Kultúra

Nézz meg két jelenetet A Viszkisből

Az első filmklipek egyike egy üldözős, a másik meg egy moziban játszódó részletet leplez le az akciófilmből.

November végén fog a mozikba kerülni az év legizgalmasabb és legakciódúsabb magyar filmjeként közelgő A Viszkis, amelyet a tehetségét Hollywoodban is bizonyító Antal Nimród rendezett.

A pörgős és látványos második előzetes, illetve a legutóbb érkezett karakterposzterek után a produkciót forgalmazó InterCom jóvoltából mostanra két érdekes részlet is megjelent az akciófilmből.

A történet szerint Ambrus Attila (Szalay Bence) félárván nő fel, zűrös kamaszkort és javítóintézeti éveket hagy maga mögött, amikor Erdélyből Magyarországra szökik. De az új élet nehezebbnek bizonyul, mint a régi. Egy hokicsapat kapusa és szertárosa lesz, de továbbra sincs pénze, se barátnője… míg rá nem jön, miben jó igazán. Vakmerő, gyors és alapos. Társa, Géza (Klem Viktor) közreműködésével egymás után fosztja ki a postákat, bankokat, utazási irodákat. Egyre nagyobbakat kaszál, egyre éhesebb a sikerre, egyre többet akar magának, és új szerelmének (Móga Piroska). De az utolsó balhéja kudarcba fullad, és a régóta a nyomában lihegő nyomozó (Schneider Zoltán) kezei közé kerül, aki szembesíti őt a tetteivel.

Az immár kultikus Kontroll és a Ragadozók rendezőjének filmje november 23-án fog mozikba kerülni.

Kiemelt kép: InterCom

Ajánlott videó

Olvasói sztorik