Kultúra

Schwarzenegger úgy kiosztja Trumpot és a neonácikat, hogy a fal adja a másikat

Döbbenetes ütemben terjed egy videó Facebookon és Twitteren, amelyet Arnold Schwarzenegger készített az ATTN: nevű, nemrégiben alakult híroldallal közösen, akiknek eddig is főként a Facebook-videók volt a fő erőssége, ezt most is bizonyították, Schwarzie odamondogatását ugyanis már 12 millióan látták, és több, mint félmillió alkalommal osztották meg. Hogy miért? Mert az egykori kormányzó, Terminátor, testépítő és üzletember, a hű republikánus úgy leiskolázza az elnököt, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

Akiknek nem megy az angol, azok kedvéért:

Nincs két oldala a bigottságnak és nincs két oldala a gyűlöletnek. És ha úgy döntesz, hogy egy zászló alatt menetelsz, ami emberek millióinak lemészárolását szimbolizálja, annak sincs két oldala. Az egyetlen út, ahogy a gyűlölet hangos, dühös hangjait legyőzhetjük, ha még hangosabb és jóval racionálisabb hangon beszélünk velük.

– kezdi Arnold a videót, majd egyenesen az elnökhöz fordul.

Ez rád is vonatkozik, Trump elnök. Valójában mint ennek a nagyszerű országnak az elnöke, erkölcsi felelősséged egyértelműen megüzenni, hogy nem fogsz a gyűlölet és rasszizmus mellé állni. Hadd segítsek kicsit a beszédeddel. „Mint az Amerikai Egyesült Államok elnöke és mint republikánus, elutasítom a fehér felsőbbrendűséget hirdetők támogatását. Az ország, amely legyőzte Hitler seregeit, nem lehet náci zászlók helye. Lincoln pártja nem fog azokkal közösködni, akik az elbukott Konföderáció harci zászlóit hordozzák.” 

 

Sok kommentelő szerint ezzel Schwarzenegger adott egy olyasfajta választ a charlottesville-i eseményekre, amilyet mondjuk magának az elnöknek illett volna, ahelyett, hogy olajat öntött volna a tűzre, újabb adag ellenlábast szerezve, pedig már eddig is bőven voltak, ráadásul az elnök mellől lassan kihátrál a teljes üzleti szféra.

Cégvezérek sora curükkolt ki Trump mögül
Hibát hibára halmoz az elnök és mindezt pökhendien kommunikálja le. Ismerős? Csakhogy Amerikában ennek következményei vannak.

De vissza a Terminatorhoz. Schwarzenegger a videó folytatásában lánglelkű humanistaként arról beszél, hogy a nácizmus nem csupán butaság és embertelenség, de nem mellesleg bizonyítottan vesztesek veszett ügye, ahogy a Konföderáció is.

Van egy üzenetem a neonáciknak, fehér felsőbbrendűséget hirdetőknek és a Konföderációt romantizálóknak, hadd legyek a lehető legnyersebb: a hőseitek vesztesek. Egy veszett ügyet támogattok.

A legerősebb pontja a videónak mégis talán az, amikor a személyes élményeiről beszél a háború utáni Európából.

Higgyetek nekem, ismertem az eredeti nácikat. 1947-ben születtem Ausztriában, nem sokkal a második világháború után. Gyerekkoromban összetört emberek vettek körül, emberek, akik srapnellel és bűntudattal tele jöttek haza a háborúból, emberek, akiket félrevezettek egy vesztes ideológiával. És mondhatom, ezek a kísértetek, akiket idolizáltok, életük hátralévő részét szégyenben élték le, most pedig a pokolban „nyugszanak”.

Egy osztrák faluból lett Terminátor a 70 éves Arnold Schwarzenegger
Arnold Schwarzenegger, minden testépítők és Terminátorok atyja, ráadásul amerikai kormányzó is - és egészen hihetetlen, de ma 70 éves.

Ezt követően Schwarzie a változás lehetőségeiről beszél, szerinte ugyanis – ahogy azt egyébként már a tudomány is bizonyította – senki nem születik gyűlölködő nézetekkel. És mindig van lehetőség változtatni, ám ahhoz előbb látni kell a valódi helyzetet a korpa közé keveredőknek és a vétkesek közt cinkos némáknak is.

Ha azt mondod, „Arnold, én csak kimentem a felvonulásra. Ne nevezz nácinak. Semmi közöm a nácikhoz”, akkor hadd segítsek: ne lógj emberekkel, akik náci zászlókat lengetnek, náci üdvözléseket használnak vagy náci szlogeneket üvöltöznek. Menj haza. Vagy még jobb, ha elmondod nekik, hogy tévednek, amikor egy ideológiát ünnepelnek, ami emberek millióit gyilkolta meg. és aztán menj haza. Annyira szerencsés vagy, hogy egy olyan országban élsz, amely megad neked minden jogot, hogy szörnyű dolgokat mondj. De gondolj bele, ezt az erőt akár használhatnád valami jóra is. Ti, akik csendben maradtatok, nektek is fejlődnötök kell. jó ideje megtanultam, hogy az egyetlen módja, hogy felszámoljuk a gyűlöletet, hogy egyenesen nekimegyünk. Persze, nem mindig kényelmes, de a rasszizmus és a sztereotípiák a vallásról, genderről vagy bármi másról olyanok, mint a rák. Ha tumorod van, nem ülsz csendben abban reménykedve, hogy lassan eltűnik majd. A szart is kivernéd belőle kemóval, kivágnád, beszednél minden kísérleti gyógyszert, amíg el nem tűnik. Ez sem más.

Így aztán Arnold aktív közbenjárást sürget, mert, mint mondja, bár nehéz, megéri a küzdelem, mert a végén az ország erősebb lesz, mint volt. Mint mondja, ő maga már tett egy felajánlást a Simon Wiesenthal Központnak, és a videó nézőit is arra biztatja, támogassanak egy gyűlölet ellen küzdő szervezetet.

Kötelezzük el magunkat, itt és most, hogy a múltnak ezeket a szörnyű kísérteteit hátrahagyjuk a történelem szemétdombján. Oda valók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik