Kultúra

Mila Kunis belefulladt a karácsonyba

Aki nem látta volna a Rossz anyák első részét, kell egy kis összefoglaló, hogy miről maradt le. A történet középpontjában középosztálybeli anyák állnak Amyvel (Mila Kunis) az élen, akik belefáradtak az amerikai kertváros szabályaiba, nem akarnak többé muffin kosarakat sütni cukormázzal, minden nap szülőire járni, nem akarnak reggelire palacsintát dobálni, uzsit csomagolni, és a különórák után egyből pilatesre, spinningre, vagy zumbára rohanni heti ötször. Ebből az ördögi körből lépett ki Amy, aki az új barátnőivel, a proli Carlával (Kathryn Hahn) és az ijesztő Kikivel (Kristen Bell) egymásra találva isszák és bazmegolják végig a filmet, aminek egy üzenete van,

nem kell mindig tökéletesnek lenned. 

Az alapsztori teljesen rendben van, a Másnaposok készítői jó irányban keresgéltek, és a maguk módján álltak ki az amerikai anyákért. Csak a kivitelezés maximum közepes, a gyenge vicceken mintha csak azért kéne röhögni, mert minden második mondat után elhangzik egy „bassza meg”, az IMDb-n a 6,2-es értékelés viszont egy folyatásra elég volt. A történet ugyanaz, annyi a különbség, hogy most karácsony van, és jönnek a rossz anyák elcseszett szülei. Tönkretesznek mindent, hogy aztán egy óriási összeborulással egyesítsék újra a családot.

A Rossz anyák 2-ben minden arról szól, hogy karácsonykor ne az ajándékokra koncentráljunk, hanem a családra. Ehhez képest a szegényesnek titulált ünnepi dekoráció is olyan, mintha egy egész Butlerst vásároltak volna föl a látványosok, Magyarországról egészen valószerűtlen az egész. A giccset a rossz anyák legrosszabbika, az ivós Carla ellensúlyozza, akire minél ízléstelenebb cuccokat aggattak, és még véletlenül sem kegyelmeztek meg neki a sminkesek és a fodrászok.

Fotó: Freeman Film

Azt azért szeretném leszögezni, hogy még nincs gyerekem, így csak a távolból tudok azonosulni az anyák problémáival. Talán jobban értékeltem volna a filmet, ha nekem is minden nap hat különórára kéne vinnem két gyereket, de enélkül csak a végtelenül leegyszerűsített karakterek maradtak pocsék viccekkel. A folytatásban szerepet kapott nagymamák három csoportot képviselnek: ott van a sznob, megfelelési kényszeres Ruth (Christine Baranski), a kattant és gyerekére tapadó Sandy (Cheryl Hines), és a lepukkant Isis (Susan Sarandon). Ha illatokkal kéne leírni hármukat, egyikük egy tömény Chanel-csíkot húz maga után, Sandyé a süti-illat, Isisé a cigifüst, ennyire egyszerű a történet, nincsenek kiskapuk, nagyobb mélységek. Az agyonplasztikázott anyák sorából viszont legalább Susan Sarandon kilóg.

Az Oscar-díjas Sarandon 71, azaz hetvenegy éves, és le a kalappal. 

Fotó: Freeman Film

Feltételezem, minden anyánál eljön az a pont, hogy nem bírja cérnával, és azt se kell szégyellni, ha egy hisztizős napon pár percig megbánja, hogy bevállalta ezt a gyerek dolgot. A film Amyje is joggal hagyta faképnél még az első részben a szülői munkaközösséget, és mondta az elkényeztetett fiának, hogy mától a reggeli nem készíti el magát. De a Másnaposok varázsa elfogyott, ami 2009-ben óriásit robbant, az mára elfáradt. Akkor a film forgatókönyvírói, Jon Lucas és Scott Moore egy pofonegyszerű ötletre húztak fel majdnem két órát, vettek három normális, és egy zakkant pasit, akik az emlékezetkiesésig ittak. Hasonló recept alapján dolgoztak, mint a Rossz anyákban, durva, nem túl pc a szöveg, és ami a legfontosabb, jó a humora. A második rész hozta az elvárásokat, csak a harmadik sikerült fölöslegesre. A Rossz anyáknál pedig ha még az ember értékelte is a témát elsőre, nem volt benne még egy kör,

tök ugyanazt csinálták Mila Kunisék, mint egy évvel ezelőtt – ittak, kiálltak magukért –, csak unalmasabban. Nem adott annyit a három új anya, hogy kitartson a hangulat egy óra 44 percig. 

De a nagy kérdés, hogy érdemes-e elmenni a Rossz anyák karácsonyát? Igen, ha kifejezetten tetszett az első. Akkor is, ha nem, de odavolt a Másnaposokért a Hivatali karácsonyért vagy a Barátság extrákkal című filmért. Utóbbit nem Jon Lucas és Scott Moore jegyzik, de ugyanolyan a humora, sőt, még Mila Kunis is szerepelt benne, aki ugyanúgy hozta a laza, kemény és bulizós, néha idegesítő nőt, mint most. Akkor nem ajánljuk, ha nem az „egynek jó” mondattal szeret hazamenni.

Fotó: Freeman Film

A Rossz anyák receptje:

  • egy tipikus kertváros tele unatkozó, fehér feleségekkel
  • pár rasszista poén
  • legalább egy gazdag, boldogtalan és gonosz nő
  • káromkodás
  • zenei betétek végeláthatatlan sora Demi Lovatókkal, David Guettákkal, amik mindig jelzik, hogy éppen jól kell-e éreznem magam, vagy sem
  • minimum egy kockahas
  • a karácsony szezonális, nem kötelező, de ajánlott kiegészítő

Megkockáztatom, hogy kipréselnek az alapötletből egy harmadik részt, és be is fog jönni. Csak egy valami tehet keresztbe a Rossz anyáknak: a Rossz apák. Az IMDb szerint a film készítői már agyalnak a fordított verzión.

Rossz anyák karácsonya, magyarul beszélő, amerikai-kínai vígjáték, 104 perc, 2017, 5/10

Bemutató: november 9. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik