Kultúra

Döntöttek a bulinegyed sorsáról

Nem záratják be éjfélkor a kocsmákat, de itt még nincs vége. Népszavazás jöhet a bulinegyedről.

Hosszú hónapok óta húzódik a vita arról, hogyan szigorítsa a VII. kerület Belső-Erzsébetváros csendrendeletét. Még 2013-ban döntött úgy az önkormányzat, hogy a Király utca, a Károly körút, a Rákóczi út és az Erzsébet körút páratlan oldala által határolt területen reggel hatig lehetnek nyitva a vendéglátóhelyek. A lakók egy része viszont évek óta tiltakozik a rendelet ellen, a nyáron pedig összefogtak, hogy beszüntessék a már sokat emlegetett második számú mellékletet.

Tegye össze a két kezét, aki eddig jól járt a bulinegyedben
Vége a jó világnak, mégsem elégedett minden lakó. Elmagyarázzuk mit tehet az önkormányzat Belső-Erzsébetvárosért, és mit nem, és hogyan néz majd ki a kerület jövő nyáron.

A kerület hosszú tanácskozás és egyeztetés után október 3-ra hívta össze az ülést, ahol többek között azt is megszavazták, hogy ezentúl nem adják ki az önkormányzati tulajdonban lévő helyiségeket kocsmának, illetve a már bérbe adott üzletek funkcióváltását sem támogatják.

Ez gyakorlatilag megakadályozza, hogy a bulinegyed tovább terjeszkedjen, egyfajta kocsmastopot vezettek be. 

A rendkívüli ülésen a tiltakozó és csendrendeletet követelő lakók egy része is megjelent. Többen megszólták, hogy nem fértek be a terembe, illetve rácsodálkoztak, hogy már tele volt a helyiség.

Végül Stummer János, jobbikos képviselő indítványát fogadta el a testület, miszerint az önkormányzat írjon ki népszavazást a témában. Erzsébetváros lakói döntsenek a jövőben, mit szeretnének tenni a bulinegyeddel, záratnának vagy nem.

A képviselők többsége arra buzdította az önkormányzatot, hogy ne arra a lehetőségre voksoljanak, ami bezáratná éjfélkor a kocsmákat, azonban a D-Day-nek (az előterjesztés legszigorúbb, “D” opciója, éjféli zárat biztosít) nevezett petíciót is jó pár képviselő, például az LMP-s Moldován László is támogatta. Aki pedig ellenkezett, azt kitapsolták a megjelent lakók.

A lényeg, hogy nincs vége a bulinegyedes tárgyalásoknak, a testület nem fogadta el a korábbi zárórát, viszont népszavazás jöhet a kérdésről. 

Ezenkívül az alábbi javaslatokat szavazták meg:

  • Több embert vesznek fel a Polgármesteri Hivatalba és az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóságba.
  • Erzsébetváros sokkal többet költ a takarítógépekre és az ehhez szükséges járművekre. Ez azt jelenti, hogy 2017-ben majdnem 130 millió forintot költenek a tisztaságra, 2018-ban pedig további 35 milliót.
  • 14 millió forintért felújítják a Klauzál téri nyilvános vécét, 10 millióért pedig újat építenek a Király és Kazinczy utca sarkán álló játszótéren.
  • A bulinegyed területén az önkormányzat plusz takarításra rak félre, 2017-ben 25 millió forintot, 2018-ban 50 milliót. Ezen kívül nagyobb kukák lesznek a bulinegyedben összesen 75 és fél millióért.
  • Több rendőr és közterület-felügyelő lesz Belső-Erzsébetvárosban.

Kiemelt kép: 24.hu/Bielik István

Ajánlott videó

Olvasói sztorik