Kultúra

Másodszor is megrendezik a Zsigmond Vilmos Filmfesztivált Szegeden

Jövő májusban lesz a tavaly elhunyt Oscar-díjas operatőr emlékét őrző újabb nemzetközi seregszemle.

Jövő májusban ismét a tavaly elhunyt Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező nemzetközi filmfesztivált rendeznek Szegeden – tájékoztatta a szervező Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. az MTI-t.

A fesztivált első ízben idén tavasszal azzal a szándékkal szervezték meg, hogy a szegedi születésű operatőr emlékét, művészetét ébren tartsa, munkásságát, személyiségét minél szélesebb körben megismertesse, és ezt a tudást az újabb nemzedékeknek átadja.

A filmes seregszemlére tematikai, technikai, műfaji megkötés és időtartam-korlátozás nélkül olyan 2015. január 1-je után készült alkotásokat várnak, amelyek Zsigmond Vilmos filmjeit, munkáit is jellemező eredeti és kreatív operatőri megoldásokat tartalmaznak. A fesztiválra a világ bármely tájáról jelentkezhetnek versenyzők korhatár nélkül, de a szervezők külön örülnek azoknak a munkáknak, melyek készítésében filmművészetet tanuló, rendező és operatőr szakos hallgatók vettek részt.

Az online nevezéseket január 21-ig várják. A versenyprogramot operatőrökből, rendezőkből, filmes szakemberekből álló bizottság állítja össze.

A május 9-én kezdődő fesztiválon a legjobb alkotásokat Szabó Gábor – az egyetlen, Zsigmond Vilmos rendezte film (Tékozló apa, 1991) operatőre – vezette zsűri választja ki. A filmek értékelésében még Enyedi Ildikó rendező, Erdély Mátyás operatőr, James Chressanthis amerikai operatőr, rendező, író, producer, valamint Muhi András filmproducer, az Inforg Stúdió alapító tagja vesz részt.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik