Szombat éjjel még Berlinben buliztál a díjátadó után. Beértél a másnap reggeli próbádra?

Igen, de azért kicsit kalandos volt. Először majdnem lekéstük a gépet, aztán a repülő is késett vagy egy fél órát. Végül beértem időre, csak épp hullafáradt voltam.

És mentek így a tánclépések? Ahogy hallom, Pintér Béla alaposan megmozgat titeket a néptánccal.

Szerencsém volt, mert aznap pont nem kellett néptáncolnunk, így könnyebben átvészeltem a próbát.

A díjat felengedték veled a repülőre?

Azt még nem hoztam haza. A gála után mondták, hogy hagyjam ott, mert még bele kell gravírozni a nevemet. Ez a szokás.

Mikor fogod kézhez kapni?

Állítólag két hét múlva, szóval tökéletes karácsonyi ajándék lesz.

Azért most már felfogtad, hogy téged választottak Európa legjobb színésznőjének?

Egyszerűen nincs rá időm, mert épp egy főpróbahétbe csöppentem bele, így gyakorlatilag folyamatosan a színházban vagyunk, és megállás nélkül dolgozunk. Pihenni is alig volt időm az elmúlt napokban. Még egy szinkronfelkérést is visszamondtam, mert azt éreztem, hogy képtelen vagyok megcsinálni. Ha volt egy a szusszanásnyi szünetem, inkább aludtam kicsit abban a másfél órában.

Mikor Berlinben felolvasták a neved, olyan heves sírásban törtél ki, hogy még a köszönőbeszéded is alig tudtad elmondani. Ezzel a heves érzelmi kitöréssel magadat is meglepted, vagy megesik néha az ilyesmi?

Ezt a környezetemtől kellene megkérdezni, de azt hiszem, elég hevesen szoktam reagálni az érzelmileg felfokozott helyzetekre. A barátnőm szülinapján is simán sírva fakadok, ha látom, hogy meghatódik. Vagy akkor, ha nekem szervez valaki meglepetést. Mikor például Berlinből hazaérkeztem, Pálmai Anna barátnőm ott várt reggel egyedül a reptéren, és azt mondta: ő az én egyszemélyes fogadó delegációm, mert ha ez az olimpikonoknak jár, akkor nekem is.

Az Európa Filmdíj önmagában is elég jól hangzik, de úgy még szürreálisabb érzés lehet megkapni, hogy Isabelle Huppert-t és Juliette Binoche-t előzi be az ember…

Ennek kapcsán, az első izgalmon már korábban túljutottam. Mikor azzal hívott a producerünk, Mécs Mónika, hogy jelöltek a díjra, nagyon izgatott lettem, de még nem sírtam. Aztán mikor megérkezett emailen a jelöltek listája, és megláttam Binoche és Huppert neve között a sajátomat, akkor természetesen nem bírtam tovább, édesanyámmal együtt alaposan kisírtuk magunkat.

Beszélgettél is velük a gálán?

Nem, Binoche jóval azután érkezett, hogy már mindenki bent ült teremben. Nyilván kicsit sem volt feltűnő, ahogy belibbent a gyönyörű, csillogó ruhájában. A díjkiosztó után meg nem volt rá lehetőség, mert rögtön elvittek fotózásra és sajtótájékoztatóra. A bulin pedig már sajnos nem is láttam őt.

Egyszer azt mondtad, félsz, hogy soha nem lesz többé ilyen tökéletes és minőségi munka az életedben, mint a Testről és lélekről. Még mindig így érzed?

Nem akarok ebben a félelemben élni. Csodálatos élmény volt, de tovább kell lépni, és nulláról kezdeni minden egyes szerepet. Lehet, hogy közhelyesen hangzik, de ez az igazság: új szerepek, új partnerek, új kihívások várják az embert, nem szabad leragadni, csak azért mert jó valahol.

Új filmszerep is van kilátásban?

Vannak megkeresések és azt érzem, hogy a terveim szerint alakul az életem.

Közben pörög a színház, innen is az Ascher Tamás Háromszéken próbájára rohansz, amit hétvégén mutattok be.  Ebből is lesz szerinted botrány, mint Pintér Béla előző Katonás rendezéséből, A bajnokból?

Csak azt tudom, hogy hatalmas az érdeklődés, és már most verekszenek a jegyekért. Amúgy a valóság és a fikció teljesen összegabalyodik a darabban, nem lehet tudni, hogy a történet melyik eleme igaz, és melyik nem. De nem is ez a lényeg, mert a színpadon mindez egységes, önálló előadássá áll össze. A kollégáim tehetségére megint rácsodálkoztam a próbafolyamat alatt, egyik ámulatból a másikba esem, hogy mennyire jó és sokoldalú színészek vannak a Katonában.

Nemcsak a címbéli Ascher Tamás, de Máté Gábor és maga Pintér Béla is feltűnik a darabban. Nem áll fent a belterjesség veszélye, ha egy színházi társulat saját magával kezd el foglalkozni?

Ez esetben szerintem nem, mert többrétegű az előadás. Pintér Béla olyan csodálatosan megírta a karaktereket, hogy önmagában is megáll a történet. Az is jól szórakozhat, aki nem tudja, hogy rólunk van szó, Keresztes Tamás alakítása azt is lenyűgözheti, akinek fogalma sincs, hogy Ascher Tamásnak amúgy milyen gesztusai vannak az életben…

A Mozsár Műhelyben is van egy előadásod, ott a transznemű Pirát alakítod, aki ugyan fiútestbe született, de élete vágya, hogy nővé operáltassa magát. Ehhez a szerephez hol találtál magadban élményanyagot?

Az empátia révén. Gyakran bele sem gondolunk, hogy valakinek mennyi küzdelmet jelent egy olyan állapot elérése, ami nekünk egyszerű adottság. Pedig nagyon fontos, hogy képesek legyünk belehelyezkedni mások sorsába. Másrészt ez a szöveg is csodálatosan volt megírva. Most már nem titok, hogy ez Novák Angéla története, aki tizenöt éve kezdte meg a nemi átalakító műtéteket. A próbafolyamat alatt beszélgettünk is.

A kisebbségi létet azért te is megtapasztaltad. Egészen más a kettő, de a szlovákiai magyarként nem éltél át kirekesztettséget?

Sosem tapasztaltam a kirekesztést a saját bőrömön, békésen telt a gyerekkorom. Sok szlovák rokonom, barátom van, szlovák oviba jártam, úgyhogy ez nem jelentett problémát. Persze hallottam ezeket a szlogeneket, hogy „Szlovákiában szlovákul”, és megesett, hogy anyukám rám szólt, hogy itt most ne beszéljek magyarul, mert rossz néven vehetik. De bajom sose lett ebből. Mikor Magyarországra jöttem, egy taxisofőr például hosszan ecsetelte nekem, hogy azért nem jár színházba, mert nincs kedve nézni mindenféle bevándorolt románokat meg szlovákokat, akik elveszik a magyarok munkáját. Mondtam, hogy én is szlovákiai vagyok, mire elkezdett izzadni. Sosem felejtem el, hogy egy nagy izzadságcsepp gördült le lassan a homlokán, majd hosszas bocsánatkérésbe kezdett, mielőtt kiszálltam.

Akkor azért mégis van fogalmad arról, milyen kívülállónak lenni?

Mindenhol kicsit úgy érzem, hogy oda is tartozom, meg nem is. Ezt mégsem nem hiányként élem meg, csak gazdagabbnak érzem magam attól, hogy két ország kultúrájában vagyok otthon. Ez a díj különösen sokat adott ezen a téren. Most a szlovákok, a felvidékiek és az itteni magyarok is ugyanúgy büszkék rám.

Pira története azért nagyon hatásos, mert egy sokak számára extrém témát szelídít teljesen hétköznapivá és átélhetővé. Fontosnak tartod a színház érzékenyítő misszióját?

Nagyon fontos, hogy az emberek közelebbről is megismerjék ezeket az élethelyzeteket, és ne csak az előítéleteik alapján képzeljék el. Hallgassanak meg egy ilyen történetet, nem hiszem, hogy utána ugyanazt fogják gondolni, mint előtte.

Volt ilyen? Kaptál esetleg vissza olyan reakciót, hogy az előadás hatására valaki máshogy tekint a transzneműekre?

Eddig szinte minden visszajelzés pozitív volt, de eddig még nem volt közönségtalálkozó, ahol beszélgethettünk volna a közönséggel mélyebben. Az meg még hátra van, hogy elvigyük a darabot vidéki városokba is, ahol eddig kevésbé találkoztak közelről a jelenséggel. Pest nagyváros, itt azért kicsit más a helyzet.

Még egy kérdés a Testről és lélekről kapcsán, aztán engedlek próbálni. Egyszer azt mondtad, hogy szívesen élnél Mária világában, ahol nincsenek hazugságok, csak mi nem tudjuk elviselni az igazságot. Azért átmentettél valamennyit Mária kíméletlen őszinteségéből a saját életedbe?

Persze, nagy hatással volt rám. Azóta is igyekszem fejleszteni magamban a képességet, hogy csak azt csináljam, amit tényleg akarok. A hétköznapokban persze képtelenség elérni azt az abszolút őszinteséget, amit Mária csinál. Már csak azért is kell némi óvatosság, mert nincsenek mindig örök igazságok, és pontosan tudom, hogy a különféle élmények hatására a véleményem is alakulhat a dolgokról. Talán épp azért vonz annyira ez az őszinteség, mert itt, a mi világunkban nem működik.