Kultúra

Törölték Kevin Spacey új filmjének díszbemutatóját

Az Amerikai Filmintézet fesztiválján mutatták volna be a Ridley Scott rendezésében készült A világ összes pénzét.

Csütörtökön fogja kezdetét venni az Amerikai Filmintézet (AFI) idei seregszemléje, melynek november 16-i zárónapján mutatták volna be Ridley Scott új rendezését, a megtörtént eseményeket feldolgozó A világ összes pénze (All the Money in the World) című krimit. Azonban az Amerikai Filmintézet a Twitteren bejelentette, hogy a gyártó Sony Pictures Entertainmenttel közösen úgy döntöttek,

a filmben játszó Kevin Spacey zaklatási botránya miatt törlik a produkció díszbemutatóját.

Az 1973-ban játszódó A világ összes pénze cselekménye annak a 16 éves John Paul Getty III-nak (Charlie Plummer) elrablásának esetét dolgozza fel, aki történetesen a világ egyik leggazdagabb embereként számon tartott, J. Paul Getty (Spacey) unokája. Természetesen az emberrablók is ezért pécézték ki, majd az eltüntetését követően 17 millió dolláros váltságdíjat követelnek érte nagyapjától, csakhogy az olajmágnás nem hajlandó fizetni egy petákot sem. Az ifjú Getty anyja, Gail Harris (Michelle Williams) viszont nem hagyja annyiban a dolgot és az öreg Getty személyes tanácsadójával, Fletcher Chase-zel (Mark Wahlberg) összefogva megkísérli másképpen megtalálni és kiszabadítani kamaszfiát.

Emberrablós krimivel hajt rá ismét az Oscarra Ridley Scott
Előzetest kapott a rendező All the Money in the World című új filmje, amely akár a közelgő díjszezon egyik favoritja is lehet.

Mint ismert, az október végén a lavinát elindító Anthony Rapp-pel együtt mostanáig már nyolcan álltak a nyilvánosság elé azzal, hogy szexuális zaklatta őket molesztálta őket a kétszeres Oscar-díjas Spacey. Időközben az is kiderült, hogy az 58 éves színész az elmúlt években a nagy sikerű Kártyavár (House of Cards) forgatásán is zaklatta a stábtagokat. A sorozatot gyártó Netflix előbb leállította az újabb évad munkálatait, majd bejelentette, hogy többé nem dolgoznak együtt Spacey-vel.

Kiemelt kép: Sony Pictures Entertainment/Scott Free Productions

Ajánlott videó

Olvasói sztorik