A fotográfiatörténet leglebilincselőbb epizódjait, illetve személyeit ismertető sorozatunk mai epizódjában az első igazi magyar szociofotósorozatot mutatjuk be, mely ugyan három évtizeddel később született meg, mint a New York nyomortanyáit bemutató, 1890-ben kiadott, száznál is több fotót felsorakoztató, tömegek retinájába égett képeket tartalmazó How the Other Half Lives: Studies Among the Tenements of New York (tkp. Ahogyan a társadalom másik fele él), és több, mint fél évszázadot késett Richard Beard úttörő dagerrotípiáihoz (London abour and London Poor, azaz London munkásai és szegényei) képest, keletkezésének okai azonban azoktól teljesen eltérőek.

Míg a londoni, illetve New York-i fotók a gyors városfejlődés folyományaként egyre sokasodó társadalmi, illetve szociális problémák során elszegényedett, és egyre rosszabb életkörülmények közé szorított szegényeket örökítik meg, addig a budapesti képek az első világháború, illetve az azt követő események következtében nincstelenné váltakat mutatják be.

Az íróként és fotósként is fontos örökséget hagyó Tábori Kornél Huszár Károly miniszterelnök kifejezett kérésére, immár húsz évnyi újságírói, illetve fotográfusi múlttal a háta mögött készítette el a budapesti szociális nyomorúság írásos, és fényképes dokumentációját, melyet elsősorban a külföldi közönség számára készítettek.

Ezt bizonyítja, hogy a kiadvány borítóján a magyar cím a nála jóval kifejezőbb és hosszabb angol (From the Horrors of a Country Condemned in Death – Inspection-Tour Through the Misery of Budapest, azaz Egy halálra ítélt ország szörnyűségeiből – Megfigyelő séta Budapest nyomorúságán át) után következik, a fényképek mellett pedig angol, francia, és olasz nyelvű kommentárok szerepelnek.

Albertini Béla tökéletes, a Budapesti Negyed 47-48. számában jegyzett, Az első magyar szociofotó “album” címet viselő tanulmányában kimerítő hosszúsággal ír Tábori karrierjéről, Huszár Károly indítékairól, illetve a fotókról, de Varga Katalin fordításában idézi a könyv angol nyelvű bevezetőjét:

“A megcsonkított Magyarország, amelyet egykor tejjel-mézzel folyó országként emlegettek, mára csupán kifosztott romhalmaz, amely testben és lélekben egyaránt nyomorog. A gyönyörű fekvéséről és vidám mozgalmas­ságáról híres fővárost munkanélküli, éhező emberek százezrei lakják.”,

majd hozzáteszi, hogy Tábori “a két forradalom szörnyűségei” mellett a bolsevik időket és a román megszállást emlegeti a kialakult állapot okaiként.

Lássuk a képeket!

Dagály utca 20. – N. Júlia leányanya gyermekei. Az egész család tüdővészes.

Reitter Ferenc utca 47. – Egy rokkant, beteg katona szobája. A lakást megosztja egy paralízises asszonnyal és unokájával.

Petneházy u. 62. – A szembeteg szülők gyermekei a szenesládában alusznak.

Szegény családok gyermekei ennivaló maradékot keresnek a Százados úti szükséglakások mögött.

Magdolna utca 44. – N. Sándor lakhelye, ahol egyetlen fehérnemű sincs már a szekrényben, mert a család végszükségében eladta őket.

Madách u. 20. – M. Béla zenész lakhelye. A szülők betegek, a négy gyerek közül három ruhában fekszik, mert nincs hálóingük.

Mexikói út 63. – A Rokkant Gyermekek Menhelye. 15000 rokkant gyermeket tartanak nyilván, de az intézet csak hetvenet képes gondozni.

Reitter Ferenc utca 47. – T. Károly hadirokkant lakhelye. Három gyerek fekszik a szalmából vetett ágyban. Karácsony óta nem ittak tejet, húst tavaly óta nem láttak.

Felnőttek és gyermekek lisztért és kenyérért várakoznak a vásárcsarnok előtt. Közülük kerülnek ki a sorban állás tuberkolózis-fertőzöttjei.

Az MTK atlétikai pályái mögött állt valaha a Pékerdő. Fáit a hidegtől szenvedő szegények vágták ki.

Tisza Kálmán tér 22. II/26. – S. B. rokkant lakhelye. Egy éjszaka az egyik kisgyerek kezét a patkányok rágták le.

Zsúfolt lakhelyek a Lepsik-telepen. Az ablakkereteket a lakók eltüzelték.

Madách u. 17. – K. Gábriel fuvaros lakhelye. Két kisgyerek az asztalon fekszik, mivel a szoba többi részét az éjszaka itt alvó albérlőknek tartják fenn.

Egy nyomdász lakhelye a Józsefvárosban. A családtagok a földön, rongyok között fekszenek.

Alultáplált, éhező szülők gyermekei a Stefánia Kórházban.

A fotók némelyike Riis New York-i darabjaihoz hasonlóan ugyan beállított, de a munka ettől függetlenül épp úgy hiteles, hiszen a nyomor szele a helyszíneken tett látogatásokkor – ez a pontosan feltüntetett címek miatt könnyűszerrel elképzelhető is lehetett volna – éppen így csapta volna arcul az arra járót.