Kultúra

Ausztráliában új befejezés enyhíti a Velencei kalmár antiszemitizmusát

Vagy legalábbis arra tesz kísérletet a Shakespeare-darab módosított változata, melyet nemrég állítottak színpadra.

A The Guardian számolt be róla, hogy Ausztráliában a Sydney-i Operaházban mutatták be A velencei kalmár (The Merchant of Venice) színdarab módosított változatát, melynek befejezése eltér az eredetitől.

A nagy William Shakespeare az 1500-as évek végén írta meg  ötfelvonásos vígjátékát, melyben keverednek a bohózat-jellegű és a komolyabb hangvételű részek. A darab középpontjában a keresztény velencei kalmár, Antonio és a zsidó uzsorás, Shylock közötti konfliktus áll, melynek mozgatórugója az ellentétes piaci érdekeik, valamint a vallás- és kultúrabeli különbségek.

A színmű legszembetűnőbb konfliktusa a keresztény és a zsidó világ közötti kölcsönös előítélet, lenézés és gyűlölet. Éppen ezért A velencei kalmár abból a szempontból régóta vita tárgyát képezi, hogy rasszista és antiszemita darab-e vagy sem. A színmű ezen problémásságát enyhítendő az új, ausztrál változatban

a darab végén Jessica, a megözvegyült Shylock lánya azután, hogy megszerezte apja vagyonát láthatóan megbánja tettét és könnyekben kitörve azt kérdi magától, hogy „Mit tetem?!”. Ezzel szemben az eredetiben egyáltalán mutat sem megbánást, sem bánatot.

Az új darabban Jessica bűnbánatának azért van jelentősége, mert Shakespeare eredetijében a lány gyűlöli önnön zsidóságát és mindenáron át akar térni a keresztény hitre, már csak azért is, hogy kedvese, a keresztény Lorenzo elvehesse feleségül. Jessica megszökött otthonról, ezért apja kitagadta, de a gazdag hölgy, Portia cseles közbenjárásának nyomán Shylock kénytelené vált a vagyonát lányára íratni.

Kiemelt kép: Delux Productions/Avenue Pictures

Ajánlott videó

Olvasói sztorik