A pályáját orientalistaként és műfordítóként indító – máig közel száz tudományos cikke jelent meg a tibeti és mongol folklóról, irodalomról és történelemről, mongol és burját eposzokat fordított, bár tudományos köteteket is jegyez –, de a rejtélyekkel teli Keleten játszódó kalandregényeivel befutott írót, Lőrincz L. Lászlót jó eséllyel mindenki ismeri, hiszen menetrendszerűen érkező, jórészt Leslie L. Lawrence néven jegyzett könyvei az elmúlt harminc évben szinte elárasztották a bűnügyi és a nem mindennapi helyeken játszódó regények iránt fogékony olvasók könyvespolcait, valamint számos alkalommal a könyváruházak sikerlistáira is felkúsztak.
Azt azonban kevesebben tudják, hogy Lőrincz fontos szerepet töltött be a nyolcvanas évek sci-fi hullámában is, hiszen saját nevén számtalan cikke jelent meg a néhány év alatt kultikussá emelkedett Galaktika magazinban, sőt a Galaktika-díj mellett az Arany Meteort is bezsebelte.
Ennek a korszakának derekán, 1986-ban született meg a száz évvel későbbi Budapest mindennapjaiba betekintő novellája, a Hu Bálint nemzetközösségi algakutató levelei az utókornak.
A tizenhét oldalon át folyó novellában egy, Budapesten első alkalommal járó kutató találkozását követhetjük nyomon a fővárossal. A leírásból egyáltalán nem hiányoznak a futuristák által sokszor megénekelt részletek, így a város fölé emelt üveggömbszerű otthonok, a repülő járművek, de szó esik az ember áldásos tevékenységének köszönhetően elpusztult növényzetről, az elviselhetetlenné váló szmogról, az ezzel járó betegségekről, a XX. század fenntarthatatlan városainak pusztulásáról, valamint a világ számos pontján – így például Dubajban, Kínában, vagy épp Észak-Koreában – már ma is folyó mesterséges szigetalkotásról is:
