Ha Magyarország nem is a legrosszabb válási statisztikákkal bíró állam Európában, mindenképp elkeserítő, hogy évi 45 ezer házasságkötésre 25 ezernyi válás jut hazánkban, vagyis
minden tizedik felnőtt ember elvált a magyar társadalomban. A válásokat több, mint 70 százalékban a nők kezdeményezik, s az okok általában a megcsalásra vagy az alkoholizmusra vezethetők vissza.
Valószínűleg nem ezen száraz szociológiai adatok ismerete vezérelte Hajdu Szabolcsot, hogy elkészítse új darabját, a Kálmán napot, viszont tisztán látszik, pontosan tudja, mikroszinten mik azok a folyamatok, amik ehhez vezethetnek. Az előadás konkrétan nem is a válásról szól, de nagyon szépen viszi végig, mik azok a párkapcsolati jelenségek, amik szépen lassan ebbe az irányba tartanak.
Ilyen értelemben a Kálmán nap Hajduék előző darabjának, az Ernelláék Farkaséknál 2.0-s verziója, afféle szellemi örököse, kvázi folytatása. Hősei már nem a gyereknevelés nehézségeivel küzdenek, hanem életközepi válságban vannak és leginkább a szexuális problémáik, kicsinyes vágyaik, kispolgári vergődéseik állnak a darab középpontjában.
A történet ilyen tekintetben piszlicsáré, sőt már-már semmitmondó. Adott egy házaspár, Kálmán (Hajdu Szabolcs) és Olga (Török-Illyés Orsolya), akik között 20 évnyi házasság után komoly feszültségek zajlanak. Aztán átjön két barátjuk (Földeáki Nóra és Szabó Domokos), hogy megünnepeljék a férfi névnapját, de van hátsó szándékuk is: gyereküket barátaik lakásába szeretnék bejelenteni, hogy esélye legyen egy jobb általános iskolába járnia. A könnyednek induló délutánon azonban előtörnek a rejtett sérelmek, frusztrációk, és szereplők kapcsolata komoly válságba kerül, pláne, amikor betoppan Kálmánék melósa (Gelányi Imre).
Ez önmagában nem biztos, hogy túl érdekesnek tűnhet, sőt, sokan legyinthetnek, parttalan vitákat családi asztaloknál láttak már ezret, miért nézzenek meg egy ilyen darabot.
Pedig hihetetlenül jó nézni és rácsodálkozni, mennyire szánalmasak is vagyunk a pitiáner problémáinkkal együtt. Már az Ernelláéknál is magával ragadóak voltak a magvas gondolatok (pl. „Szép vagy. Szépen öregszel”), és mos is számos idézhető érkezik. Például ilyenek:
– Miért, mi fog történni?
– Meg fogunk öregedni. Leromlunk fizikailag, szellemileg, taszítóak, ostobák leszünk, fájni fog mindenünk, kidőlnek mellőlünk a barátok, elveszítünk lassan mindenkit, aki fontos. És mi se leszünk fontosak senkinek, magunknak sem. Minden nap, minden perc szenvedés lesz. Félek tovább élni, mert most ez következik.
– Igen, ez következik.
– Ha megsimogatlak, olyan, mintha magamat simogatnám. Ez ennyi.
A dramaturgia szinte ugyanúgy épül, ahogy az Ernelláék esetében is, a darab egy kissé dühös beszélgetéssel indul, amiben Hajdu Szabolcs karaktere elmondja, mennyire semmibe veszi a neje, aztán megérkeznek a vendégek, van egy bizarr álomjelenet, egy komoly konfliktus, majd egy a befejezés zenével, ami egyáltalán nem megnyugtató. Mások a nevek, a helyszín, az egzisztencia is, de ugyanúgy van megcsalásról szóló rész (az Ernelláékban emlegetett „16 éves kis virgács” itt már 17 éves és valószínűleg betölti a 18-at, amire szülni fog), vannak kételyek és archetipikus karakterek, akik felismerhetők, beazonosíthatók, s ezáltal átélhetők.
Éppen emiatt szinte látszik, hogy trilógia készül, s különböző életszakaszokban hétköznapi eseményeket dolgoznak majd fel Hajdu Szabolcs és színészei, amelyek olyannak mutatják az életünket, amilyen a valóságban is, méghozzá annyi intellektussal és humorral, hogy aki megnézi a darabot, azt hiheti (amit az Ernelláék esetében is), hogy a valóságban is házaspárt alkotó Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya a saját magánéletéről megírta terápiás célzatú második tanmeséjét.
Akár így van, akár nem, az üzenet egyértelmű: megmutatja, milyenek vagyunk úgy általában, vagy milyenek nem akarunk lenni, mekkora marhaságokat teszünk, és hogyan szürkülünk bele szépen lassan a párkapcsolatunkba úgy, hogy közben észre sem vesszük.
Ráadásul az a vicces, hogy tökéletesen, változtatás nélkül leírható az, amit az Ernelláék esetében is megfogalmaztunk:
Ez egy tükör és brutál éles. Így beszélünk egymással, pont, ahogy ők, akkor is, ha épp a problémáink adott esetben tök nem közösek, mert mondjuk nekem nincs gyerekem, téged meg nem csal meg a csajod. De ugyanígy minősítgetjük egymást és magunkat, irigykedünk, vagy éppen fölényeskedünk, figyelemkurválkodunk, majd meghalunk egy kis visszaigazolásért, kitartásunk nulla, átírjuk a történelmet, eszünkbe sem jut, hogy egyfelé is mehetnénk, már úgy megszoktuk, hogy szembemegyünk egymással és győzni akarunk, egymáson köszörülgetjük az intellektusunkat, a hiúságunkat, a szexualitásunkat, mikor mit. Cseréld le a T1-et E1-re, mármint az enyémre, rám biztosan igaz. Csak élek a gyanúperrel, hogy nem csak rám.
A Kálmán nap csak pár alkalommal látható áprilisban és májusban, ezért érdemes minél hamarabb lecsapni az – egyre csökkenő számú – jegyekre. Emitt lehet róla tájékozódni.
