Kultúra

Készül az új Spawn-mozi, ami kőkemény horror lesz

Mindezt a pokoli képregényhőst megalkotó Todd McFarlane jelentette be a Comic-Conon.

Az új évezredben időről időre felröppent az 1997-es Spawn-mozi rebootolásának híre, azonban eddig még sosem jutott odáig a filmterv, hogy egy stúdió felkarolja és ténylegesen beinduljanak az előkészületek.

Sokan már azt hihették, hogy elhalt a dolog és az idén 20 éves produkció marad a pokolból szabadult antihős egyetlen adaptációja, mígnem aztán a most zajló San Diego-i Comic-Conon megjelent Spawn atyja: Todd McFarlane és bejelentette, hogy mégis elkészülhet az általa hőn áhított reboot.

A Spawn mellett a Csodálatos Pókember képregények írójaként és -rajzolójaként befutott McFarlane

összefogott a főként horrorokban utazó Blumhouse Productionst igazgató Jason Blummal, aki producerként fog közreműködni a Spawn-reboot összehozásában. Ennél már csak az érdekesebb, hogy az egyelőre cím nélküli képregényfilmet maga McFarlane fogja rendezni.

Sok látnoki rendezővel dolgoztam már, ezért úgy gondolom, Todd egyedülálló művészi tehetsége csakis hozzájárulhat ahhoz, hogy megrendezze ezt a filmet.

– fogalmazott a nagy bejelentésen ugyancsak jelenlévő Jason Blum.

A tervezéstől eljutottunk odáig, hogy filmet készítünk. Blumhouse. Spawn. Dögös lesz és R (besorolású, azaz szigorúan korhatáros). Készüljetek fel, mert beindul a produkció! Elég a szövegelésből, ideje megcsinálni.

– ezt már az 56 éves McFarlane szónokolta, akinek az új Spawn-mozi lesz élete első rendezése.

Spawn még 1992-ben mutatkozott be a saját képregénysorozata első számában, és néhány év alatt világszerte komoly népszerűségre tett szert a menő dizájnjának, a széles skálán mozgó képességeinek és a sötét személyiségének hála. Azonban a remek és ünnepelt alapanyag ellenére az első mozifilmje nem sikerült valami jól: a Mark A.Z. Dippé rendezésében és Michael Jai White címszereplésével forgatott Spawn – az ivadékot a kritikusok is lehúzták, a nézők sem szerették és a kasszáknál is megbukott.

Forrás: Variety

Ajánlott videó

Olvasói sztorik