Kultúra

Megtalálta rendezőjét Ben Affleck Batman-mozija

Alighogy Affleck felállt a direktori székből, már meg is van, hogy ki foglalhatja el a helyét.

Előbb több hónapon keresztül spekulálták, mígnem aztán tavaly áprilisban hivatalossá vált, hogy a sötét lovag szerepét Christian Bale-től megöröklő Ben Affleck fogja rendezni a következő Batman-filmet, amely az első lesz a 2012-es A sötét lovag: Felemelkedés óta. Ezt azóta is így tudta a világ,legalábbis másfél héttel ezelőttig, amikor Affleck és a Warner Bros. közleményben jelentette be, hogy a színész felállt a rendezői székből és a jövőben “csupán” a film producereként, illetve főszereplőjeként dolgozik tovább a projekten.

A hónap elején tehát még úgy tűnt, a hollywoodi rendező-keresgélési szokásoknak megfelelően hetekig nem lesz előrelépés, mire most a Variety úgy értesült, hogy

Ben Affleck utódja a Cloverfield és A majmok bolygója: Forradalom című filmeket is jegyző Matt Reeves lesz.

Egyelőre ez még nem hivatalos, azonban a Variety mellett mostanra már több külföldi hírportál is arról számolt be, hogy a Warner előrehaladott tárgyalásokat folytat az 51 éves rendezővel, aki úgy fest, szívesen vállalná is a munkát.

Az új denevérember-moziról mostanáig annyit tudhattunk meg, hogy a címe szimplán csak The Batman lesz és a szereplőgárdáját Batfleck mellett Alfred szerepében Jeremy Irons és a Gordon felügyelőként az idén érkező Az igazság ligájában bemutatkozó J.K. Simmons fogja már biztosan alkotni, míg a film főgonosza az a Deathstroke lesz, akit meg nem erősített információk szerint Joe Manganiello fog megformálni.

A Warner Bros. tervei szerint a The Batman valamikor 2018-ban fog a mozikba kerülni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik