Kultúra

Újabb Mr. Bean-filmet tervez Rowan Atkinson

A komikus elmondása szerint már meg is van az alapötlet a népszerű figura harmadik mozifilmjéhez.

A 2007-es Mr. Bean nyaral óta csupán egy-két rövidfilmben/reklámban láthattunk Mr. Bean szerepében a zseniális Rowan Atkinsont, aki a minap a Daily Starnak elárulta, hogy újabb Mr. Bean-filmet tervez. Elmondása szerint az 1997-es Bean – Az igazi katasztrófafilm mellett az Igazából szerelmet is író-rendező Richard Curtis kereste meg egy remek ötlettel, amelyet utóbb szeretnének is megvalósítani.

Nagyon vicces lenne látni azt, hogy milyen lett és milyen kalandokba keveredik öregemberként. Idősebb karaktert játszani amúgy is mókás tud lenni.

– mondta a 62 éves színész, aki arra a kérdésre, hogy valaha is felhagy-e Mr. Bean megformálásával, így válaszolt:

Nem, nem tervezem. Sosem búcsúznék el végleg egyetlen karaktertől sem.

A tévéképernyőkön 27 évvel ezelőtt bemutatkozott figurát 1990-95 között 13 epizódban alakította Atkinson, akinek főszereplésével aztán a már említett két mozifilmben láthattuk viszont Mr. Beant. Azonban nem ő az az egyetlen Atkinsonnak hála emblematikussá vált figura: ott van még a Fekete viperából Edmund Blackadder is, akinek visszatérésére a színész bevallása szerint szintén van esély:

Azt hiszem, egy új Fekete vipera-széria is benne van a pakliban. Már beszéltem mindenkivel a régi szereplők közül. Persze a nézői elvárások magasak lesznek, miután az emberek nemcsak arra emlékeznek, hogy milyen volt az eredeti, de arra is, hogy mit csináltak akkoriban.

Forrás: The Movie Network

Ajánlott videó

Olvasói sztorik