Disclaimer, avagy előrehozott magyarázkodás: rajongó vagyok, mióta, egy pozitív kritika elolvasása után, megvásároltam az első kötetet (aztán később az összes többit is). A Natasa nevű 0,25 éves csecsemő társtulajdonosaként kezdettől fontosnak tartottam, hogy gyermekünk számára igényes irodalmi élményeket garantáljunk az esti altatásnál, ahelyett, hogy bugyuta baromságokkal traktálnánk, így már preNatalie-s (szóvicc) korában olvastunk fel neki kuflimeséket. Mostanáig az utód részéről, érthető okból, nem kerülhetett sor látványos visszacsatolásra, de a szülőket beszippantotta a kufliuniverzum. A mesék nem csak körünkben arattak sikert, ennek biztos jele, hogy több animáció, majd az azokból összeálló egész estés mozifilm is készült a sztorikból, és most már kuflis társasjátékkal is játszhatnak a fanatikusok. Interjú a mesék írójával, rajzolójával, a kuflivilág megálmodójával, Dániel Andrással.

Nyilatkozta, hogy „a dolgok hétköznapiságát csak egy nagyon picit kell kibillenteni a mese felé, és akkor már egy nagyon furcsa dolgot kapunk”. A kuflik történeteiben felfedezhetők a mindennapi életből ellesett pillanatok?

Nem a valóságból merítem a sztorikat, persze, időnként az életünkben is előfordul olyasmi, mint az egyik kuflitörténetben, hogy minden a feje tetejére áll. Bárcsak mi is olyan lazán tudnánk helyrebillenteni az ilyen helyzeteket, mint a kuflik.

A karakterekben sem bukkannak fel létező személyek vonásai? Például Dániel András karakterjegyei.

Konkrét emberhez nem köthető egyetlen kufli sem, de a körülöttünk élő jellegzetes figurákra könnyű ráismerni a könyvekben: tipikus, mindenki által ismert alak például a túlmozgásos csávó, aki azonnal okoskodik, bármiről van is szó – na, ő kicsit benne van Titusz figurájában. És akadnak neurotikusabb, hezitáló, de értelmes figurák.

Mint Woody Allen?

Például. Na, az ő vonásaik meg kicsit visszaköszönnek Fityirc alakjában.

Előfordul, hogy valahol elcsíp egy mondatot, és arra gondol, hogy ezt akár az egyik kufli is mondhatná?

Persze. Jegyzetelek is, ha hallok egy jó párbeszédet, gyorsan beírom a telefonomba.

Az utóbbi évek legsikeresebb animációs filmjeiben néhány percenként belefuthatunk egy-egy szülőknek szóló kikacsintós poénba, így garantált a multikorosztályos siker. A kuflisztorikon – akár a könyveken, akár a filmen – viszont az első pillanattól kezdve azt érzem, hogy mindenki számára pont egyformán élvezhetők. Tudatos vagy így alakult?

Egyre tudatosabb. A mellékszereplők kiszólásai eleinte a magam szórakoztatására születtek: megírtam a sztorit, aztán rajzolás közben eszembe jutottak ezek az apró hülyeségek. Aztán kiderült, működik, és a felnőttek már keresik ezeket a figurákat a könyvekben.

Nemcsak a mellékszereplőkre gondolok, hanem az egész kufliuniverzumra: ahogy a főhősök kinéznek, a vicces beszólásaik, ez mind-mind olyasmi, amin a szülők is remekül szórakoznak.

A filmben erre rátettek egy lapáttal a rendező Jurik Kristófék, vonzó eleme volt ez számukra a történeteknek.

Mitől működik a dolog? Mi a kulcsa annak, hogy egy sztori minden korosztálynak élvezhető? Lehet, hogy az abszurd humor az, ami a gyermeki fantáziába és az infantilis felnőttek világába is beleillik? 

Nem ismerem a titkát, ösztönösen jön. Nekem is meglepetés volt, hogy a kuflik határmezsgyére kerültek: az Elhagyatott réten a gyerekek és a felnőttek is otthon érzik magukat. De hogy miért van ez? Talán mert írás közben igazából sosem egy konkrét korosztálynak, szigorúan meghatározott célcsoportnak mesélek, hanem bárkinek, akinek tetszenek az efféle történetek.

Nekem az a legszimpatikusabb, hogy nem didaktikusak a történetek. Nyilatkozta, hogy szándékosan kerüli a tanulságokkal végződő sztorikat. Nem kritizálták még, mondjuk, a szülők, hogy nincsenek nagy morális megmondások? Hogy a kuflik nem győzik le a gonosz ellenséget, s nem tanítják meg a gyerekeket valami fontosra?

Szerencsére nem jutott el hozzám ilyen észrevétel. Nem is szívesen írnék olyan mesét, amiben a kuflik a kézmosás szükségességére oktatnak.

Mit szeretnek leginkább a kuflikban a rajongók?

A részleteket. A könyvről könyvre szaporodó apró bigyókat, amiket keresgélni lehet, és amiknek semmi közük a történetekhez.

Elképzelhető, hogy ezek a mellékszereplők is kinövik magukat, és külön sztorit kapnak, ahogy a minionok a Gru után?

Lehetséges. A rajzfilmben ez a folyamat már elindult, felfedezhetők visszatérő szereplők, akiknek nincs közük a történethez. Van figura, aki már több, filmes epizódban felbukkant, és azóta én is belerajzoltam új mesébe, annyira megszerettem.

Az egyes kufliknak nincsenek csak rájuk jellemző jellegzetes vonásaik: hogy az egyik, mondjuk, marha lusta, a másik sík hülye, a harmadik meg őrült vicces. Ez szándékos?

Különböznek egymástól, de tény, hogy nem drasztikusan. Ha valamelyiknek lenne valamilyen extrém tulajdonsága, tán el sem viselnék egymást.

Dániel Andrásnak van kedvenc kuflija?

Ezt csak nagyon halkan mondhatom, mert halálosan megsértődne a többi kufli, ha hallaná, de talán az említett Fityirc, akire ön a Woody Allen-es jelzőt aggatta az imént. És még, mondjuk, Bélabá, a legöregebb figura. Szeretem az ő dumáit írni.

Még hány kötetnyi kuflimese van a fejében, netán készülőben?

A második rajzfilmsorozat második évadjára készülünk, már megírtam, és részben meg is rajzoltam a történeteket, ezekből jó eséllyel könyv is lesz.

Mostanáig a könyvek születtek meg előbb. Megfordul a menet?

A könyvek képtelenek olyan sebességgel megjelenni, mint egy rajzfilmsorozat. Úgyhogy valószínűleg beelőznek a rajzfilmek, ami nekem, mint szerzőnek is érdekes helyzet.

Van beleszólása a filmbe?

Abszolút! Az elején megegyeztünk a stúdióval, hogy vétózhatok, ha nem tetszik valami.

Volt már rá precedens?

Csak apróságokba szóltam bele. Érezzük egymás gondolkodásmódját.

Csak egyetlen epizódot láttam, de egyből az jött le, hogy a film alkotóinak hasonló lehet a humora, mint a kuflisztoriknak, azaz önnek.

Igen, már az első két epizódot rendező Pálfi Szabival is így volt, aztán Kristóffal szintén. Jelentős köztünk a korkülönbség, ennek ellenére működik a dolog. Látható, hogy más rajzfilmeken nőttünk fel, Kristóf a Cartoon Network-ös világot hozza, én abból is sok mindent szeretek, igaz, már felnőttként találkoztam vele, de pontosan értem, hogy Kristóf mikor, mire gondol.

Ön is hoz konkrét filmes ötleteket, gegeket?

Most, hogy elkészült néhány epizód, már írás közben elképzelem a jeleneteket, és igen, jönnek a vizuális ötletek, tehát a film visszahat a könyvekre. Néha, amikor megírok egy-egy jelenetet, arra gondolok, mekkora kiszúrás, milyen nehéz lesz majd filmre vinni.

Társasjáték is született.

Bojti Anna, a játék kitalálója jó barátunk, mesélte, van egy díjnyertes társasjátékötlete, amit könnyen adaptálhatnánk kuflikra. Így is lett. Amúgy végigjátszottam, nagyon élvezetes.

A többi könyves ötletét, a grafikai munkákat vagy akár a festészetet mennyire kell háttérbe szorítania a kuflik sikere miatt?

Erősen befolyásol mindent. Amire egyébként sosem gondoltam volna, merthogy ez az egész mellékprojektként indult, amire néha egy-egy könyv mellett szántam egy kis időt. Ehhez képest inváziószerűen ellepték az életemet a kuflik. Sok mindent félre kellett tenni, de azért igyekszem egyebet  is írni, mert van sok ötletem.

Melyik volt az a pillanat, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a kuflik óriási siker? Gondolom, az első rész megírásakor, megrajzolásakor nem sejtette, hogy ennyi könyv lesz belőle, aztán film és társasjáték, és még ki tudja, mi minden.

Valóban nem sejtettem. Azt gondoltam, lesz egy-két könyv, aztán viszontlátásra, kuflik! Később, amikor felvetődött, hogy rajzfilmsorozat készül a mesékből, éreztem, hogy a kuflik a vártnál jóval nagyobb ismertséget kaphatnak. De nem szoktam fantáziálni, előre elképzelni, hogy majd világszinten terjesztik, és Disneyland mellett felépül a Kufliland!

Egy Adventures of the Kuflis azért benne van a levegőben? Van szó nemzetközi terjeszkedésről?

A könyvsorozatot Kínában megvették, és lehet, hogy a film is eljut külföldre. De ez még a jövő zenéje.