Kultúra

Elhagyni Erdélyt – „Mintha itt kellene hagynia egy darabot a testéből”

24.hu
24.hu

2017. 10. 08. 09:00

Az Áprily–Jékely család megrendítő krónikájával matinézunk Gerlóczy Mártonnal. A regényből itt olvasható először részlet.
Korábban a témában:

Márta nem szereti a babákat. Nem érdekli, hogy milyen ruhába öltöztetnek egy élettelen tárgyat, a játék babákat valahogy hazugságnak érzi. Az enyedi kertben ül a nagy diófa alatt Ida ölében, nézegeti az Endrétől kapott babát, aztán a fűbe hajítja és túláradó gyermeki jókedvében hangosan és önfeledten énekelni kezd. Amikor befejezi, a szomszédjuk, Knöpffler rajztanár emeleti ablakából kihajol egy nő és megtapsolja, amitől nagyon megrémül, és szégyenében az anyjához bújik. Itt érzi magát biztonságban, Ida ölében, és a nagy konyhában a kályha mellett, amikor Berta tejbegrízt főz neki, és közben a cselédlánnyal mindenféle kísértethistóriákat mesélnek.

Mi az a Matiné?

Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár.

A Matiné eddigi termését itt találni.

Ma délután éppen egy lányról, aki estefelé kimegy a temetőbe, hogy egy karót szúrjon az anyja sírjába, de véletlenül a szoknyáját is odatűzi, és mikor távozna, azt hiszi, az anyja húzza lefele és ijedtében szörnyethal. Márta eddig félelem nélkül élt, de ez a rémhistória olyan szorongásokat kelt benne, hogy ettől kezdve mindig reszketve megy kis körgallérját magára borítva a folyosó végi vécére, és elalvás előtt remegve bújik az ágyba. Az udvaron Kukkó nénitől fél a legjobban. Van egy kicsi esőkunyhó, és azt mondják neki, ott lakik Kukkó néni, és ha rossz leszel, elvisz téged. Retteg tőle, pedig sohasem látta, de ha rá gondol, kis lelkében valahogy a temetővel és halál fogalmával kapcsolja össze. Gyakran lemegy a mély és tágas nagyenyedi pincébe Bertával, aki ritka haja miatt az álla alatt megkötött fehér batisztkendőt hord a fején. A pincében gyertyával világítanak, és Márta hiába fél a félhomályban, csalogatja a csudálatos jó hűvös, a pónyik alma, a nyár, az élet illata. Nagy kirándulásokra mennek az Őrhegyen, ahol a tavaszi esők után egész nagy bocskorként tapad lábukra a sár. Ekkor veszi észre először, hogy messziről milyen kicsik az emberek odalent a városban, ahol a csudálatos, langyos enyedi záporok után patakokban csobog le a Bethlen utcán a víz, és ők boldogan tapicskolnak benne mezítláb. A Hójában alig győzi a járást a nagy kamasz fiúk után, akik sokszor tíz-tizenöten összeverődve kalandoznak a folyó mentén. Úsznak a jó hűs vízben az országúton túl, boldogságuk legfőbb helyén, a Szamos gyönyörű kanyarjainál, a túlsó parton legelésző nyájjal, zöld rétekkel, fentebb szigetekkel, sziklás partokkal. Márta már hatéves korában megtanul úszni, megizmosodik, és a nyár bronzával ékesen lassan a bátyjaihoz edződve boldogan kalandozik a sziklás szakaszon, ahol a csodálatos kis szigetükön, az összeboruló zöld fák alatt épített kunyhójuk körül indiánjátékaik igazi tanyára lelnek. Ida kosztos fiút tart, akit a gyerekek Fiúkának becéznek. Afféle dzsentricsalád gyermeke, Zoltánnal, Endrével nagyjából egykorú. Egy reggel Márta átmegy a szobáján, ahol Fiúka kitakarózva alszik feltűrt hálóingében, és ekkor fedezi fel, mély csodálkozással, hogy a fiúknak teljesen más berendezésük van, mint neki, és ezt sehogy sem tudja elrendezni magában. Ida rendkívül szemérmes lélek, a gyermekek nem láthatják egymást meztelenül, soha nem beszél ilyesfélékről Mártával. Szigorúan, igazságosan neveli őket, de nem veti meg a testi fenyítést, amitől Lajos viszont irtózik. Márta a legkisebb ütéstől olyan hisztériás rohamot kap, hogy leveti magát a földre, egyszerűen képtelen elviselni az erőszakot. Egyszer megtetszik neki egy szép cserepes virág, sírva követeli, és miután nem kapja meg, dühében földhöz vágja. Ida bezárja a „sötét szobába”, amit borzalmas erőszaknak és megalázásnak érez, mintha valami bűncselekményt követett volna el, rémülten dörömböl az ajtón, míg ki nem engedik. Beíratják a szász iskolába. Első nap alig lehet bevonszolni a sok idegen gyermek közé, keservesen sír a padban. Mellette egy Szentimrei Ágnes nevű lány ül és végül ő is bőgni kezd. Idának ott kell állnia az ablaknál, hogy meg ne szökjön, Lajos pedig riadtan ismeri fel lánya viselkedésében a közösségektől és nyilvánosságtól való irtózás családi jegyeit. Az iskola kicsit messze van, eleinte Zoltán kíséri, bár nagyon nem szívesen teszi, és mindig a háta mögött megy pár lépéssel, mert szégyelli, hogy kamaszodó fiú létére azt gondolhatják róla az emberek, hogy egy ilyen kicsi lánynak udvarol.

Fülszöveg

Gerlóczy Márton regénye családi naplók, levelezések, néprajzi, prózai és lírai művek felhasználásával készült, de vázát két nagyobb lélegzetvételű írás, Gerlóczy nagyanyjának, Jékely Mártának, és dédanyjának, Schéfer Idának az emlékirata adja. Az erdélyi családtörténetben úgy illeszkednek egymáshoz a női sorsok, mint a hajfonatban a szálak. Beletörődés, reményvesztettség, fájdalom, kitörni vágyás, csendes lázadás feszegeti szét és tartja mégis együtt a megtépázott életeket.

A szerzőt Mikecs Anna, Jékely Márta elsőszülött gyermeke – Áprily Lajos szavaival, a „drága holt” – kalauzolja a háborúk dúlta, darabokra tört országban szétszakadó és a veszteségek után újra élni akaró család megrendítő krónikájának bemutatásában.

Márta később megszereti az iskolát és jó tanuló lesz, könnyen ragad rá a német és a román is, ami ekkor már kötelező, nemsokára egész német verseket, meséket tud kívülről, és csak úgy fújja Vlad Tepes és Mihai Viteazul történeteit. Hamar befogják ügyes kézimunkákra is, varr, horgol, köt. Az utolsó hónapokban már a Farkas utcai elemi iskolába jár, hogy a gót betűk után megtanulja a magyart is. Ez is nagyon könnyen megy neki. Esténként – főleg Zoltán vezénylete alatt – a villanyokat leoltva, lepedőkbe bújva „szellemesdit” játszanak, amitől rettenetesen fél, de ugyanakkor talán, ha borzongva is, kívánja, hogy valaki rátaláljon és elkapja a sötétben. Ida állandóan csomagol, késő éjszakáig zörögnek a papírok, hetekig folyik a munka. Ősszel költöznek fel Pestre mindenestől. Lajos a Kinizsi utca 5. szám alatt vesz ki egy lakást és ide hurcolkodik a család. Kolozsvár, és főként a Hója után iszonyatos ez a ferencvárosi szürkeség és rossz levegő. Szemben velük egy autógarázs működik, burrog egész nap rossz benzinszagával. Két szoba az utcára és a garázsra, a hálószoba és a konyha a szűk udvarra néz, ahová kolduló énekesek, muzsikusok járnak. Ida nagyon nehezen bírja a pesti levegőt, állandóan betegeskedik. A vad forgalmú, ronda utca szakadatlan zenebonája tönkreteszi vidéki csendhez szokott idegeit. Budapesti életét csak átmeneti berendezkedésnek tekinti, és éjszakánként lelke hazarepül, otthonáról, hazájáról, a Hója erdőjéről és virágos útjáról álmodik. Vidéki önérzetükkel sokat szenvednek a házmestertől és már a kapupénz ténye ellenségükké teszi az egész, lépcsőház alatt tanyázó pereputtyot. Tíz óra után nem tehetik be a lábukat a nagy házba anélkül, hogy ne kelljen tíz vagy húsz fillért nyomni a ronda vénasszony kezébe, aki kinyitja a kaput. A költözködés sok pénzt felemésztett, megint nagyon szegények, ezért Lajos elvállalja a Protestáns Szemle szerkesztését, és ez rengeteg energiáját felőrli, Ida pedig a nagy család és sok munka mellé befogad két kosztos diákot, egy dzsentri fiút: Haraszthy Tivadart és egy félig török fiút, akinek neve, Tiriaké Zádé Seffedin Sefket, nagyon tetszik Mártának. Lajos minden vasárnap elviszi Mártát kirándulni valahová a hegyek közé és a szörnyű pesti sivárságban, hiába látják az Állatkertet meg a Vurslit, csak az táplálja bennük a reményt, hogy jön a nyár és akkor visszamehetnek a drága hójai kertbe. Az első években iszonyú cihelődéssel, az öregedő Bertával és rengeteg csomaggal kerekedik fel a család Kolozsvárra, ahol újra boldogok lehetnek a szamosparti világban, sápadt arcukra az egészség is visszatér, de 1932 nyarán már olyan szegények, hogy nincs pénzük az utazásra. Ekkor, hogy mégse maradjanak Pesten, Pápára mennek, ahol Schéfer Erzsébet és férje, a szigorú, zord tanár, Nagy Jenő várja őket, aki a pápai református gimnáziumban tanít már harmadik éve. Bent laknak a városban, a Jókai utcában, de így is könnyű kijárni a Tapolca-partra fürdeni, ami kicsit pótolja a Szamos menti életet. Régi vízimalmok állnak a Tapolca partján, azok alatt lubickolnak, habosra szappanozva hancúroznak a vízben. Messzebbre is kirándulnak, a Rába-parton sátrat vernek, hogy abban aludjanak, de reggel szúnyogcsípésektől elkínzottan bújnak ki a hitvány kis vásznak alól. Márta gyorsan fejlődő, sokat olvasó leányka. Ida sohasem beszélne neki szexuális dolgokról, és ilyen vonatkozásban csak teljesen halvány, könyvekből és bátyjaitól itt-ott felszedett sejtelmes és bizonytalan értesülései vannak. Rengeteg Jókai-könyvet kiolvasott már és tele van ábrándos várakozásokkal. Ezen a Rába-parti reggelen veszi észre teljesen kétségbeesetten, hogy vér szivárog belőle. Azt hiszi, vérhast kapott, mert valami rossz kút vizéből ittak. Rémülten panaszkodik Endrének, aki nagyot nevet rajta, aztán rettenetesen szégyenkezve Lajosnak is elmeséli, aki igen megilletődik, lefekteti, zsebkendőből és spárgából valami ideiglenes felszerelést gyárt számára, aztán mond valamit ennek a folyamatnak a rendeltetéséről és fontos szerepéről a nők életében, amit Márta igen feszélyezetten hallgat és fel sem tudja fogni egészen. Idát nagyon későn, csak tizenhét éves korában érte ez a csapás, nem voltak felkészülve arra, hogy Mártánál ilyen hamar bekövetkezik, és

csodálkozva nézik, hogy az ember, és különösen a nő mennyire a biológiai folyamatok kiszolgáltatottja,

hiszen ehhez a nyárhoz fűződött Márta első gyermeteg szerelmi élménye is. Iskolai élete Pesten eleinte elég hányattatott. A Lónyay utcai elemibe jár, ahová aránylag hamar beilleszkedik. Innen első gimnáziumba a Deák téri templom melletti iskolába megy, mert Lajosnak egy régi osztálytársa, Bőhm Dezső itt az igazgató, a következő évben pedig átíratják a Baár-Madasba. Az iskola fent van a Rózsadombon, ezért rengeteget kell utaznia villamossal, míg oda- meg visszaér, viszont kellemes és zöld a környezet, Márta élvezi, hogy végre nem olyan szürke és egyhangú minden. Ida és Lajos nem túlzottan vallásosak. Otthon imádkoznak ugyan, de templomba csak ritkán járnak, ám a gyermekeket mégis a református vallás puritán levegőjében nevelik. Ebéd előtt és után imádkozniuk kell, „Jővel Jézus, légy vendégünk, amit adtál, áldd meg kérünk, aki ételt, italt adott, annak neve legyen áldott”, és mindez étkezéseiknek megszentelt, mély hangulatot ad. Soha nem pocsékolják az ételt, nem dobnak ki kenyeret vagy félig megrágott almát, és Márta fogékony, szeretetre, sőt rajongásra vágyó gyermeki lelkében 12-13 éves koráig jelentős szerepet játszik a hit. Zavartalanul boldog, áhítattal hallgatja a Jézusról szóló történeteket, és lefekvés előtt, a hálószobában – ahol egy keresztbe vetett matracon alszik a szülők kétszemélyes ágya előtt – sokáig imádkozik Krisztushoz, míg el nem nyomja az álom. Reggelente sokszor szorongva hallgatja szülei fojtott vitáit, melyek legtöbbször anyagi gondokról, újabb költözési tervekről vagy egy újabb hójai ház építéséről szólnak. Ilyenkor, hogy feloldódjon szorongásaiból, hozzájuk bújik és csókolgatja őket, de

aztán Ida azt mondja Lajosnak, ezt a hozzájuk bújást és csókolgatást túlzásba viszi Márta és jó lesz leszoktatni róla, ami meglehetősen nagy érzelmi zűrzavart okoz benne, többet nem bújik hozzájuk és ritkábban csókolgatja meg őket.

Napközben mohón falja a könyveket. Mereskovszkij Leonardo da Vincije van rá ebben az időben a legnagyobb hatással, ez veti el benne a kételkedés, a dolgok átértékelésének magját és egyszer csak minden visszájára térül, rádöbben, hogy tulajdonképpen becsapták, és az egész vallási világ meging alatta. Az emberek csak azért imádkoznak, hogy nekik jobb legyen, és a másvilágon, ami, ekkor már gyanította, nem is létezik, el ne kárhozzanak? Nem volna jobb a jót önmagáért, és nem a vallás kényszere és félelme alatt cselekedni? A hite megingásához hozzájárul szibillaszerű vallástanárnője is a BaárMadasban, akinek vallásórái, kötelező áhítatai semmiféle élményt nem nyújtanak. Unatkoznak és mással szórakozzák el az időt, és Márta a legjobban akkor kínlódik, amikor konfirmálnia kell fehér ruhában a Heidelbergi Káté hosszas bemagoltatása után a Szilágyi Dezső téri templomban Haypál Benőnél, akit nagyon kenetteljes, buta és rossz papnak tart. Gyűlöli a hazugságot, és mikor kórusban kell mondaniuk, hogy én ezt hiszem és vallom, Márta magában így gondolja; én ezt nem hiszem és nem vallom. Ida megindul a fojtó, szürke ferencvárosi lakásból, hogy újsághirdetések alapján új otthont keressen valahol Budán. Egy csodálatos századvégi, faberakásos házat talál a Kapy utcában, tágas, hajópadlós szobákkal, szép cserépkályhákkal, üveges verandával, a János-hegyre és a Hárs-hegyre néző kerttel és terasszal, ahol úgy tűnik, mindenki megtalálja a helyét. Nyáron nagyokat sétálnak a Svábhegy napvert tetején és az erdőben, délutánonként a tágas kertben hűsölnek a fák nyirkos árnyékában, télen pedig síelnek, szánkóznak, és valahogy emberibb életet élnek, és gyakran – különösen nyáron – érzik úgy, mintha valami székelyföldi fürdőhelyen üdülnének. Még bált is rendeznek egyszer. Szép nagylányok jönnek hosszú ruhában, kedves fiúk, akik Mártával is táncolnak egy kicsit. A sötétkék bársonyruháját veszi fel, keblére pedig odatűz egy sárga rózsabimbót. Különös hangulata van ennek a bálnak a teraszra nyíló nagy szobában a gramofon körül imbolygó párokkal, a békés kis kertben ismerkedő fiatalokkal, a messzi hegyekkel, a lámpasorok fényével. Ida beülteti a kertet virágokkal, és gondozza a fákat, mintha örökre maradnának.

A kert szépen, gazdagon terem, ismét saját veteményeiket ehetik és nem kell utálatos kofákkal és drága fűszeresekkel, zöldségesekkel civakodni.

Ida kamrájának polcain a befőttek és ízek már szép sorokban feszítenek. Lajos reggelente hóna alá kapja égetett spanyol nádbotját és régimódiasan, összegyűrt, hátul szalagos kalapját cseppet félrecsapva, elevenzöld teveszőr vadászkabátját elöl összegombolva, erőltetetten rugalmas lépésekkel végigmegy a dűlt karójú rózsák utacskáján a kapuig, aztán nekivág a lejtős útnak és a reggeli sétának. Zoltán ekkor már az Eötvös Kollégium tagja, érdekes emberek járnak hozzá vendégségbe: Képes Géza, Tálasi István, Lotz János, akiben Márta először véli felfedezni a „zseni” kusza fogalmát. Lotz János néha leül mellé, amikor matematikát tanul, és olyan egyszerűen és világosan magyaráz el neki mindent, hogy hirtelen fény gyúl a fejében. Márta teljes szívéből rajong érte, de szerencsére Lotz ezt nem veszi észre. Más ez, mint a szerelem, de mégis nagyon fáj neki, mikor megtudja, hogy egy kétéves ösztöndíjjal Stockholmba távozik, és elutazásakor szomorúságában egy ilyen kétsoros vers fogalmazódik meg benne:

„Tegnap még együtt néztük a holdat, s ma már, ma már, ki tudja, hol vagy!”

Nyáron hosszas cihelődés és fárasztó utazás után lemennek a Hójába. Márta gyakran átjár Makkaiék két kamaszfiához, akik hozzájuk képest sokkal jobb anyagi körülmények közt élnek. Meleg nyári napok vannak. A kis ház ablaktábláit behúzzák, hogy hűvösebb legyen odabent a szobában, ahol a félhomályban a gramofonon napokon át Ravel Bolerója szól. Márta egy eper és halványsárga színből összeállított, divatos barhent pizsamát hord, amit Ida varrt neki. A haját két hosszú, vastag copfba fonva hordja. Egy napon, kábító kánikulai hőben a sok kamaszfiú mögött meglát egy barna hajú, szép arcú, fehér inges, csizmás legényt, és valami rettentő zavart áhítat és csodálkozás fogja el.

A fiú is nézi, és ettől teljesen megriad és megzavarodik. Makkaiék új kertészlegénye, ez a kalotaszegi fiú, nemes arcával, büszke tartásával egyesíti magában mindazt, ami Márta tudata mélyén az emberi szépségről él. Olyasmi is kering róla, hogy tulajdonképpen az egyik Bánffy gróf törvénytelen fia. A húszéves fiú lassan, szemérmesen és félve közeledik felé, fent az erdőszéli domb galagonyavirágos oldalában csókolja meg először, és ettől kezdve nincs olyan nap, hogy valahol titokban ne találkoznának.

Mártának fogalma sincs még arról, a csókon túl mi van a szerelemben, és a fiú nem is él vissza ezzel.

Néha hajnalban találkoznak, amikor még az egész ház alszik, máskor este a Szamos-parton, és ha csak egy nap kimarad, amikor nem láthatják egymást, teljesen szerencsétlennek érzi magát. Ida és Lajos döbbenten figyelik, ahogy Márta váratlanul eltávolodik tőlük. Azt hiszik, Ilona, a szép, kék szemű, györgyfalvi cselédleány tömi a fejét olyan dolgokkal, amik rossz hatással vannak rá, mert a cselédleányaikkal – bár az ilyesmit Ida soha nem nézte jó szemmel – mindig nagyon jóban volt. Sokat üldögél a cselédszoba ágynemű- és olcsószappan-szagú homályában Ilonával, aki régi szerelmi históriáiról mesélget és tanácsokat osztogat neki. Elmondja sok égő panaszát a világ és az emberi törvények ellen, amelyek mindig kijátszották és megcsúfolták őt egész életében. Márta gyakran odaáll a teknőhöz, hogy segítsen neki a mosásban, hordja cseberben Makkaiék kútjáról a vizet, hiszen ez is alkalmat nyújt arra, hogy láthassa szerelmét, aki mezítlen mellel sürgölődik a ház körül. A nehéz cseber cipelése közben arra gondol, megedződik, átlényegül a paraszti életformához, mert romantikus énje azt képzeli, hogy ezzel a fiúval éli majd le az életét, azt tervezi, megszökik vele és együtt élnek majd Kalotaszeg mélyén, a távoli, kis faluban. El sem tudja képzelni, hogy ez a szerelem valaha véget érhet vagy más kerülhet a fiú helyére. Ártatlanul és szelíden boldogok és soha nem veszekednek. Ettől kezdve örökké érzi csókjának jó természet-ízét, fiatal, izmos, barna testének szagát, bőre érintésének gyönyörűségét. Közeledik azonban a nyár vége és nekik menniük kell. Szörnyű a búcsúzás. Mintha itt kellene hagynia egy darabot a testéből. Nem levelezhetnek, mert a családban senki sem tud semmiről, de reménykedik benne, hogy a következő nyáron újra láthatja. A Kapy utcai boldogságba mély szomorúság keveredik. Ziegler Berta 83 éves. Éjjelente egyre kevesebbet alszik már, inkább nappal szundítgat a kályha mellett egy kis, fonott, úgyszólván gyermekkarosszékben. Hallgatja, ahogy lobog a bükkfatűz, harisnyákat stoppolgat vagy rossz harisnyákat bontogat fel stoppolásra, rongyokat varr össze és megköti kicsi szőnyegeknek, így éli hétköznapjait békésen, mígnem egy napon azt veszi észre, hogy dagadni kezd a lába. Mindig büszkén mondogatta, hogy orvosnál sohasem járt, beteg sohasem volt és egy napot sem feküdt ágyban, csak amikor szült, és ezt sokat hangoztatta a betegeskedő Idával szemben is.

Nehezen egyezik bele, hogy orvost hívjanak hozzá. A dagadás egyre terjed, már a combjáig felkúszik és később, ahogy eszik az asztalnál, látszik, hogy a keze is puffadni kezd, és végül mégis ágyba kell feküdnie. Egy hajnalban, a hátsó szobában örökre elalszik. Ez az első halál Márta életében. Nem meri megnézni, mert retteg a halottak látványának gondolatától. Lajost vigasztalja, akit nagyon furdal a lelkiismeret, hogy éppen akkor nem volt az édesanyja mellett. A Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra, Gulácsy Lajos sírjával szemben.

Mikecs Anna – Altató

Gerlóczy Márton regénye

Scolar, 2017

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.