Több, mint húsz éven át a Magyar Hiszekegy díszítette egy jókora bérház bejáratait. Ma már senki sem emlékszik rá.
Nem csak a Rákosi- és Kádár-korszak, de a XX. század első három évtizede is egy egész sornyi lakóteleppel gazdagította Budapest lakásállományát: ezek jó része – a város legfurább kapuit adó, Angyalföldi út és Janicsár utca által bezárt telken lévő, 1912-re megszületett házakhoz hasonlóan – az 1909-ben indult, öt év alatt nyolcezer lakás és kilencven iskola építését céljául kitűző (végül egy évtized alatt hatezer lakást a városnak adó) Bárczy-program részeként, mások pedig különböző nagyvállalatok lakótelepeiként – így például a MÁV Gépgyár kolóniája – jelentek meg.
Mai időutazós sétánkon is egy hasonló tömböt, a főváros kislakás-építési programjának húszas években kiemelkedett példáját, a Gyöngyösi utca és Váci út sarkán álló bérházakat, vagyis azok legérdekesebb tagját vesszük szemügyre.
A Magyar Építőművészet 1927. évi (XXVII. évf.) 3-4. száma Budapest székesfőváros 1925-1926. évi kislakásos építkezései című cikkében kitűnően írja le a kor lakáshelyzetét:
“A háború a lakástermelést teljesen megakasztotta. Minden a haditermelést célozta és minthogy a háborús szükségletek kielégítésére szükséges költségek fedezésére a pénzjegyek szaporítását vették igénybe, hitelünk és pénzünk értékének soha nem sejtett arányú leromlása, a fedezetlen pénzjegy-kibocsátással újabb pénzérték romlást és hihetetlen drágaságot okozott. A rendkívül fokozódó drágulás az egységárak stabilitását gátolta. A költségelőirányzat teljesen bizonytalan volt. Megszünt a bizalom, a hitel. A kellő időben és mértékben szükséges anyagbeszerzés úgyszólván lehetetlenné vált. Állandó munkabér-különbözeti válságok jelentkeztek. Fenekestül felfordult minden. Vagy a vállakozó, vagy az építtető, néha mind a kettő tönkrement.
A lakástermelés megszünt és mivel a háború alatt egyrészt munkáshiány, másrészt anyaghiány következtében még a legszükségesebb javítási és karbantartási munkák sem voltak elvégezhetők, ennek következményeként a főváros összes épületei – magánosoké csak úgy, mint a középületek – teljesen leromlottak. A kommün improduktív kapkodása e téren semmitsem teljesített, sőt az ezt követő román megszállás folytán érezhető bizonytalanság az 1919. év még hátralévő felét is meddővé tette az építési munkák szempontjából. A következő 1920. évben lassan-lassan próbálkozik a közmunka életre kelni, helyrehozni igyekezvén az eddig mulasztottakat és helyreállítani a háborús beszállások és a román megszállás következtében használhatatlanná vált iskolákat. Eközben ráeszmélünk, hogy az épületek egyes szerkezeti elérkeznek nemcsak a javítások mulhatatlan szükségessége elé, hanem bizonyos részek teljes megújításának sürgőssége is előtérbe lép. Igy az eddig kátránnyal fedett kislakásos telepeket kell teljes egészükben állandó jellegű fedéssel ellátni, ami körülbelül 50.000 négyzetméter új fedést jelent, mintegy 2 milliárd korona 1924-es árfolyamú értékben.
Közben az egyre fokozódó lakásinség mind hangosabban követeli az állami és városi építkezések megindítását. […] A lakásinség leküzdése és a fővárosban felburjánzott nyomortanyák, különösen a hirhedt “Suhajda”-telep megszüntetése érdekében a törvényhatósági közgyűlésen tartott s mindig “Ceterum censeo”-val végződő dörgedelmes szónoklatok az 1925. év végén meghozzák a közgyűlés egyhangú elhatározását és a szükséges fedezet engedélyezését az 1926. évi nagyobb lakásépítő akció lebonyolítására.”
Arra azonban nem igazán számítottak, hogy a születendő nyolcszáz lakásra kilencezer család adja majd be az igényét. Nem lehetett könnyű a választás!
“A VI ker. Váci-út-Gyöngyösi-út sarkán szintén három épület tömege emelkedik a környező földszintes épületek fölé; tervezők: Böhm és Hegedüs, Freund Dezső és Létay András mű-építészek voltak. Ezen kislakások tisztviselők részére épültek; pinceföldszint és négy emeletsorban. 30 darab hétszobás és 235 darab egyszobás lakással. Az utcafront felé előkert van. Födémnek vas-beton-koszorúval összeépített váltakozó vastartó és vasbeton-gerendák között épített vasbeton-födém. Az altalaj itt is laza, árterületes lévén, a középfőfal alatt lépcsőzetes kiultrásít vasbeton tömbfalat kellett építeni a földszint alatt 3’70 cm, mélységig. Homlokzatanyag : a Váci-út sarkán levő pavillonnál Sempernova” nemes vakolattal, műkő-keretekkel és párkányokkal, a másik két pavillonnál hosz-szabbított habarcs kőporos bedörzsöléssel.”
A Létay András tervei szerint megszületett C épület (XIII. Gyöngyösi utca 6. – Madarász Viktor utca 26.)
Ma ezen épületek közül a legérdekesebbet, az egykor B jelet kapott (XIII. Gyöngyösi utca 4.) házat, a hármas legdíszesebb tagját vesszük szemügyre, hiszen az nem csak a fővárosban relative ritka vendégnek számító Art Deco jegyeit hordozza magán, de egykor az újkori magyar történelem legszomorúbb történésére is emlékeztetett.
A Freund Dezső által tervezett ház még ma, a kertben növő fák és bokrok lombjai által részben takarva is kilóg az utcaképből, hiszen homlokzati megoldásai, díszei, valamint a földszinti ablakok egyikét-másikát díszítő domborművek kétségkívül vonzzák a szemet:
Távolról nézve pedig az igazán ügyesek az egykor a koronás címert tartó oroszlánok mellett az építés évszámát is leolvashatják az oromzatra helyezett óriási kődíszről:
fotó: Vincze Miklós/24.hu
A lakók leginkább a közeli gyárak (a Váci úton a város szíve felé haladva tucatnyi üzemmel találkozhattunk volna), illetve a tér túlsó oldalán lévő Fertőtlenítő Intézet dolgozói voltak, de a korabeli címjegyzékek rendőrökről, köztisztviselőkről, vagy épp tűzoltókról is megemlékeznek, sőt, itt nőtt fel a stílusteremtő magyar fotóművészek egyike, Gink Károly (1922-2002) is.
Az építész, Freund Dezső (1884-1960)
A budapesti Műegyetemen tanult Freund a magyar nemzeti szecesszió két nagy alakja, Komor Marcell és Jakab Dezső közös építészirodájában szívta magába a szakma minden szépségét, 1908-ban, alig huszonnégy évesen pedig megnyitotta meg saját irodáját, melyet kezdeti időszakában sorra hagyták el a budapesti szecessziós bérházak és villák tervei, az első világháború után azonban kivette a részét a budapesti lakáshiány megoldásából is.
Stílusára a húszas években erősen hatott a német expresszionizmus, illetve az Art Deco, ennek tökéletes példája a cikkünkben taglalt Gyöngyösi utca 4. számú Hiszekegy-ház, illetve a VIII. kerületi Nagyfuvaros utca egyik bérházának udvarában lévő zsinagóga, melynek üvegteteje és teljes berendezéséért is az ő munkáját dícséri.
Egy ideig fiával, a később Perzsiába, majd Amerikába emigrált Tiborral (1910-2007) együtt dolgozott, a második világháború után a Városépítési Tervező Vállalat alkalmazta.
Kései munkái közt pedig az újpesti Kenyérgyárat, illetve a Dunakeszin álló Konzervgyárat említhetjük.
A legérdekesebb részlet azonban már majd hetven éve eltűnt – átadásakor, 1926-ban ugyanis az utcáról nem épp jól látható, oldalsó oromfalakról az eredetileg háromsoros Magyar Hiszekegy volt leolvasható:
Hiszek egy Istenben, / Hiszek egy hazában, / Hiszek egy isteni, örök igazságban, / Hiszek Magyarország feltámadásában. / Ámen.
Friss fotó: Vincze Miklós/24.hu
A szerző, a szárnyait színésznőként és költőként is bontogató, fiatalon elhunyt Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna (1881-1923) az első világháború során több verseskötetet is kiadott, egyetlen igazi sikerét mégiscsak a trianoni döntés után a Védő Ligák Szövetsége által kihirdetett,
“a revans eszméjének ébrentartására”
szolgáló legjobb jelmondatot, vagy legfeljebb húsz szavas imát kereső pályázat megnyerésével érte el.
A három sort aztán pillanatokon belül mindenki megismerte: alig öt héttel az eredmény kihirdetése után, 1920. október 27-én Haller István vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletben kötelezte az összes magyar iskolát, hogy tanulói a tanítási napok elején, illetve hazaindulás előtt is szavalják el azt.
Az oromfal bejárat feletti része / fotó: Vincze Miklós/24.hu
A Horthy-korban már-már nemzeti imává vált sorokat aztán a költőnő Hitvallás címmel tizenöt szakaszos versként is megjelentette:
Hitvallás
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában.
Ez az én vallásom, ez az én életem,
Ezért a keresztet vállaimra veszem,
Ezért magamat is reá feszíttetem.
Ez a hit a fegyver, hatalom és élet,
Ezzel porba zúzod minden ellenséged,
Ezzel megválthatod minden szenvedésed.
E jelszót, ha írod lobogód selymére,
Ezt, ha belevésed kardod pengéjébe,
Halottak országát feltámasztod véle.
Harcos, ki ezt hiszed, csatádat megnyerted,
Munkás, ki ennek élsz, boldog jövőd veted,
Asszony, ki tanítod, áldott lesz a neved.
Férfi, ki ennek élsz, dicsőséget vettél,
Polgár, ki ezzel kélsz, új hazát szereztél,
Magyar, e szent hittel mindent visszanyertél.
Mert a hit az erő, mert aki hisz, győzött,
Mert az minden halál és kárhozat fölött
Az élet Urával szövetséget kötött.
Annak nincs többé rém,mitől megijedjen,
Annak vas a szíve minden vésszel szemben,
Minden pokol ellen, mert véle az Isten!
Annak lába nyomán zöldül a temető,
Virágdíszbe borul az eltiport mező,
Édes madárdaltól hangos lesz az erdő.
Napsugártól fényes lesz a házatája,
Mézes a kenyere, boldogság tanyája,
Minden nemzetségén az Isten áldása.
Magyar! te most árva, elhagyott, veszendő,
Minden nemzetek közt lenn a földön fekvő,
Magyar legyen hited s tied a jövendő.
Magyar, legyen hited és lészen országod,
Minden nemzetek közt az első, az áldott,
Isten amit néked címeredbe vágott.
Szíved is dobogja, szavad is hirdesse,
Ajkad ezt rebegje, reggel, délben, este,
Véreddé hogy váljon az ige, az eszme:
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!”
A felirat hűlt helye / fotó: Vincze Miklós/24.hu
1921-ben pályázatot írtak ki ennek megzenésítésére, melyet végül Szabados Béla nyert meg, a diákok pedig két évtizeden át énekelték ezt az énekórákon, valamint az iskolai rendezvényeken:
Ez azonban még nem jelentette a költemény népszerűségének csúcsát, hiszen a húszas évek végén már grafitceruzákon, terítőkön, falvédőkön, fémtolltartókon, jelvényeken, illetve fillérekért kapható, bekeretezett képeken is ezt olvashatták a felmenőink.
A szomszédjaihoz hasonló jórészt szoba-konyhás, de néhány esetben kétszobás lakásokkal teli épület egészen 1948-ig hirdette a revízió eszméjét, de a kommunista hatalomátvételt már nem élte túl.
