Januárban ért véget a Sherlock negyedik (és egyben utolsó?) évada, azonban a két fő kreátor Mark Gatiss és Steven Moffat nem ülnek a babérjaikon és a Variety értesülései szerint már el is kezdték kidolgozni következő közös projektjüket, amely egy a Sherlock mintájára készülő sorozat lesz a nagy Drakuláról.
Ez azt jelenti, hogy a várhatóan BBC égisze alatt készülő és egyelőre szimplán csak
Egyelőre ennyit tudni a projektről, amely még igencsak gyerekcipőben jár, tekintve, hogy jelenleg Gatiss és Moffat különböző produkciókon dolgoznak.
Még 2010-ben Gatiss és Moffat első kollaborációjaként jött indult útjára a Sherlock, amely az új évezred egyik legnagyobb sorozatszenzációjává vált, plusz hatalmasat lendített a különc detektívet zseniálisan alakító Benedict Cumberbatch karrierjén. Sokan nem tudják, de az alkotók közül Gatiss nemcsak írta és producerálta, de játszott is a szériában: ő alakította Sherlock bátyját, a szintén nehéz eset Mycroftot.