A fővárosi színházak közül talán a Katona József Színház nyúl legbátrabban a társadalmi kérdésekhez. Engedi a színészeit beleszólni a darabok kiválasztásába?

Nem. Abban a színházi gondolkodásban, amiben szocializálódtam és amit a legjobbnak tartok, ott a rendező választja ki azokat a darabokat, amelyek izgatják. Ha az, aki a darabot levezényli, meglátja azt a mondandót, amiről beszélni akar, akkor járunk a legjobban, ha azt elfogadjuk. Természetesen vannak kizáró tényezők, vannak, amiket megvitatunk, vannak, amiket én nem fogadok el, és végül vannak, amiket én nagyon szeretném, hogy megcsináljanak, de ha az illető rendező nem szeretné, nem készül el. Annak nincs értelme, hogy ráerőltessek valamit a rendezőre, amit nem képes vagy nem akar megcsinálni.

Megöltem százhatvannégy embert, megmentettem hetvenezret

Gyilkos vagyok. De bűnös vagyok-e?

Mik lehetnek a kizáró tényezők?

Ízlés. Elsősorban.

Mi történik olyan helyzetekben, amikor egy darabban színészként van jelen? Előbújik a színházigazgató vagy alárendeli magát a rendezőnek?

Nagyon kínos, ha egy színházigazgató túl sokat játszik. Nem szabad arról szólnia a színháznak, hogy én éppen mit játszom, ugyanakkor vannak olyan rendezők, akik bizonyos szerepeket velem képzelnek el. Ilyenkor elfogadom az ajánlatot. Viszont nagyon sok szerepet vissza is utasítok, vagy előre jelzem, ne is gondolkodjanak bennem, mert biztosan nem érek rá. Aztán vannak olyan helyzetek, amikor a színház üzemmenete miatt bizonyos szerepeket el kell vállalnom, mert látom, hogy ez a legjobb megoldás. Ez ilyenkor inkább logisztika, mint művészi megfontolás. Nagyjából tisztában vagyok azzal, melyik az az évszak vagy hónap, amikor a legjobban le vagyok terhelve az igazgatási feladatokkal. Akkor sosem szerencsés, ha közben próbálok. Ennek ellenére néha ilyenkor is megteszem, ha muszáj. Ez a legvonzóbb a színház mindennapjaiban, hogy állandóan kompromisszumokat kötünk úgy, hogy nem hagyjuk, ebből a néző bármit is észrevegyen.

Élvezi ezt a lavírozást az igazgatás, a rendezés és a színészet között?

Most igen, mert kész van az évad. Pláne, mert nagyon izgalmas évadunk lesz. Nekem fontos, hogy az a műsorterv, amit lerakunk az asztalra, tetszik-e. Vagyis én elmennék-e abba a színházba, ahol ezeket játsszák. 

Egyre inkább úgy érzem, szívesen járnék a Katonába.

Miért érdemes a Katonába járni?

Nem az én feladatom ezeket a már-már esztétikai kérdéseket megválaszolni, de úgy gondolkodunk erről a színházról, ahogy Fodor Géza, már elhunyt dramaturgunk:

a Katona József színház egy költői realista színház.

Ezt kiegészíti, hogy az alkotókat mindig az éppen élő, pulzáló társadalmi kérdések határozzák meg, amiket akár klasszikus művekben megbúvó azonosságok alapján mutatnak meg. Ugyanakkor mindig is fontosnak tartottuk a kortárs nemzetközi és magyar drámairodalom színpadra állítását. Ennek különös keveréke a Katona József Színház. Hozzátéve, hogy előadásaink mindig a színészi munkán keresztül érvényesülnek.

Akkor az, hogy Az Olaszliszkai vagy A bajnok megjelenik a repertoárban, az is társadalmi szerepvállalás?

Nem. Ezt azért nem mondanám. Válasszuk is külön a kettőt, mert az egyik egy szabálytalan mű, egy nemrégiben elhunyt költőnk színpadi kísérlete, amely nagyon élesen és élénken igyekszik reagálni a közelmúlt megrázó eseményére, az úgynevezett olaszliszkai lincselésre. A bajnok pedig nem is konkrét koncepció eredménye. Pintér Béla mindig maga írja a színdarabjait, és sokszor amikor a megegyezés megtörténik, azt sem tudjuk, miről ír majd. Ebben elég nagy szabadságot kapott és azt sem állítanám, hogy annak a fő irányvonala társadalmi mondandó akart volna lenni, sokkal inkább egy magánéleti drámának az egyfelvonásos operában való kibontása.

Ehhez képest a közbeszédben az jelent meg, hogy a darabban párhuzamok fedezhetők fel egy fideszes politikus és családjával kapcsolatban.

Nem akarom ráfogni a sajtóra, de ludas ebben, mert mielőtt a darabot bemutattuk volna, elspoilerezték. Ez nem tett jót a színháznak, s ha ezt tudom előre, körültekintőbben járok el. Nem akartam, hogy ez legyen. Nem volt cél a politikai bátorság, vagy a hatalom tűrőképességének próbára tétele. Ez nem célja a színháznak. A színháznak az a célja, hogy olyan dolgok hangozzanak el a színpadon, amik a ma élő embert érdeklik és izgatják.

De ha ezek a cikkek nem a bemutató előtt, hanem az után keletkeznek, akkor is leírták volna, hogy miről szól, hiszen a provokatív szándék érezhető volt.

Szerintem nem volt.

Miért?

Amiről én beszélni szeretnék a színházban, azt ki is mondom. Nevén nevezem.

Ha a kivándorlásról szeretnék beszélni, akkor a kivándorlásról fogok beszélni, és nem pedig arról, hogy van egy háztáji kertészet, ahol három kiscsibe kimászott a kerítésen.

Másik példa: ha azt mondom, hogy a Borisz Godunov a hatalom természetéről szól, elfogadja?

Igen.

És ha hozzáteszem, hogy Orbán Viktorról is?

Azt nem fogadom el. Az egy percig sem igaz. Hol van az előadásunkban Orbán Viktor?

Kemény dolog lehet Orbán Viktornak lenni

Alekszandr Puskin még 1830-ban írta meg nagy, nemzeti tragédiának szánt történelmi drámáját, a Borisz Godunovot: a végeredmény egy hihetetlenül modern alkotás lett a hatalom természetéről, amely még napjaink Magyarországán is hangsúlyos kérdéseket feszeget, nem véletlen, hogy a Katona József Színház alkotói is úgy gondolták, helye van a repertoárban ennek a darabnak.

Ha valaki 2017-ben előveszi a Borisz Godunovot, az a feltevésem, hogy közölni akar vele valamit a hatalmon lévőkről.

Igen, jól is mondja, a hatalom természetéről akar közölni. És igen, az is igaz, hogy ma is vannak emberek hatalmon és tapasztalunk politikai játszmákat is. De ki lenne Orbán Viktor a darabban?

Maga Borisz Godunov.

Nem. Én játszom Borisz Godunovot, és nem gondolok Orbán Viktorra. Nem volt olyan próba, amikor Orbán Viktorra gondoltam volna. De még csak azt sem mondom, hogy bárkire, aki az elmúlt húsz évben miniszterelnök volt Magyarországon. Ha visszamenőleg végignézzük az orosz cárizmus vagy a mai politika tébolyait és játszmáit, azokon keresztül nagyon jól lehet beszélni a hatalomra jutás akarásáról és annak technikáiról. Arról is lehet beszélni, hogy a nép mennyire nem dönthet arról, ami a feje fölött történik. Léteznek olyan elemzések, amik kiemelik, a Borisz Godunov igazi főszereplője nem is Borisz Godunov, hanem maga a nép. Ezt igaznak érzem, mert tartom, az egyszerű embereket sokszor arra használják, hogy bizonyos politikai játszmák eszközeivé váljanak. Ezek pedig úgy zajlanak le egyes országokban – a miénkben is –, hogy azon keresztül valaki vagy valakik újra hatalomra juthatnak. Ez kétségtelen. Ez van benne a Borisz Godunovban. Vagy éppen a House of Cards című sorozatban.

De nem gondolkodtunk azon, hogy próbáljuk meg a mai kormányzat technikáit megmutatni. Ha ezt keresgélnék a nézők, csalódottan hagynák el a színházat.

A Borisz Godunov egy nagyon komplikált, kivételes drámai költemény. A színház művészi vezetése egy igazi remekműnek tartja, a remekművek pedig időtálló dolgokról beszélnek.

Ami az utóbbi években zajlik nálunk, azt viszont a legkevésbé sem gondolom időtállónak.

Viszont egy színpadi darab sem készül ok nélkül, a nézője pedig keresi a választ arra, hogy mit akartak közölni az alkotók.

Nagyon helyes.

Pont ezért, ha most nézném ezt a darabot és felismerni vélném a nép fontosságát, nem tudna nem eszembe jutni Orbán Viktor, vagy azok a névtelen plakátok, amik pár hete az utcán vannak „a nép nem betiltható, de a kormány leváltható” felirattal.

Utóbbi nagyszerű, mert ezek szerint a színház előbb beszélt valamiről, ami most kikerült az utcára. Ez azt jelenti, hogy a színház jól értelmezi a társadalmi folyamatokat. De ez persze nem azt jelenti, hogy mi sugalmaztuk volna, hogy tegyenek ki ilyen plakátokat, vagy akár az, aki a plakátot kitalálta, a Katona József Színházba járt volna, ahol egy szeminárium keretében megnézte Az Olaszliszkait, A bajnokot, a Borisz Godunovot és végül elhelyezte a szöveget a hirdetőtáblán.

Híve, hogy egy darabban előkerüljön a sorosozás, a vakkomondorozás vagy a helikopterezés?

Nem.

Miért nem?

Mert a helikopterezés a publicisztika sajátja. És csak pár hétig érdekes. Előfordul persze, hogy van olyan előadásunk, amiben valamilyen kiszólás megszületik. Például az Illaberek, amely a kivándorlásról szólt, elhangzott benne kétszer vagy háromszor, hogy London a második legnagyobb magyar város. Pont ezzel párhuzamosan jelent meg, hogy a Jobbik kiment Londonba kampányolni és a Hyde parkban összeterelt néhány embert. Nagyon érdekes volt látni, hogy a nézők pár hétig nagyon nevettek a megfogalmazáson, és amikor a színészeink még a negyedik héten is használták, már senki sem reagált rá. Elmúlt, elfelejtették, és akkor ki is szedtük.

Akár odaértett, akár kimondott, az érezhető, hogy a Katonának ellenzéki szerepe van, így a néző nem lepődik meg ezen, ha ilyet hall.

De ez mindig is megvolt. Bár ezt inkább kritikai szerepnek nevezném. Ha azt kimondom, hogy ellenzékiek vagyunk, az nagyon veszélyes. És nem azért, mert félnék ezt kijelenteni, hanem azért, mert az egy politikai gondolkodásmódra utal. A Katona József Színház viszont nem ellenzéki színház akar lenni, mert nem akarja azt, hogy ebben a kormányzati időszakban ide ne jöjjenek FIDESZ-szavazók. Ezt nem akarom.

Azt szeretném, hogy akiknek az adóforintjaiból működik ez a színház, legyenek kíváncsiak arra, miről beszélünk. Ez pedig a kritikai hang. A színháznak ugyanis mindig is feladata a kritikai hangot megütni, mindenfajta hatalom alatt.

Tehát ez inkább egy örök ellenzékiség?

Inkább örök kritikai magatartás. Ma könnyen mondják az egykori Kaposvári Színházra is, hogy ellenzéki volt. De ez nem pontos, mert egy olyan színházi műhely volt, amely hasonló művészi elvek alapján kritikai hangot ütött meg. De nem volt ellenzéki. Amikor gyerekdarabot játszottuk, az nem arról szólt, hogy a kisgyerekek hányják el magukat, ha meglátják Kádár Jánost. Hanem figyeltünk arra, miként működik a társadalom. A színdarabokat amúgy is be is kellett adni a tanácshoz, ahol a kultúrpolitikai és agitprop osztály eldöntötte, egyáltalán műsorra tűzheti-e a színház. Tehát ha azt mondjuk, ellenzéki színház volt, a szó ilyen értelmében nem igaz. Ma semmi ilyet nem kell csinálni.

A mai Magyarország fájdalmasan hasonlít a kommunista Kínára

A tökéletes boldogság világa – cím nem volt még ennél fájdalmasabban szarkasztikus, avagy a Katona megint olyat mutat, hogy azt nem teszed zsebre.

Manapság nincs ugyan agitprop, de vannak politikai színezetű igazgatóváltások.

Igen.

És nem fél tőlük?

Egyelőre én lehetek a színház igazgatója 2021-ig. Nyilván A bajnok esetében ráizgult a témára az úgynevezett jobboldali és az úgynevezett baloldali sajtó is, de ennek az lett az eredménye, hogy még többen vettek jegyet A bajnokra.

Akkor végül is nem sült el rosszul a dolog.

Ha a kasszát nézem, nem.

Megítélésben változott valami?

Nem feltétlenül az történt az előadással, amit én szerettem volna. Nem arról beszélnek ugyanis, hogy ez egy remek magánéleti dráma, amelyben kiváló színészi alakítások és példás felkészültség látható, hiszen Puccini–operát énekelnek prózai színészek. Meggyőződésem, hogy Nagy Ervinnek ez lett az eddigi legárnyaltabb és legösszetettebb alakítása. És ha másért nem is, de örülök, hogy létezik ez a darab.

A bajnok után egy cikk azt kérte számon, hogy Pintér Béla miért nem arról készít darabot, hogy Máté Gábor annak idején „abortuszra kényszerítette” feleségét. Elkészül idén az Ascher Tamás Háromszéken című darab, amelyben Máté Gábor, Ascher Tamás és Bezerédi Zoltán saját magát alakítja?

Pintér Béla már írja a darabot, szóval meglesz. Nem tudok mást tenni, mint izgulni, hogy jó legyen.

Ez egyfajta művészi válasz a felszólításokra?

Nézze, az egyik volt osztályommal minden évben arról az emberről készítünk előadást nyíltan, akinek a nevét kihúztuk. Most fut éppen a Vajda Milán című előadásunk, amely értelemszerűen Vajda Milán életéről szól. Ebben most pont nem szerepelek, de a korábbiakban feltűntem, mint drámai alak, a személyemet pedig tanítványaim alakították. Ezek a jelenetek rám nézve nem mindig voltak hízelgőek. Ennek ellenére sohasem cenzúráztattam, sohasem húztam ki sorokat, mert bizonyos értelemben – és lehet ez beteges – élvezem. Hiszen maga az ember a drámai alkotások anyaga. Füst Milán a Boldogtalanok című művét egy az egyben egy újsághír alapján írta. Az egyik legkiválóbb magyar színdarabot. Van olyan író, aki fantáziál, és olyan is, akinek a valóság szükséges ahhoz, hogy létrehozzon valamit, természetesen úgy, hogy a képzeletében földúsítja. De amióta világ a világ, ez így van. Ha egy Shakespeare-művet vesz elő, a lábjegyzetekben meg lehet nézni, hogy hányféle utalás van arra a valóságra, amelyikben Shakespeare élt. Ráadásul ezen eseménynek feldolgozása és beemelése a színdarabba akkor is kockázatos volt. Másik példa, hogy most játsszuk A nők iskoláját Molière-től, amelyben Arnolphe-ot alakítom. Ebben Molière saját magáról írt, megrendítően, öregedő férfiként ábrázolja magát, és egy fiatal lánnyal való szerelmét írja meg kíméletlen öniróniával. Pintér új darabjában Ascher Tamás, Bezerédi Zoltán és én a saját nevünkkel fogunk szerepelni, de egyelőre fogalmam sincs, mi fog történni benne. Ismerem a szinopszist, de még csak tíz oldal készült el. Rengeteg dolog lesz benne, ami rám jellemző, de biztos lesznek olyan információk az életemből, amiket átdolgoz. De nem szóltam neki, hogy mi lehet a darabban és mi nem. Engem érdekel, hogy milyennek látnak az emberek. Ez izgalmas dolog és szórakoztat.Tehát elképzelhető, hogy egyáltalán nem lesz pozitív szereplő?

Könnyen lehet. De ha a nézőket érdekelni fogja és jó lesz az előadás, nagyon boldog leszek.

Az említett Molière-darabban is éreztem némi szándékoltságot, hogy a választás azért eshetett rá, mert remek reakció a közélet szalonszexista kiszólásaira.

Lehetséges. Annál talán fontosabb volt, hogy Ascher Tamás végre rendezzen egy Molière-t, mert mint igazgató, azt éreztem, nagyon jót tenne neki, a társulatnak és a nézőknek is. Ezt a verses művet amúgy Závada Péter prózásította, ezért belekerülhettek olyan mondatok, amiktől az ember azt érzi, olyan, mintha ma lett volna megfogalmazva.

Milyen darabok várhatók az őszi szezonban?

A 2017/18-as évad első hónapjaiban öt bemutatót tartunk: szeptemberben Bodó Viktor Heidelbergben állítja színpadra Brecht Szecsuáni jólélek című darabját, amelyben a társulat három művésze, Dankó István, Mészáros Blanka és Mészáros Béla vesz részt. Jelenleg tárgyalások folynak róla, hogy az előadást a Tavaszi Fesztivál keretein belül, 2018 tavaszán a Katona József Színházban is láthassák a nézők. Októberben Lucy Kirkwood, kortárs angol írónő Munkavégzés során nem biztonságos című darabjának – amelyet én rendezek – lesz premierje a Kamrában. Ezzel párhuzamosan Gogol Háztűznéző című komédiáját Ascher Tamás viszi színre a nagyszínpadon. Decemberben az Ascher Tamás Háromszéken című darabot mutatjuk be, szintén a nagyszínpadon, Pintér Béla rendezésében. Az előadás a Katona, valamint Pintér Béla és Társulatának koprodukciójaként jön létre. A naptári év végén még egy bemutatót tartunk a Kamrában: Bognár Péter Minden kombi cirkó, de nem minden cirkó bojler című darabját Gothár Péter rendezi. 

Nagyon jó arányban jelennek majd meg klasszikus, illetve kortárs művek és ezen belül is a magyar kortárs darabok adják a jövő évi szezon gerincét. És ez nagyszerű.