Kultúra

Hónapokat csúszik a Bruce Willis-féle Bosszúvágy bemutatója

Váratlanul elhalasztották az akciófilm premierjét, amely így már csak jövőre fog a mozikba kerülni.

Az elmúlt évek alibi filmjei után ismét nagyot készül dobbantani Bruce Willis, aki bevállalta az 1974-es Bosszúvágy (Death Wish) feldolgozásának főszerepét. Igen ám, csakhogy a Variety beszámolója szerint a filmet forgalmazó Annapurna Pictures szinte az utolsó pillanatban fél évvel elhalasztotta a premiert, így

a Bosszúvágy-remake többé már nem november 22-én, hanem 2018. március 2-án fog debütálni az amerikai mozikban.Ez azt jelenti, hogy immár a november 23-as hazai premierdátum is a múlté és az Egyesült Államokkal együtt világ többi országába, így hozzánk is legkorábban jövő tavasszal érkezhet meg a produkció.

A váratlanul jött csúsztatást az Annapurna hivatalosan azzal az indokkal, hogy a sok bemutató miatt minden évben zsúfolttá váló hálaadási időszakról akarják áttenni egy lazább premierhétre a filmet. Az amerikai mozikban november 22-én többek között A legsötétebb óra, a Coco, és a Jessica Chastain főszereplésével készült Elit játszma lett volna a Bosszúvágy ellenfele premierfilmként, míg március 2-án leginkább is csak a Budapesten forgatott Vörös veréb fog „fenyegetést jelenteni” az akciófilmre.

Bruce Willis rég volt olyan kegyetlen, mint az új Bosszúvágy magyar trailerében
Akár még az év meglepetésfilmje is lehet a remake, melynek előzetesében ismét Dörner György kölcsönzi a hangját Willisnek.

Az új Bosszúvágy szkriptjét a Füstölgő ászok és a Fehér pokol című filmeket is író, illetve rendező Joe Carnahan dolgozta ki az egyebek mellett a Terminátor 3 – A gépek lázadását és a Terminátor – Megváltást is jegyző Michael Ferris-szel közösen. A produkcióban Willis mellett Elisabeth Shue, Vincent D’Onofrio, Dean Norris, Kimberly Elise és Mike Epps játssza a fontosabb szerepeket.

Kiemelt kép: Annapurna Pictures/Metro-Goldwyn-Mayer (MGM)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik