A címben meghatározott axiómát mi magunk, újságírók is jól ismerjük, elég csak elidőzni a közelmúlt eseményein a Népszabadság-üggyel az élen, de ha maradunk a Kojot alapszituációjánál, amelyben egy helyi oligarcha pitiáner összegekért kebelezi be a telkeket (és ellehetetleníti azokat, akik nem mennek bele), nem tud nem eszünkbe jutni Mészáros Lőrinc, akinek lassan annyi hektárnyi földterület van a birtokában, hogy Csák Máté is megnyalná mind a tíz ujját.
Ha az elsőfilmes Kostyál Márknak nem is volt szánt szándéka ilyen aktuálpolitikai színezetet adni filmjének, akkor nagyon jó érzékkel tapintott rá valamire, ha viszont direkt volt, ügyesen vitte át a filmtervet a Filmalapon, és szerzett több mint 300 millió forintot az elkészítésre. Valószínűleg az is segített ebben, hogy a filmbéli település, Tűzkő nagybirtokosát, Sztojka Pált módszeresen helyi Döbrögiként csomagolta.
A mészároslőrinci párhuzam leírva lehet, hogy nem tűnt fel a döntéshozóknak, megfilmesítve viszont már igen, s ugyan nem szeretem az összeesküvés-elméleteket, de nagyon mélyen van egy balsejtelmem, hogy pont emiatt a Kojot kicsit “el van dugva”: kevés marketingtámogatást kaphatott, hiszen a webes promók mellett alig lehet találkozni a film nevével. Pedig a magyar alkotásokra sem lenne nehéz berántani a nézőket, ha azok a forgalmazók által úgy a néző szájába lennének tolva, mint amerikai társaik. Gondoljunk csak a Coming out vagy a Megdönteni Hajnal Tímeát sikereire, amik ugyan vígjátékok, s a hazai nézők azokra jobban harapnak, de a kimaxolt nézőszámban elévülhetetlen érdemeket szerzett a reklámkampány is.
A reklám pedig igencsak ráfért volna a Kojotra is, hiszen egy jó film, még azoknak is, akik a politikai áthallásokra süketek, a nyilvánvalót észrevenni vakok. A film minimál reklámkampánya megkapó (itt van egy például pár nappal ezelőttről a Valentin-nap kapcsán), az előzetesei pedig egyenesen parádésak, szomorú, hogy pár ezer embernél több nem fog beülni, hogy lássa a kész mozit.
A Kojot ügyesen építi a főszereplő, Bicsérdi Misi történetét, aki egy alföldi kis faluban nagyapjától örököl egy rozoga házat, amit azonban nem tesz rögtön pénzzé, ahogy sokan javasolják neki, hanem úgy dönt, kiszakad sodródó fővárosi életéből, és felújítja a házát, hogy célt adjon saját magának és barátnőjének. Viszont kevés a pénze, így egy rokkant kőművest, Lajost és annak hallgatag, börtönviselt, erdélyi sógorát veszi fel, hogy befejezzék a ház munkálatait.
Ezt a természetközeli idillt hugyozza ketté a helyi mindenható Sztojka megjelenése, akit a telek megszerzésében az motiválja, hogy egy svéd multinak akarja eladni az egész völgyet, a bizniszben pedig segíti fia is (újabb érdekes párhuzam). Misi azonban nem akar megválni a földtől, így amikor az oligarcha keményebb eszközök felé nyúl és például verőembereket küld a férfira, felveszi a harcot, sőt, egyszemélyes háborúba kezd, ELÉG DURVÁN, ekképpen (amúgy külön jár a pacsi a film vágójának, Csillag Manónak, hogy pazar akciójeleneteket rittyentett össze):
Ez a momentum kedvelt zsánerelem, de ez nem is baj, a Kojot akkor működik a legjobban, amikor meri vállalni bosszúfilmes mivoltát, a rasszista kopaszok, az alkoholista, szemedet is kilopó munkások, az urambátyámozás pedig már mind csak kiegészítő, történetet színesítő elem. Az egészet összetartó elem pedig a düh. Ez a maltere a filmnek, ami elementáris erővel tartja össze az egészet a végéig, és külön jó benne, hogy ezt olyan arcokon látjuk, akik az átlag filmfogyasztó számára teljesen ismeretlenek.
Kostyál hihetetlen érzékkel válogatott össze határon túli színészeket, akik mind zseniálisak. Olyan karcos arcok jönnek sorba, amilyeneket Jancsó vagy Tarr szedett össze filmjeiben, ráadásul a főbb szerepekben a délvidéki Kovács Frigyes (az Aranyéletes Kovács Tamás és a fiatal operatőr, Kovács Ákos édesapja) idősebb Sztojka szerepében, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színésze, Mátray László (Varga Katalin balladája, Betonzaj), fiatalabb Sztojkaként és a Saul fiában orosz katonát alakító sepsiszentgyörgyi Orbán Levente mind-mind remek, sőt,
Elsősorban azért, mert remekül van adagolva a karakterben rejlő feszültség. Ott a kezében a kalapács és várod, mikor fog végre betörni vele egy koponyát. Más filmekben ennek nincs realitása, de Kostyál nem tököl, olyan nyers bestialitás lakozik a filmben, hogy szinte már titkon rettegsz, mikor kell elkapnod a fejed, mert valami olyat látsz, ami nem a gyenge lelkednek való.
Ennek pedig remekül megágyaz az egész első jelenet, ahol egy mérges, hegyomlásnyi telektulaj ver péppé pár illetlenkedőt, majd rendőrt, végül azok pedig őt. Kapaszkodtam a karfába és összeszorítottam a fogaimat, ezt pedig csak akkor vettem észre, amikor vége lett a jelenetnek. Az első 15 perc viszont nem azért remek, mert megy benne a vad hirig, ott van benne a dráma, ami miatt a verekedés zajlik, ez pedig rögvest realizálja a bunyót. Itt nem elmismásolt Bud Spencer-i pofonok repkednek, a szereplő az életéért és az egzisztenciájáért küzd, úgy, ahogy az életben is történne.
A film csak néhány ponton bicsaklik, ott is azért, mert a látens agresszív Misi hirtelen nagyon durvává válik, és rendben van, hogy a körülmények teszik azzá, amivé, de nem menti fel, miért lesz belőle egy nőverő, erőszakoskodó szarházi. Az ezt megelőző esküvői jelenet pedig hiába vezeti ezt fel, egy az egyben kivehető lenne, túlbonyolított.
Ezt a jelzőt azonban használhatnánk a film végére is, hiszen nagyon elvarrt akar lenni, értsd: a néző lelkének megnyugtatása végett mindenki megkapja a maga epilógusát, Mészáros Lőrinc Döbrögi és fia, valamint Ludas Matyi szála is ki van egyenesítve, s a kezdeti brutalitáshoz képest nagyon csendes lesz a végkifejlet. Ez azonban sokat nem von le Kostyál érdemeiből, mert ez a srác tök tehetséges és már nézném is a következő filmjét. Vannak gyerekbetegségei a Kojotnak, hiszen elsőfilmes direktorról van szó, de ezen apróságokon kár is lovagolni, hiszen a film lendülete sodró, a karakterek, a szereplők, az operatőri munka és a vágás is pazar, a szürkemarha parádés felhasználásáért pedig külön jár a piros pont. Nyomás a moziba megnézni a Kojotot, amíg még lehet.
Kojot. Magyar dráma, 126 perc, 2016. Értékelés: 8/10
