Belföld

Ünnepi műsor a Zene Világnapja tiszteletére

Székesfehérváron hagyománnyá vált, hogy nagyszabású ünnepi műsorral készül a város a Zene Világnapjára.

Az október 1-jén 18.00 órakor a Vodafone Sportcentrumban kezdődő eseményen élő zenei kíséret mellett lépnek fel a székesfehérvári felnőtt és gyermekkórusok. Szeretettel várják a népzenét és a komolyzenét egyaránt kedvelő közönséget.

A Zene Világnapja hagyományos díjátadók színtere is egyben. A 2002-ben alapított Fricsay Richárd Zenei Díjat azok az együttesek, előadóművészek, karnagyok, zenetanárok kaphatják, akik maradandót alkottak Székesfehérvár zenei életében. A 2012. augusztus 17-i határidőig öt jelölés érkezett be, közülük zárt ülésen választotta ki a Közgyűlés az idei díjazottat. Ugyancsak október 1-jén kerül sor az Év Kórusa Díj és dicsérő oklevelek átadására.

A programokat bemutató sajtótájékoztatón Brájer Éva köszönetét fejezte ki a Vörösmarty Színháznak, hogy vállalta az ünnepi esemény megszervezést. Az alpolgármester ugyancsak megköszönte a Zenei Előkészítő Bizottság munkáját, hiszen a testület évek óta térítésmentesen végzi a városi rendezvények zenei programjának előkészítését. Brájer Éva szeretettel invitálta Székesfehérvár zenekedvelő közönségét a várhatóan teltházas ünnepi előadásra.

Párját ritkító minőségű összeállítással készül Székesfehérvár a Zene Világnapjára. – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón dr. Matuz János, a Vörösmarty Színház kreatív igazgatója. Szavai szerint rendkívüli, hogy különböző korosztályoklépnek fel és énekelnek együtt.

Kneifel Imre, az ünnepi program szakmai összeállítója elmondta: körülbelül 400 fellépő szerepel a műsorban, melynek középpontjában Kodály Zoltán művei állnak. Az összeállításban hagyományosan nemcsak magyar, hanem más országok kórusműveit is hallhatja a nagyérdemű.

Ünnepi műsor

Küküllő menti népdalok
Kodály Zoltán: Zöld erdőben
Kodály Zoltán: Galántai táncok  
Mezőföldi népdalok Pesovár Ferenc gyűjtéséből
Közép-Andoki indián népdal Dél-Bolíviából 
Makedón népdal és tánc       
Kodály Zoltán: Kállai kettős    
Kodály Zoltán – Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz
Kodály Zoltán: Háry János – Sej, besoroztak… 
– Toborzó

Közreműködnek:

• Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény énekkarai:

Legkisebbek kórusa karnagy: Polgár Zoltánné
Kicsinyek kórusa karnagy: Kapásné Lévai Edit
Pausa Kamarakórus karnagy: Borbás Károly
Rokolya Énekegyüttes karnagy: Berki Lilla
Kodály Zoltán Leánykar karnagy: Feke Mariann
Kodály Zoltán Gimnázium Vegyeskara karnagy: Kneifel Imre
Bárdos Lajos Gyermekkar karnagy: Kneifel Imre

• Zentai Úti Általános Iskola Énekkara karnagy: Kukucska Márta

• Teleki Blanka Gimnázium Egynemű Kara, Fiú Kara és Vegyes Kara karnagy: Auth Ágnes

• Kossuth Lajos Általános Iskola Kicsinyek Kórusa és Felsős Kórusa karnagyok: Molnárné Rádl Margit és Strasszerné Farkas Márta

• Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola Kamarakórusa karnagy: Szabó Adrienn

• Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola Népzene Tanszaka és a Bakony Együttes
Karvezető: Varró János

• Alba Regia Vegyeskar karnagy: Kneifel Imre

• Primavera Vegyeskar karnagy: Szabó Adrienn

• Terra Viridis Vegyeskar karnagy: Kneifel Imre

• Los Andinos Együttes

• Tilinkó Együttes

• Cserta Gábor – harmonika

• Cserta Balázs – klarinét

• Szabó Dániel – ütő

• Alba Regia Táncegyüttes

• Alba Regia Szimfonikus Zenekar Karmester: Drahos Béla

Ajánlott videó

Olvasói sztorik