Kultúra

Bejelentették az összes Avatar-film premierdátumát

Az egyszerre készülő folytatások 2020 és 2025 között fognak a mozikba kerülni.

A már évek óta tartó kavarást és előkészületeket követően még márciusban érkezett az infó, hogy James Cameron végre befejezte az Avatar-folytatások forgatókönyveit és bejelentette, hogy idén augusztusban a forgatást is megkezdik majd. Ekkor még az a hír járta, hogy az egyszerre készülő sequelek közül az Avatar 2 már 2018 végére elkészülhet, csakhogy aztán a rendezőfejedelem egy interjújában tisztázta, hogy jövőre még nem mutatják be a második részt.

Azóta nem érkezett hír a 2009-es kasszasiker folytatásaival kapcsolatban, mígnem most váratlanul az Avatar Facebook-oldalán jelentették be a filmeken dolgozó stábot ábrázoló fotó kíséretében, hogy

az Avatar 2-t 2020. december 18-án, az Avatar 3-at 2021. december 17-én, az Avatar 4-et 2024. december 20-án, az Avatar 5-öt pedig 2025. december 19-én fogják bemutatni az amerikai mozikban.

Hirtelen biztossá vált tehát, hogy a több éves huzavonát követően mégis elkészülnek a Cameron által sokat ígért folytatások, és utóbb nem marad a világ Avatar-filmek nélkül a következő 8 évben. Emellett a premierdátumok megerősítik a direktor legutóbbi nyilatkozatát is, miszerint néhány évig még várniuk kell a rajongóknak az Avatar 2-re.

A folytatások cselekményét továbbra is homály fedi, ugyanakkor az alapfilmben a főszereplőket játszó Sam Worthington (Jake Sully) és Zoe Saldana (Neytiri) garantált visszatérése mellett állítólag Sigourney Weaver (Dr. Grace Augustine) és Stephen Lang (Miles Quaritch ezredes) is benne lesz a produkciókban. Ha nem is mindegyikben, de némelyikben.

Forrás: Coming Soon

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik