Kultúra

Ha egy igazán csípős filmre vágysz, akkor a Kojot lesz a te mozid

Kb. ez az üzenete annak a haláli videónak, melyben a Kojot színészei nehezített körülmények között próbálják elmondani, hogy milyen a film.

A reklámfilmes Kostyál Márk első mozifilmjeként közeleg a Kojot, amely a december végén megjelent első előzetese alapján az év legelvetemültebb magyar alkotásának ígérkezik.

A saját ötlete alapján a rendező, továbbá Lengyel Balázs és Lovas Balázs által írt forgatókönyvből forgatott filmnek a Facebook-oldalán jelent meg a lenti videó, melyben a szereplőgárda “sajátos előkészületeket” követően igyekszik mesélni a Kojotról.

A Kojot egy Bicsérdi Misi (Mészáros András) nevű fiatalember története, aki a városi életet feladva Tűzkőre költözik, miután kiderül, hogy a nemrég elhunyt nagyapja ráhagyta a vidéki birtokát. Misi és kedvese (Dobra Mara) a temetést követően beköltöznek hát és elkezdik kibővíteni a házat, csakhogy feltűnik a színen a helyi uraság (Kovács Frigyes), aki egy svéd multinak akarja eladni a környező földterületeket és Misi birtokát is meg akarja szerezni, hogy túladhasson rajta, amelyet a főhős természetesen nem fog tétlenül nézni.

A továbbra is fergetegesnek tűnő Kojot február 16-án fog a mozikba kerülni.

Forrás: Facebook, nyitókép: Piti Marcell / Megafilm

Ajánlott videó

Olvasói sztorik