Kultúra

Ma lesz Varsóban A Viszkis világpremierje

Délután debütál Antal Nimród rendezése a varsói filmfesztiválon, amelyen idén négy magyar mozifilm és egy animáció is szerepel.
Korábban a témában:

Az Antal Nimród rendezésében készült A Viszkisnek ma délután lesz a világpremierje a 33. Varsói Nemzetközi Filmfesztivál külön programjában – írja közleményében a Magyar Nemzeti Filmalap.

Egy izgalmas élet látványos, vad üldözésekkel, akciójelenetekkel teli története – úgy, ahogy csak az immár legendás Kontroll és a Predators – Ragadozók rendezője, Antal Nimród tudja elmesélni.

2003-ban Antal Nimród első mozifilmjével, a Kontrollal már szerepelt a varsói nemzetközi filmfesztiválon, sőt el is nyerte a fesztivál közönségdíját.

A Viszkissel együtt négy magyar mozifilm és egy animáció gazdagítja a varsói filmünnep programját. A lengyel főváros nemzetközi filmfesztiválja, egyike a producerek nemzetközi szövetsége (FIAPF) által A-kategóriásnak minősített 15 seregszemlének a berlini, a cannes-i, locarnói és a velencei mustra mellett.

Az idén 63 ország részvételével megrendezett és mintegy 200 alkotást felvonultató seregszemle szervezőinek tájékoztatása szerint elővételben először A Viszkis vetítésére fogytak el a jegyek. A Szalay Bence, Móga Piroska, Schneider Zoltán és Klem Viktor főszereplésével készült Viszkis-film producere a Kontrollt és a Kincsem című kiemelkedő magyar filmsikereket jegyző Hutlassa Tamás volt.

Egymást érik az ütős akciók A Viszkis új előzetesében
Magyar akciófilm még nem volt olyan látványos és pörgős, amilyennek Antal Nimród alkotása ígérkezik.

A varsói filmfesztiválon az első filmek versenyében mutatkozott be Politzer Péter Férfikor című alkotása. Műsoron volt a Kút és az Aurora Borealis – Északi fény is, melynek operatőre a híres lengyel Sobocinski operatőrdinasztia legfiatalabb tagja, Piotr Sobociński jr. volt, akit a közelmúltban háromszor is a legjobb operatőrnek járó Lengyel Filmdíjjal méltattak, valamint a Néhány szó című 8 perces animáció is.

Kiemelt kép: InterCom/Szabó Adrienn

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.