Igaz ugyan, hogy 1908-ban ezen a napon mutatta be Henry Ford a T-modellt, amiképpen a NASA is október 1-én született 1958-ban, illetve a nürnbergi per is október első napján ért véget 1946-ban, mégis van valami abban, amit Yehudi Menuhin állít

a zenének a zaj antitézisének kellene lennie.

Menuhin 1975-ben az ENSZ Nemzetközi Zenei Tanácsának elnöke volt, ekkor döntött úgy, hogy szorgalmazza egy nemzetközi zenei világnap életre hívását, melynek első számú célja lehet, hogy a Föld népei minél közelebb kerülhessenek – a zene által is – egymáshoz. Ha úgy vesszük, egyben ez volt az első, hivatalos “akció”, melyben ha közvetetten is, de megkaptuk a “világzene” mindmáig nehezen megfogalmazható definícióját. Menuhin teljes, a zene világnapjának hivatalos bejelentésén, Torontóban elhangzott rövid beszédének magyar fordítását ide kattintva olvashatja.

Zenei világnap: több mint zene

A zene igazán nagy ereje nem a dallamok összetettségében, de még csak nem is a közvetítő hangszerek különlegességében rejlik, sokkal inkább a zene által előhozott, esszenciális belső tartalmak megélésének lehetőségében. Mindegy, hogy Beethoven 9. szimfóniájáról, vagy épp egy kalotaszegi népdalról van-e szó. A lényeg ugyanaz: a zene egy indikátor, segítségével pedig olyan dimenziók megtapasztalására van lehetősége minden élő embernek, mely alapvető lényege a létnek, napjainkban azonban hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mindez csak valamiféle túlmagyarázott spirituális humbug, amit leginkább a zenészek és zeneszerzők terjesztenek, hogy magyarázzák a bizonyítványukat.

Legbelül azonban mindannyian tudjuk, hogy ez nem igaz. Mondjuk abban a pillanatban, amikor meghallunk egy rég elfeledett dallamot, és hatalmába kerít bennünket egy megmagyarázhatatlan érzés, “úristen…”.

Kodály és Bartók országában, a Kárpát-medence csodálatos olvasztótégelyében hihetetlenül fontos, hogy képesek legyünk dekódolni a zene üzenetét, és megérteni azt, amiről Yehudi Menuhin 1975 októberében nyilatkozott.