Kultúra

Tarolt az amerikai mozikban a hazatérő Pókember

A Gru 3-nak esélyese sem volt feltartóztatni a Marvel szuperhősét, aki könnyedén a bevételi toplista élére ugrott.

Még az előzetes várakozásokat is felülmúlóan erősen nyitott az amerikai mozikban a Marvel stúdió égisze alatt készült első önálló Pókember-film: a Pókember: Hazatérés , amely három nap alatt 117 millió dollárt termelt. Az egy hete még bajnok Gru 3 a maga 34 milliójával labdába sem tudott rúgni mellette, így visszasorolt másodiknak az előző ezüstérmes Nyomd, bébi, nyomd elé, amely 12,7 milliót gyűjtött.

A 20 éves Tom Holland főszereplésével és Jon Watts rendezésében készült Hazatérés bemutatóját nem véletlenül ütemezték júliusra, hiszen a készítők azzal számoltak, hogy a nézők tódulni fognak a családbarát szuperhősfilmre a nyári szünetben. Immár kétségtelen, hogy igazuk is lett és a gyártó Marvel mellett a jogokat birtokló Sony is rendkívül jól járt az időzítéssel, ugyanis az összeszedett 117 millió dollár a stúdió történetének második legnagyobb nyitóbevétele a 2007-es Pókember 3 151 milliója után. Ráadásul a nemzetközi piacokon további 140 milliót hozott a Pókember: Hazatérés (videókritika itt).

Miután a tengerentúlon az új Pókember-mozi volt a múlthét egyetlen nagy országos premierfilmje, így rajta kívül csak az a The Big Sick című dramedy tudta beverekedni magát a TOP 10-be, amely a hétvégén Karlovy Vary-ban elnyerte a nemzetközi filmfesztivál közönségdíját.

A hétvégi USA TOP 10 (július 7. – július 9.):

1. Pókember: Hazatérés – Hétvégi bevétel: $117,0m. Összbevétel: $117,0m. Gyártási költség: $175m.
2. Gru 3 – Hétvégi bevétel: $34,0m. Összbevétel: $149,2m. Gyártási költség: $80m.
3. Nyomd, bébi, nyomd – Hétvégi bevétel: $12,7m. Összbevétel: $56,8m. Gyártási költség: $34m.
4. Wonder Woman – Hétvégi bevétel: $10,1m. Összbevétel: $368,8m. Gyártási költség: $149m.
5. Transformers: Az utolsó lovag – Hétvégi bevétel: $6,3m. Összbevétel: $118,9m. Gyártási költség: $217m.
6. Verdák 3 – Hétvégi bevétel: $5,6m. Összbevétel: $133,7m. Gyártási költség: $175m.
7. A szerencse háza – Hétvégi bevétel: $4,8m. Összbevétel: $18,6m. Gyártási költség: $40m.
8. The Big Sick – Hétvégi bevétel: $3,6m. Összbevétel: $6,9m. Gyártási költség: $10m.
9. 47 Meters Down – Hétvégi bevétel: $2,8m. Összbevétel: $38,5m. Gyártási költség: $5m.
10. Csábítás – Hétvégi bevétel: $2,1m. Összbevétel: $7,4m. Gyártási költség: $20m.

Forrás: Box Office Mojo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik