Az emberiség elmúlt két évezredének építészettörténete nem szűkölködik fura fejezetekben. Elődeink az egyedülálló, kertes otthonok építése mellett az alsóbb néprétegek, vagy a tömegek minél kevesebb helyet foglaló lakhatására is gondoltak – ennek eredményeként születtek meg végül a századfordulón a belső udvaros, függőfolyosós bérházak, a szocializmusban pedig az óriási panellakótelepek.
A hasonló, sok lakást magába foglaló épületek története azonban jóval régebbre nyúlik vissza, a témában pedig talán épp a Kína délnyugati részén fekvő Fudzsian tartomány lakói dobták a legnagyobbat, hiszen ők
A tulou néven emlegetett otthonok a legtöbbször kör, vagy négyszög alaprajzúak voltak, de közös jellemzőjük volt a méretes belső udvar, illetve a minden szinten körbefutó függőfolyosók – épp úgy, mintha csak a Nagykörút egyik házában járnánk,
akik a háború sújtotta északi területekről vándoroltak a biztonságos délnyugatra, és vagyon híján a nyüzsgő városok központjától távolabb saját maguk építették fel három-négy szintes klánházaikat, melyek különböző típusú agyagokból épültek, időtállóságukat pedig a falba helyezett faoszlopok garantálták.
A falak sok esetben elérték az egy méteres vastagságot, a kapu felett pedig víztartályok kaptak helyet, hiszen azokban az időkben a betörők, vagy katonai csapatok előszeretettel gyújtották fel a bejáratot.
A tulou-k udvarán a kutak mellett sokszor apró mezőgazdasági területek is helyet kaptak, melyen zöldségeket termesztettek, de haszonállatok is előfordultak itt – így nem meglepő, hogy a nagyobb épületek akár két-három hónapnyi tartalékkal is rendelkeztek.
Ma is háromezer tulou – közülük mindössze negyvenhatra vonatkozik a UNESCO világörökségi védelme – harcol a kínai városok megállíthatatlan üteműnek tűnő fejlődésével, de sajnos veszélyben vannak, hiszen a városok terjeszkedése pillanatok alatt elsöpri az útjába kerülő szegényes, vagy épp a városba költöző, és ott szerencsét próbáló lakóknak köszönhetően elhagyatott épületeket.
A házak évszázadokon át szinte kis falvakként, vagy minikirályságokként működtek, hiszen egy épületet egy-egy klán lakott, kívülállók pedig nem költözhettek be az otthonokba.
A szociális kapcsolatok egy tulou-n belül természetesen igen szorosak voltak, sőt, a CNN vonatkozó riportjában megszólaló, a hasonló épületek védelméért küzdő Lin Luseng még saját gyermekkorából is képes ilyen történeteket felidézni:
Lin Luseng szülőházában egyébként ma már csak tizennégy család harminc tagja él, ez pedig csak töredéke annak a nyolcszáz embernek, akik kényelmesen élhetnének az évszázados szobákban. A városokba vándorlás viszont megállíthatatlan, így a következő években, a költözések, illetve az idős nagyszülők és szülők halála miatt ez a szám is csökkenni fog. Luseng előbb saját háza felújítását és megmentését tűzte ki célul – sikerrel járt, hiszen az adományokból összegyűlt 120 ezer jüan, azaz 4,9 millió forint elég volt ahhoz, hogy 2016 júniusára a munkák véget érjenek, ezzel pedig újabb évtizedekre garantálja a ház túlélését.
A férfi most új tulou-k felé fordította a figyelmét, sőt, egy, a már elköltözött családok gyermekeinek legalább a nyári tanítási szünetre való visszacsábítását tűzte ki célul, így a jövőben talán több veszélyeztetett minifalu léte is biztosítottá válik majd.
