Az Animus Kiadót több okból is szeretjük, egyrészt ők hozzák el a Harry Potter-köteteket, másrészt meg a skandináv irodalom legjobbjaival is nagy tételben kényeztetik a magyar nagyérdeműt.
Márpedig ha skandináv irodalom, akkor elsősorban skandináv krimi, ha pedig skandináv krimi, akkor Jussi Adler-Olsen Q-ügyosztály sorozata egyszerűen nem maradhat ki.
A lezáratlan, rejtélyes bűnügyeket felélesztő Q-ügyosztály és vezetője, Carl Mørk nyomozó és társa, Assad újabb sötét ügyet próbál kibogozni, ezúttal a régi történet összefonódni látszik egy sor, a jelenben zajló bűnüggyel, cserbenhagyó gázoló gyilkolja a nőket, és ha ez nem lenne elég, a csapat lelke, Rose idegösszeroppanást kap, így a munka mellett róla is gondoskodniuk kell a fiúknak.
Magyarán a sorozat hetedik része sem hagyja majd letenni magát. Beleolvasni itt lehet.
Lapunk felelős szerkesztője, Pető Péter Leshatár című munkája is a Könyvhétre érkezik, amely rendkívül érdekes regény.
Egyszerre jeleníti meg sajátos humorral és groteszk figuráival a rendszerváltás utáni Magyarország „vadkeleti” valóságát a futballon innen és túl.
Hőse és elbeszélője egy, a Heves-BAZ megyei futballpályákon edződött és felnövő játékvezető, aki sajátos szemszögből mutatja meg egyrészt a mélyszegénység és elkeseredettség jellemezte kelet-magyarországi élet reménytelenségét, másrészt az ebből való kitörés lehetetlenségét (fun fact: Pető Péter újságírói munkáját megelőzően 2000-től majd 9 éven át fújta a sípot).
A regény szórakoztató stílusa és anekdotikus jellege ellenére nemcsak a futballról szól(hat): a kétezres évek Magyarországának tűpontos korrajza is felmerül lehetséges olvasatként. (Dedikálás is lesz)
Vannak olyan jelenségek a világban, amelyeket bármennyi újságíró bármennyi szemszögből bármennyiszer vizsgálhat, mégsem kopnak el témaként, mert maga a jelenség sem veszít jelentőségéből soha.
A prostitúció is ilyen, így az Index szerzőjének riportkötete állhat be bármily népes sorba, mégis képes új arcát mutatni a szexmunkának.
Munk Veronika egy német kikötőváros vigalmi negyedét térképezte fel, aminek az a különlegessége, hogy az ott dolgozó szexmunkások és a „kisegítő személyzet” döntő többsége magyar.
Szokatlanul közel megy, érzékenyen, humánusan, alaposan közelíti meg a témát, igazi látókörszélesítő kötet, olyan kérdésekkel, amiket bármely laikus szívesen feltenne, ha módja lenne rá:
– Mi fér bele egy húszperces menetbe?
– Kiből lesz strici?
– Van a lányoknak orgazmusa?
Hogy a gyerekkönyveket se hagyjuk érintetlenül, íme Berg Judit leghíresebb figurájának kalandjai új köntösben.
“Lilu egeres mesére vágyott, én pedig izgalmasra. Rumini és társai a lányom kedvéért lettek tehát egerek, de pont úgy viselkednek, mint az emberek: néha aggódnak, máskor bátrak vagy éppen nem merik bevallani az igazat, de bármit megtennének a barátaikért.”
– írja a szerző a kötetről, amely Rumini történetének első részét hozza el új, izgalmas illusztrációkkal.
Ebben a külföldi kiadásokhoz készült rajzokkal – Nagy Zoltán izgalmas, rajzfilmbe illő képeivel egész másképp mutatják be azt a világot, amelyet már több mint tíz éve ismerünk.
A kötet cselekménye szerint a Szélkirálynő nevű hajó éppen Pelevárba tart, fedélzetén két mindenre elszánt hajósinassal, a két jóbaráttal, Ruminivel és Balikóval, viszont az út hosszú és veszedelmes, a Szélkirálynő pedig egyik veszélyből a másikba sodródik.
Horváth Gergelyt legtöbben rádiósként ismerik, pedig a Jézus és a rock and roll már nem az első kötete.
Ezúttal is marad közel a lélekhez és közel életének másik szervező erejéhez – a zenéhez.
„Mit tegyen az a Jézusban hívő ember, aki számára ezek a dalok és előadóik, sőt, a tágan értelmezett popkultúra jelenti a napi szellemi betevőt? Mit gondol rólunk Isten, ha olyan zenét hallgatunk, olyan filmet nézünk és olyan könyvet olvasunk, amelyben erősen jelen van az a bizonyos „…walk on the wild side”?”
– kérdezi a szerző, és próbál a maga önreflexív módján válaszokat is keresni.
A Jézus és a rock and roll egy személyes hangvételű útkereső és útmutató könyv.
Az Animus nem csak a krimi-vonalon feküdt rá a skandináv vonalra, az északiak hasonlóképp remek humorát is talicskával hordják be az országba, szerencsénkre.
Most Az ember, akit Ovénak hívnak szerzője jelentkezik új írással, amiben, mint a filmen is, könyvben is imádni való Ovéban, ismét egyszerre lesz jelen a kedvesség, a humor – és a meghatódás sem marad el.
Tompa Andrea a kortárs magyar szépirodalom egyik legizgalmasabb szerzője, egyebek mellett azért is, mert olyan nyelvi bravúrral ír, hogy az anyanyelvét szerető embernek csiklandik a tarkója a gyönyörűségtől.
Mint eddigi két regényében, A hóhér házában és a Fejtől s lábtólban is, most is maradunk Erdélyországban, ezúttal az 1950-es évek elején indulunk, aztán jutunk, ameddig jutunk.
Egy széki asszony, egy kolozsvári leány, egy szerzetesnő és egy rózsanemesítő férfi mesél a korabeli Erdélyről, amit továbbra sem hagy érintetlenül a kavargó történelem, mindezt pedig egy szerelmi háromszög tetézi.
Az ötvenes évek Kolozsvárján a város lakói a mind fojtogatóbb diktatúra kiszámíthatatlan fordulatainak kiszolgáltatva élik hétköznapjaikat. Van, akit magas pozícióba juttat a párt, van, akit börtönbe, az átmeneti enyhülés hónapjainak pedig egy csapásra véget vet az 56-os magyar forradalom.
Tételezzük fel, hogy az ember több, mint a fizikai teste. Mi van ott, a testen túl? Hogyan működik és miért úgy? Lehet-e a tudatot fejleszteni? Kis kakukktojás itt a szépirodalom és riportkönyvek között: ez itt egy filozófiai kötet, és mégsem tipikusan az.
Főleg azért nem, mert szemben a filozófiai irodalom kilencvenkilenc százalékával, ez a könyv nem akar kizárólag a saját körein belül maradni, és csak a beavatott hetven filozófus számára érthető lenni, épp ellenkezőleg, arra törekszik, hogy az átlagember is megérthesse, és általa megérthesse saját maga és az őt körülvevő világ működését is.
Ilyen formán a könyv érinti a pszichológia és az önismeret határait, hiszen témája nem más, mint az emberi tudat, az egyén.
Veres Attila 1985-ben született Nyíregyházán, a Pécsi Tudományegyetemen végzett film szakon, fél évet töltött az Oslói Egyetemen ösztöndíjasként, majd Magyarországon és külföldön dolgozott filmforgatókönyveken, most pedig megjelent első regénye, ami nagyon geek:
A cselekmény szerint 1983-ban minden megváltozott Magyarországon. Az egyik erdőben újfajta állatok jelentek meg, hosszú csápjaikkal a faágakon kapaszkodva. Sehol a világon nem láttak még hozzájuk hasonlót. Életműködésük érthetetlen – nincs szükségük élelemre, de imádják a cukrot, meg lehet őket érinteni, de nem lehet lefényképezni. Emésztőváladékuk sokak szerint gyógyítja a rákot.
De ami talán a legkülönösebb: nem lehet őket kivinni az országból. Miután aztán jó magyar szokás szerint csaknem kiirtottuk őket, telepeket hoztunk létre, hogy a fennmaradtakat biztonságban tudjuk. Gábor egy ilyen telepre érkezik dolgozni, a furcsa dolgok pedig csak ezután kulminálódnak igazán.
Veres Attila a lovecrafti horrort és a vandermeeri szürreáliát vegyíti első regényében, egyszerre tisztelegve a spekulatív fikció múltja és jövője előtt.
Szinte menetrendszerű, hogy ha egy könyvadaptáció nagy hype lesz, mert felkapott film, vagy sorozat készül belőle, akkor könyveredetije rebootolt borítójú újrakiadást kap, ez Margaret Atwood mára klasszikussá vált kultuszregényével is megtörténik, amit 1986-ban Booker-díjra jelölték, 1987-ben pedig megnyerte az első Arthur C. Clarke-díjat; több mint negyven nyelvre lefordították, és számos filmes és színházi feldolgozás után 2017-ben tévésorozatot is bemutattak belőle.
A regény világa nem annyira fikció, mint inkább jövőkép, ami még nem jött el, de a racionalitás talaján maradva, különösebb elrugaszkodottság nélkül is bekövetkezhet nemhogy unokáink életében, de a mienkben is igen-igen hamar, alig néhány éven belül. A mű cselekménye szerint az egész fejlett világ összeomlott, és egy Gileád Köztársaság nevű vallási fundamentalista diktatúra jött létre, ahol az állam teljes működése a nők szaporítószervei körül forog.
Az őket sújtó isteni csapás, a terméketlenség miatt a nők elnyomott, másod-, sőt, mivel a férfiakat is rangsorolják, sokadrendű állampolgárok. Ha terméketlen vagy, és nem állsz különösebben közel a hatalomhoz, akkor jobb esetben házvezetőnő lehetsz, úgynevezett Márta, aki gyakorlatilag rabszolgaként él az uralkodó osztály háztartásaiban, rosszabb esetben egyszerűen az állam külterületeire száműznek, ahol a sugárbetegségbe napokon belül belehalsz.
Margaret Atwood disztópiája tehát egy megrázó vízió egy olyan világról, ahol a nők egyetlen szerepe, hogy a vallás, az állam és a szaporodás szolgálatában állnak.
A szerző „ellenjóslat”-nak nevezte regényét, mondván, ha ez a jövő részletesen leírható, talán nem fog bekövetkezni.
Általában odáig merészkednek vele kapcsolatban, hogy „Neil Gaiman rocksztár az irodalomban”, vagy hogy “Gaiman egy igazi kincsestár”, nem ok nélkül. Mert Neil Gaiman tényleg csodálatos képzelőerővel bír, bármi, amit ír, sodró lendületű, és ha másokkal fog össze, akkor is érdemes elolvasni. Ilyen regény az Ezüst Álom is, amely a Köztesvilág-trilógia második kötete, amelynek főhőse a tizenhat éves Joey Harker megmenti az Altiverzumot – azt a dimenziót, amelyben az összes lehetséges Föld megtalálható – a teljes pusztulástól.
Miután sikerült elsajátítania a dimenziók közötti átjárás képességét, társaival, a Köztesvilág szabadságharcosaival küldetésre indul, hogy közös erővel fenntartsák az egymással versengő mágia és a természettudomány egyensúlyát, melyek képviselői az összes világ felett át akarják venni a hatalmat.
A para ott kezdődik, amikor egy Acacia nevű idegen lány Joey után lopakodik a Köztesvilág bázisára, minden a feje tetejére áll.
Az Ezüst Álom csupa izgalmas dimenzióközi csatáról és szemkápráztató utazásról szól a világok között.
A végére pedig még egy utolsó, pofátlan önpromó, hiszen a Fantasztikus világok szerzői között ugyancsak fellelhető két 24.hu-s újságíró, Zsótér Indi Dániel és jómagam is. Ugyan ez nem újdonság, hiszen a kötet az áprilisi Könyvfesztiválon jelent meg, viszont mindannyian ott leszünk a Könyvhéten is és dedikálunk is, meg beszélgetünk is arról, miről is írtunk.
Tóth Csaba, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója a múlt évben publikálta A sci-fi politológiája című könyvét, amelyben a legismertebb és -népszerűbb képzelt világok, többek közt a Star Wars- és a Star Trek-univerzum politikai rendszereit elemezte. Akkor így mutatta be: közösség nem létezik politika nélkül.
Új, tizennégy fejezetes kiadványába Tóth egy fejezetet írt csupán, szerzőtársai között szerepel Török Gábor, Filippov Gábor és Sik Endre is. A sci-fi politológiája folytatásaként is felfogható kötetben társadalmi és politikai kérdésekben vizsgáltunk olyan népszerű történeteket, mint a The Walking Dead, a Beavatott-széria, vagy éppen Amerika Kapitány és a Bosszúállók.
A kötetből az is kiderül hogyan kell megszervezni egy sikeres lázadást az elnyomó Galaktikus Birodalommal szemben, indokolt volt-e a Trónok harcának Vörös Nászában a szószegő Starkok legyilkolása, és az is, miként reagálna Földünk, ha hirtelen idegenek, netán zombik támadnák meg országainkat.
