Kultúra

Szabó István Zsigmond Vilmosról: “Kiváló filmművész volt”

Kiváló filmművész volt, kiváló operatőr - emlékezett hétfőn a január 1-jén elhunyt Oscar-díjas Zsigmond Vilmosra Szabó István filmrendező.

Úgy fogalmazott, Zsigmond Vilmos “a legjobban elismertek, a legkiválóbbak közé tartozott azon magyarok közül, akik Amerikába kerültek”. A szarvasvadász című filmmel került az ismertség középpontjába, és egész pályafutása során tartotta munkájában azt a nagyon magas színvonalat, amelyet a közönség megismert az első filmjétől kezdve – méltatta az operatőrt Szabó István az MTI-nek adott telefonos interjújában. “Nagyon szomorú vagyok” – mondta.

“Végtelenül kedves és barátságos ember volt, ami természetesen hozzátartozik az operatőri munkához. Az operatőrök azok, akikre először ránéznek a színészek, hogy jó volt-e, amit csináltak. A rendezőt is kérdezik, de azért az operatőr szemét is keresik. És az ő barátságossága, nyugalma biztosan nagyon sokat számított mindenkinek, aki ránézett.”

“Egy operatőr csak annyira lehet jó, mint a film rendezője” – nyilatkozta egyszer az operatőr a Rolling Stone magazinnak. “Örülök, hogy Zsigmond Vili ezt így fogalmazta meg” – mondta ezzel kapcsolatban Szabó. “Nem árt, ha van egy ember, ha meg tudja határozni az utat, amerre a szekér haladjon, akit rendezőnek hívunk, és ha mások eltérnek az úttól, akkor figyelmezteti őket. Ez a rendező dolga, egy hajóban evezünk, a rendező és az operatőr próbálja tartani az irányt.”

“Nagyon sok filmje áll közel hozzám, ő nagyon jó operatőr volt” – hangsúlyozta. “Nem uralkodott el soha egy saját stílussal a film fölött, nem akarta meghatározni a filmet úgy, hogy azt elterelje a saját irányától, hogy megmutassa, milyen operatőr. Alkalmazkodott a filmhez, és a film által igényelt stílusban dolgozott.”

Koltai Lajos is Zsigmond Vilmos hozzáértését méltatta az MTI-nek: szerinte operatőr kollégája nem csupán a saját szakterületével foglalkozott,

az egész filmet tudta és csinálta.

“Borzalmas veszteség, nehéz mit mondanom. Amikor még nem tudtam, hogy nincs igazán jól, még az is megfordult a fejemben, milyen nagyszerű lenne mégis filmet csinálni együtt. Egyszer ugyanis, nagyon régen tettünk egy fogadalmat egymásnak, hogy ha kettőnk közül valaki rendezőként filmet készít, akkor a másikat viszi operatőrnek. Nem így alakult az életünk” – idézte fel Koltai Lajos, megjegyezve, Zsigmond Vilmos 85. születésnapja alkalmából adott tavalyi budapesti díszvacsorán már lehetett érezni, hogy “valami nincsen rendben”.

“Ha van olyan, hogy filmíró művészet, akkor ő valódi filmíró művész volt” – hangsúlyozta Koltai Lajos. “Igazából nem volt neki mit követnie, ment a saját útján. Ez volt a legnagyobb dolog, amit tehetett: volt saját útja, és azt járta. Ezzel hódította meg Hollywoodot is, hogy saját nyelven beszélt, és hogy mindig olyan maradt, amilyen volt.”
Koltai Lajos arról is mesélt, hogy közös mesterük, Illés György az 1970-es évek elején Magyarországra hazalátogató Zsigmond Vilmossal megnézette a Prés című filmet, amelynek ő volt az operatőre. “Egy kis vetítőben megnéztük, emlékszem, teljesen odavolt, kérdezgette, hogyan csináltam” – idézte fel barátságuk kezdetét Koltai Lajos. Hozzáfűzte: Zsigmond Vilmos később rengeteg segített karrierjében, az Egyesült Államokban a legnagyobb operatőrök előtt méltatta őt, mint a “srác, akire érdemes odafigyelni”.

“Nagyon tudta élvezni a tájat, az életet, az ízeket, a szépet. Mindig lógott a nyakában egy fényképezőgép, akármilyen körülmények között találkoztunk. Mindent rögzített, a hangulatot, az embert, az időjárást, mindent” – emlékezett vissza.

Több amerikai lap is megemlékezett Zsigmond Vilmos haláláról, az operatőrről méltatást közölt többek között a Los Angeles Times, a Rolling Stone és a The Hollywood Reporter is. Az Oscar-díjas operatőr életének 86. évében álmában halt meg január 1-jén kaliforniai házában.

Forrás: mti

Ajánlott videó

Olvasói sztorik