Kultúra

Folytatást kap Shyamalan új pszichothrillere

Ezt a Széttörve című filmjével ismét sikeres rendező hintette el a Twitteren.

Hetek óta vezeti az amerikai (és a magyar) bevételi toplistát az M. Night Shyamalan nagy visszatérőfilmjeként is emlegetett Széttörve (Split), amely most az indai származású rendező új Twitter-bejegyzése alapján nagyon úgy tűnik, hogy folytatódni fog.

Már van egy 11 oldalas vázlatom a következő filmemről. Nem mondhatom el, hogy mi az, de ha láttátok a Széttörve című filmet…

A James McAvoy főszereplésével készült Széttörve (előzetes itt) egy olyan ember portréját rajzolja meg, akinek 23 személyisége van. A film mindössze 9 millió dollárból (2,6 milliárd forintból) készült és az elmúlt három hétben világszerte 142,7 millió dollárt termelt.

Bár hivatalosan még nem jelentették be a folytatást, a filmes nyilatkozataiból kiderült, hogy eleve egymáshoz kapcsolódó történetű produkciókban, esetleg filmsorozatban gondolkodott, így fogott bele a Széttörve megírásába is – mutat rá a Variety.

Shyamalan korábban az amerikai médiában elmondta, hogy a Széttörve című filmet a 2000-ben bemutatott A sebezhetetlen (Unbreakable)  folytatásának tekintette. Nem véletlenül tűnik fel benne a 17 évvel ezelőtti thriller főszerepét játszó Bruce Willis is.

Forrás: Variety via MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik