Azt követően, hogy egy héttel ezelőtt megnyerte az elmúlt 15 év leggyengébb mozis hétvégéjét, az elmúlt három napban sem talált legyőzőre Észak-Amerikában a Sokkal több mint testőr, amelynek ismételten elegendő volt mindössze 10 millió dollárt gyűjteni a trónon maradáshoz.
A hollywoodi szaklapok beszámolói szerint az idei nyári mozis bevétel 2006 óta nem látott mélységbe, négymilliárd dollár alá esett vissza. A szeptember első hétfőjére eső munka ünnepe, azaz a Labour Day miatt hosszú hétvégével záródó szezon utolsó négy napján hétfő estig a becslések szerint szintén jóval kisebb lesz a bevétel a megszokottnál, az előrejelzések alapján 1998-ban volt utoljára ilyen mélypont.
Figyelembe véve, hogy a múlt héten nem mutattak be egyetlen komolyabb produkciót sem a tengerentúlon, a mezőny összetétele sem nagyon változott, legfeljebb néhány pozíciócsere történt. Ilyen volt például a Balerina című animációs film és a Jeremy Renner főszereplésével készült Wind River helycseréje a harmadik és negyedik helyen, illetve Az Emoji-film javítása a tizedik helyről a nyolcadikra.
A legnagyobb feltámadást a Gru 3 produkálta, miután a tizenharmadik helyről felküzdötte magát a kilencedikre. Rajta kívül még a Girls Trip került vissza a TOP 10-be a tizenegyedik pozícióból.
A hétvégi USA TOP 10 (szeptember 1. – szeptember 3.):
1. Sokkal több mint testőr – Hétvégi bevétel: $10,2m. Összbevétel: $54,9m. Gyártási költség: $29m.
2. Annabelle 2 – A teremtés – Hétvégi bevétel: $7,3m. Összbevétel: $89,0m. Gyártási költség: $15m.
3. Wind River – Hétvégi bevétel: $5,9m. Összbevétel: $18,3m. Gyártási költség: $11m.
4. Balerina – Hétvégi bevétel: $4,95,0m. Összbevétel: $11,4m. Gyártási költség: $30m.
5. Logan Lucky – A tuti balhé – Hétvégi bevétel: $4,4m. Összbevétel: $21,4m. Gyártási költség: $29m.
6. Dunkirk – Hétvégi bevétel: $4,1m. Összbevétel: $178,8m. Gyártási költség: $150m.
7. Pókember: Hazatérés – Hétvégi bevétel: $3,6m. Összbevétel: $324,0m. Gyártási költség: $175m.
8. Az Emoji-film – Hétvégi bevétel: $2,4m. Összbevétel: $80,3m. Gyártási költség: $50m.
9. Gru 3 – Hétvégi bevétel: $2,36m. Összbevétel: $257,9m. Gyártási költség: $15m.
10. Girls Trip – Hétvégi bevétel: $2,32m. Összbevétel: $111,6m. Gyártási költség: nem ismert.