Kultúra

Folytatódik a Kingsman 2 uralkodása a magyar mozikban

Az AZ már nem bír vele, az Egyenesen át meg túl gyengén kezdett ahhoz, hogy megszorongassa a kémfilmet.
Korábban a témában:

Egy héttel az élen debütálása után a simán tartja magát a hazai bevételi toplista bajnokaként a Kingsman: Az Aranykör, amely a hétvégén 44,7 millióval biztosította pozícióját a 26 milliót gyűjtő és továbbra is második AZ előtt. A dobogó legalsó fokára az új Egyenesen át kapaszkodott fel 23,1 millióval.

Többnyire súlytalan, de így is szórakoztató az új Kingsman
Matthew Vaughn kémparódiájának második része korrekt hülyeség néhol unalmas cselekményvezetéssel és egész kellemes poénokkal.

Ahogyan az első két helyezett kiléte sem változott, úgy a kasszasikerlista mezőnye sem alakult át komolyabban a hétvégén, ugyanis az Egyenesen át mellett csak az Alicia Vikander főszereplésével készült Tulipánláz (előzetes itt) jutott be az első tízbe. A 7,8 millióval nyitó történelmi és romantikus dráma a 11,2 milliós Újra otthon és a kereken hétmilliós Viktória királynő és Abdul közé furakodott be hetediknek.

A premierfilmeknek hála ezúttal sem maradtunk kiesők nélkül: a Filmforgalmazók Egyesülete által közzétett adatok alapján az Amerikai bérgyilkos és a 47 méter mélyen búcsúzott a TOP 10-től.

Magyarországi hétvégi TOP 10 (szeptember 28. – október 1.):

1. Kingsman: Az aranykör – Hétvégi bevétel: 44,7 millió forint. Hétvégi nézőszám: 31.095 néző. Teljes bevétel: 133,2 millió forint. Össznézőszám: 94.265 néző.
2. AZ – Hétvégi bevétel: 26,0 millió forint. Hétvégi nézőszám: 18.597 néző. Teljes bevétel: 367,5 millió forint. Össznézőszám: 261.593 néző.
3. Egyenesen át – Hétvégi bevétel: 23,1 millió forint. Hétvégi nézőszám: 16.527 néző. Teljes bevétel: 23,1 millió forint. Össznézőszám: 16.527 néző.
4. A LEGO Ninjago film – Hétvégi bevétel: 16,2 millió forint. Hétvégi nézőszám: 12.312 néző. Teljes bevétel: 49,0 millió forint. Össznézőszám: 36.589 néző.
5. Barry Seal: A beszállító – Hétvégi bevétel: 12,0 millió forint. Hétvégi nézőszám: 8.090 néző. Teljes bevétel: 190,2 millió forint. Össznézőszám: 133.062 néző.
6. Újra otthon – Hétvégi bevétel: 11,2 millió forint. Hétvégi nézőszám: 8.175 néző. Teljes bevétel: 63,6 millió forint. Össznézőszám: 46.615 néző.
7. Tulipánláz – Hétvégi bevétel: 7,8 millió forint. Hétvégi nézőszám: 5.710 néző. Teljes bevétel: 7,8 millió forint. Össznézőszám: 5.710 néző.
8. Viktória királynő és Abdul – Hétvégi bevétel: 7,0 millió forint. Hétvégi nézőszám: 5.570 néző. Teljes bevétel: 21,7 millió forint. Össznézőszám: 16.191 néző.
9. Óriásláb fia – Hétvégi bevétel: 5,5 millió forint. Hétvégi nézőszám: 4.237 néző. Teljes bevétel: 42,1 millió forint. Össznézőszám: 31.098 néző.
10. Sokkal több mint testőr – Hétvégi bevétel: 4,7 millió forint. Hétvégi nézőszám: 3.104 néző. Teljes bevétel: 158,9 millió forint. Össznézőszám: 113.608 néző.

Kiemelt kép: 20th Century Fox

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Creative Worker. Listen Music. Working. Ideas. Light Bulb. Glasses. Laptop. Comfortable. Project. Sit. Brainstorm. Young Guy. Businessman. Work. Office. Businesspeople. Workplace. Inspiration.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.