Az előbb a Mughal Birodalom (1802-1858), aztán Brit-India (1858-1947) részeként működött, hetven évvel ezelőtt viszont Pakisztánba olvadt Bahavalpur egyike volt azoknak az indiai területeknek, melyet az úgynevezett nawabok, azaz a vezető muszlim nemesi családok dúsgazdag családfői vezettek.
A hatalom 1866-ban az akkor még csak négyéves, IV. Sadiq Muhammad Khan kezébe került, és megtartotta azt egészen 1899-ben bekövetkezett haláláig.
Családja vagyona lehetővé tette, hogy bármit megengedhessen magának, ő pedig egyáltalán nem aprózta el a pénzszórást.
A költekezést egyértelműen sportként felfogó Khan alig volt húszéves, mikor – természetesen névtelenül – egy párizsi bútorgyártótól megrendelte a világ minden bizonnyal legszürreálisabb, természetesen rózsafából készült, elképesztő mennyiségű (a korabeli források szerint 260 kilogrammnyi) ezüstdísszel megtömött ágyát, melynek sarkain négy, bronzból készült, – francia, spanyol, olasz, illetve görög nőt mintázó – alak álldogált, kezükben legyezővel:
A természetesen mozgatható szemű, valódi hajjal rendelkező alakok természetesen mozogtak is, és legyezőjüket fel-le mozgatva kacsintgattak is az ágyban fekvőre, köszönhetően a matrac alá helyezett, rá nehezedő súlyt érzékelő kapcsolónak.
És ha mindez még nem lenne elég, az ágy egy rejtett részén még egy zenedoboz is helyet kapott, ami Gounod Faust-történetet feldolgozó operájának egy részletét játszotta.
A megrendelő kilétére csak 1975-ben derült fény, az ágy holléte ma sajnos nem ismert, bár az biztos, hogy az az utolsó nawab halála után közel huszonöt évvel, a kilencvenes években a bútordarab egyszerűen eltűnt az egykori palotából, és egy francia magángyűjteménybe került.
