Szánalmas vagy sem, ha instant bőgni szeretnék egy jót, vagy csak megnyugodni, mert a főnököm olyannyira felingerelt,
Ennek a pontnak mondjuk, lehetne az is a címe, hogy instant nyálas Disney-filmek, de azért a Herkulest emelném ki külön, mert jóformán minden track-je előhoz az emberből valami egészen különös állapotot. Ugyanilyen szívbemarkolást tud okozni az Oroszlánkirály „Az élet körforgása” című jelenete és a Pocahontas „hegyes, völgyes, folyós” opusza is.
https://www.youtube.com/watch?v=Duu7UHJCUx4
9. Tenacious D – A végzet pengetője (Tenacious D – The pick of Destiny, 2006)
Jack Black ámokfutása nagyjából 10 éve kezdődött el igazán a zene- és filmiparban egyaránt. Az eredetileg tv-sorozatokban játszó kövérkés, jó kedélyű Jack Black hamar belopta magát a világ szívébe a Tenacious D – The pick of Destiny című filmjével. A filmben egy nagyon is valóságos zenekar (melynek tagja Jack Black és Kyle Gass) megalapulásának történetét ismerjük meg.
A két lúzer zenész elhatározza, hogy felkutatják – a legenda szerint – a Sátán fogából faragott pengetőt: a Végzet Pengetőjét, mely a rock and roll-történelem nagyjait is hozzásegítette a sikerhez. Persze ez elsősorban Jack Black és Kyle Gass őszinte játékának köszönhető, mind színészként és zenészként egyaránt.
8. Harry és Sally (When Harry Met Sally.., 1989)
Mielőtt bágyadtan legyintenénk, ez a film igenis vicces, aranyos és ma is aktuális, vállalható. A történet két szereplője még az egyetemi évek alatt haverkodik össze, és jól meg is állapítják, férfi és nő között nincs barátság, mert mindig közbeszól a szex. Fél évtized múltán újra találkoznak, mindketten párkapcsolatban vannak, majd újabb hat évet követően már a rosszul sikerült szerelmi életükön keseregnek. Bonyolítja helyzetüket, hogy legjobb barátaik összejönnek, ám ők is egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Ez a Meg Ryan és Billy Crystal főszereplésével készült kilencvenes évekbeli darab
https://www.youtube.com/watch?v=FZluzt3H6tk
7. Az ember, aki mindent tudott (Swiss Army Man, 2016)
Igaz ugyan, hogy az altesti humort kifejezetten nem szeretem de az van, hogy ez a film úgy tud beszélni a barátságról, hogy a „fingást” fontos dramaturgiai elemként alkalmazza. Úgy, hogy mellékesen mindenki Harry Pottere: Daniel Radcliffe egy hullát játszik benne és Paul Danóval többször is dalra fakadnak. Cinizmus és szeretet járja át ezt a filmet, amit a The Daniels nevű rendezőpáros alkotott. Az van, hogy lett egy új kedvenc filmem. A soundtracket pedig külön javaslom hallgatásra miközben a buszon utazunk.
Crazy
I’m fucking crazy
Maybe just maybe
I’ll make it alone
Rescued
Thought
I was rescued
But you’re just a dead dude
And I’m gonna die
There’s gotta be a better way to get out of here.
6. Super (2010)
James Gunn, aki pillanatnyilag a legtökösebb Marvel-film direktoraként tengeti napjait (és bízvást erősen készíti elő A galaxis őrzői második részét) 2010-es szuperhősfilmje nem mindennapi módon ragadja meg a műfajt. Frank Darbo egy burger-sütödében tengeti mindennapjait, majd a munka végeztével hazamegy meseszép feleségéhez, Sarah-hoz (Liv Tyler), és békésen nem csinál semmit. Jól jellemzi Franket, hogy állítása szerint életében két jó dolog történt vele: megmutatta egy rendőrnek, hogy merre szaladt egy almatolvaj, illetve elvette a feleségét. Azonban melyik nejnek ne lenne rövid úton elege egy teszetosza, tutyimutyi, unalmas férjből, pláne ha a feleség egyébként ex-kábítószerfüggő, és éppen egy menő, jóképű drogdíler környékezi meg őt (Kevin Bacon – bár jóképűségéről lehet vitatkozni).
A csábítás azonban sikeresnek bizonyul, és Sarah néhány hét leforgása alatt a rosszindulatú drogdíler kirakatbarátnője lesz. Frank képtelen feldolgozni a veszteségét, ezért segítségül hív egy valószínűleg régóta benne lakozó alteregót: a Crimson Bolt nevű szuperhőst, kinek segítségével próbálja visszaszerezni imádott feleségét… Bár a történet első hallásra riasztó lehet, érdemes neki egy esélyt adni. A film az anti-férfi viselkedést mutatja be, s a legrosszabbat, amit bánatában tehet egy ember. Hiszti, sírás, alkoholizmus, majd elhatározás a romokban heverő kapcsolat megjavítására, és a lehető legszánalmasabb visszaszerző módszerek végigzongorázása. Ez kérem egy igazán őszinte film, ami egy férfi gyermeki tehetetlenségét dolgozza fel, amit csak az ért meg igazán, aki veszítette már el élete szerelmét. A filmről hosszabban Roboraptor-podcastsorozatunkban elmélkedtünk eképpen:
5. Apa (1966)
Szabó István klasszikusa 1966-ban készült, de már két évvel később beválogatták a Budapesti Tizenkettőbe. A film főhőse, Takó Bence a gyerekkori traumák egyik legkeményebbikével nő fel: apa nélkül. Mit tehet az a kisgyerek, akinek egy olyan világban kell felnőnie ahol az a normális, ha egy kisgyereknek apukája és anyukája is van, de neki nincs? Takó Bence, ha már apja sajnos halott, legalább megpróbálja azt a néhány emlékét széppé tenni, és különböző kalandfilmbe illő történeteket kreál az 1945-ben meghalt édesapáról.
Az apa egy fiú számára jó esetben példakép, de ha nincs, akkor ki fogja vezetni a gyereket ebben a zavaros és gonosz világban? Apa a magabiztosság, apa a hit, apa a tudatosság.
https://www.youtube.com/watch?v=oJ20EPqeL1g
4. A világ legjobb apukája (World’s Greatest Dad, 2009)
A néhai Robin Williams kevésbé ismert filmje szinte pont fordítottja az előző pontban tárgyalt filmnek. Lance egyedül neveli rossz tanuló, paraszt, semmivel nem törődő, Kyle nevű tinédzser fiát, aki a suliban – ahol apja is tanít –, leginkább arról híres, hogy sokat verekszik és rosszak a jegyei… Nos ez a fiú egy autofellációs maszturbálás közben megfullad és… apja talál rá. Nem egy túl dicső halál, de abból a szempontból mindegy is, hogy ha saját gyermekünk hal meg (s mint tudjuk a Gyűrűk Urából – „Nem való szülőnek gyermekét temetni”) legyen az mégoly rosszcsont (Rosszcsont? Seggfej!) mint Kyle, bizony mindent elkövetünk, hogy a lehető legszebb emlékeink legyenek róla. Halottról vagy jót, vagy semmit alapon.
A történethez hozzátartozik, hogy Lance egy régóta a piacra betörni vágyó író, akinek eleddig egyetlen regényét sem adták ki. Ám fia nevében írt búcsúlevél olyan elementáris hatást vált ki a hallgatóságból, elhatározza, hogy megírja Kyle titkos naplóját, amivel egyfelől tisztára moshatja fia emlékét, másfelől hódolhat írói ambícióinak. Ez azért így elég képmutató – gondolhatnánk –, aztán persze kiderül, hogy
3. Joe (2013)
A Nicholas Cage által játszott Joe egy börtönviselt magánvállalkozó, aki dél-Texas egy kicsiny porfészkében él. Környezete tiszteli, a környéken mindenki számíthat rá. A vállalkozás lényege, hogy beteg fákat vágnak ki, vagy gyógyítanak meg vegyszeres kezeléssel. A történet lényegében annyi, hogy egy nap felvesz egy fiatal fiút, akinek alkoholista apja helyett Joe afféle pótapjaként kezd el működni.
Noha nem beszélünk óriási apa-fia filmről, sokkal inkább egy a „dolgokat meg kell oldani, ha felütik a fejüket” attitűd az, ami megjelenik számtalan problémán keresztül. Nicholas Cage briliánsan játszik, a konkrétan utcáról összeszedett G-Daawg, az alkohilsta apát játszó hajléktalan pedig tökéletes ellenpontja Cage-nek.
Richard Linklater Before-trilógiájának mintájára kezdte el forgatni 12 éven át a Boyhood több mint 2 és fél órás remekművét, melyben egy kisfiú életét meséli el 12 éves korától 24 éves koráig. A film többi szereplője szintén a filmmel öregedett (kivéve Ethan Hawke-ot aki nem tud öregedni!). A film legnagyobb ereje abban van, hogy hiába az amerikai kulturális környezet, hiába az amerikai szokások és hagyományok, ebből a filmből kiderül, kissrácnak lenni a világ bármely pontján ugyanolyan: jó és rossz dolgok robbanóelegye, bogarakkal, kislapáttal, papírrepülővel, sok képregénnyel, berúgással, pornóújságokkal, dohányzással, alkoholizálással, első szexuális élménnyel és elváló szülőkkel.
A film lényegében olyan, mint egy dokumentumfilm rólunk, srácokról. Érzelmi hullámvasút, mert lehet ugyan, hogy soha nem jártam a Nagy-Sóstónál, de én is voltam horgászni apámmal és én is szívtam el cigiket a hátsó udvaron. A film szinte percenként tépi fel az ember agyának ködéből azokat a régen nem használt emlékeket, amik nagyon is ott vannak, pedig azt hittük, elfelejtettük őket.
1. Locke (2013)
Ez lehetne akár egy himnusz is Tom Hardy színészi nagyságáról, hiszen ebben a filmben egyetlen szereplő beszélget végig hat-hét emberrel telefonon egy autóban. Tehát még egyszer:
A történet szerint Ivan Locke építési művezető, szakmája legjobbja, váratlanul a munka végezte után el kell utazzon egy szomszédos városba, míg otthon felesége és fiai várják. Az utazás apropója egy egyéjszakás kalandból születő gyermek világrajövetele. Másnap történne a munkában a nagy nap, amikor több hektoliter beton kiöntését kell levezényelni egy épület alapjaihoz. Ivannak szembe kell néznie a ténnyel: vagy ott van újdonsült gyermeke születésénél, vagy ugyanolyan gyarló módon nem vesz róla tudomást, mint egykor saját apja.
A problémát tálalni kell a feleségnek, a közvetlen főnöknek pedig ésszerű magyarázatot kell adni, hogy miért lép le a nagy nap előtt, és a távolból kell levezényelni a betonöntés biztonsági ellenőrzését. Gyakran felmerülhet egy férfi fejében, hogy a nemi identitáson, a megjelenésen, a szokásokon és a társadalmi konvenciókon kívül mitől férfi egy férfi. Steven Knight rendező ezt járja körül zsigeri kérdéseket szegezve a nézőhöz, melyek gyakran kínosak és megválaszolásuk nem egyszerű.
A nemi szerepek mellett ugyanis egy férfinek sok olyan dologgal kell megküzdenie önmagában, melyeket nem szívesen beszél meg még férfitársaival sem. Érdekes módon csontszáraz szemmel végignézhető a film, nincsenek benne különösen magas érzelmi pillanatok, viszont az a mennyiségű gondolkodnivaló, amit elénk tár, garantáltan nem fog nyugodni hagyni minket. Nem hogy néhány napig, de remélhetőleg egy életen át.
