A szocializmus felsőbbrendűségét demonstráló, 333 kilométeren át futó moszkvai metróvonalak díszes állomásait jó eséllyel mindenki ismeri (sőt, Budapest is hasonlóan grandiózus darabokat kaphatott volna), de a Szovjetunió felbomlása óta elszaporodtak a pletykák egy titkos, a város négy fontos pontját, így a Kreml-t, a KGB központját, a vnukovói nemzetközi repülőtér kettes terminálját a Ramenki 43 bunkerrel összekötő metróvonalról, valamint a Kremltől induló, a Bor nevű kormányzati bunker felé futó hatvan kilométeres, a fővárosból délre futó, balasihai katonai támaszponthoz való eljutást lehetővé tévő, valamint a barvihai bunkerkomplexumhoz tartó vonalakhoz – a legendák szerint ezek segítették volna a vezérkar kijutását az esetlegesen csatatérré változott, vagy épp veszélyessé vált Moszkvából.
Egy 1992-ben megjelent, a szerző szerint húsz év alatt összegyűjtött adatokat tömörítő Vlagyimir Gonik-novellának köszönhetően az oroszok érdeklődése az állítólagos vonalak felé fordult, Dimitrij Glukovszkij Metró-trilógiája pedig csak még több összesküvéselmélet-hívőt győzött meg a vonalak létezéséről – kézzelfogható bizonyíték azonban egyikükre sincs, kivéve az első vonalat, melynek a publikus metróhálózatról való állítólagos leágazásáról fotók tömegei készültek, de a városi felfedezők a hivatalosan zsákutcába futó leágazást követve csak egy folyamatosan világított hermetikus vaskaput találtak.
A vonalakkal kapcsolatban azonban nem csak szovjet, illetve orosz említések léteznek, hiszen 1991-ben az amerikai védelmi minisztérium is szót ejtett titkos földalatti alagutakról.
A legendák alapját egyébként jó eséllyel a paranoiás Sztálin által még a harmincas évek második felében épített, kuncevói dácsája alá vezető, autóval járható alagút adta, melynek létezését 2004-ben Gorbacsov, Jelcin és Putyin egykori tanácsadója, Vlagyimir Sevcsenkó is megerősítette, de a KGB soraiból szép csendben Nyugatra szökött ügynökök is egy egész sornyi alagútról, valamint komoly infrastruktúra létezéséről beszéltek – ezek egy része jó eséllyel még ma is titkos, mások pedig talán sosem léteztek, leszámítva persze a Bunker 42 néven ismert, a moszkvai metróépítésnél használt fúrópajzsok segítségével kialakított járatrendszert, melyről korábban mi is ejtettünk néhány szót.
Fotó: Wikimedia Commons, az Urban Ghost Media nyomán
