Kultúra

Brutális rekordot döntött a Stephen King-féle Az előzetese

A trailer nézettsége még a Halálos iramban 8 történelmi csúcsát is túlszárnyalta.

Immár hónapok óta készül a Stephen King 1986-os Az (It) című regényének mozis adaptációja, amely a könyv mellett az abból forgatott 1990-es tévéfilm feldolgozása is lesz egyben.

A csak “bohócos horrorként” emlegetett produkcióból az elmúlt hetekben már többször is érkeztek képek, mígnem aztán a héten felkerült a világhálóra a teaser trailere, amelyről mostanára kiderült, hogy

az első 24 órában nem kevesebb, mint 197 milliószor játszották le a Youtube-on, a Facebookon és a Twitteren, ezzel pedig 58 milliót vert az új rekordot még decemberben beállító Halálos iramban 8 előzetesére.

A tehát immár elképesztő nézettségi rekorddal büszkélkedő horrort a Mama című alkotást író-rendező Andrés Muschietti dirigálja, míg a történet emblematikus gonoszát: a bohóc Pennywise szerepét az ifjú Bill Skarsgard fogja megformálja meg a filmben. Az előzetesben belőle ugyan még keveset láthatunk, de a főszereplők, azaz a történetben vele szembeszálló gyerekcsapat tagjai már futólag bemutatkoznak.

A tavaly hatalmas sikert arató Stranger Things Mike Wheelerjeként ismertté vált Finn Wolfhard, továbbá az egyébként nem túl ismert Jaeden Lieberher, Sophia Lillis, Jack Dylan Grazer, Wyatt Oleff, Chosen Jacobs és Jeremy Ray Taylor alkotta szereplőgárdával készülő horror szeptember 7-én fog a mozikba kerülni.

Forrás: Deadline

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.