Kultúra

Új képekkel paráztat a Stephen King-féle bohócos horror

Készül az író Az című művének mozis feldolgozása, amelyből ismét néhány hátborzongató felvétel látott napvilágot.

Lassan már egy éve tudjuk, hogy készül a Stephen King 1986-os Az című regényének mozis adaptációja, amely a könyv mellett az abból forgatott 1990-es tévéfilm feldolgozása is lesz egyben. A Warner Bros. pénzéből forgó horrort a Mama című alkotást író-rendező Andrés Muschietti dirigálja, míg a történet emblematikus gonoszát: a bohóc Pennywise szerepét az ifjú Bill Skarsgard fogja megformálni.

Az új Az (It) munkálatai már hónapok óta zajlanak és habár a bemutatót szeptember elejére tűzték ki, előzetes még mindig nem érkezett a produkcióhoz. Helyette korábban is kaptunk már egy pár ígéretesen félelmetes képet, melyekből most is érkezett egy pár darab. Ezeken (nem meglepő módon ismét) Pennywise kerül a fókuszba, ugyanakkor végre láthatjuk együtt a történet főszereplőit, vagyis azt a különcökből álló gyerekcsapatot, akik majd szembeszállnak a bohóc képében megjelenő lénnyel.

Warner Bros. Pictures
Warner Bros. Pictures
Warner Bros. Pictures
Warner Bros. Pictures

A tavaly hatalmas sikert arató Stranger Things Mike Wheelerjeként ismertté vált Finn Wolfhard, továbbá az egyébként nem túl ismert Jaeden Lieberher, Sophia Lillis, Jack Dylan Grazer, Wyatt Oleff, Chosen Jacobs és Jeremy Ray Taylor alkotta szereplőgárdával készülő horror szeptember 7-én fog a mozikba kerülni.

Forrás: Coming Soon

Ajánlott videó

Olvasói sztorik