xXx: Xander Cage visszatérése (xXx: The Return of Xander Cage ). Bemutató: 2017. január 19.
Nehéz eldönteni, hogy az új xXx: Xander Cage visszatérése trailerében ki a lazább figura, Samuel L. Jackson mint Gibbons ügynök, vagy a főhősként akciózó Vin Diesel, aki változatos eszközökön – síléc, gördeszka, miegymás – száguldozik az elképzelhető legváltozatosabb terepeken, miközben üzembiztosan halál laza. Persze, nemcsak ez vár ránk az akcióvígjátékban, lesznek alig koreografált akciók, és csaknem természetes szépségű nők is feltűnnek majd:
Széttörve (Split). Bemutató: 2017. január 19.
M. Night Shyamalan egykoron szépreményű rendező volt, olyan remek alkotások köthetők pályafutása első éveihez, mint a Hatodik érzék, A sebezhetetlen és a Jelek, viszont későbbi filmjeivel szinte mindent megtett, hogy lenullázza addigi reputációját, hiszen Az utolsó léghajlító, valamint a Föld után már felért egy emberiség elleni bűncselekménnyel. Az utóbbi időben viszont úgy tűnik, kezd visszatalálni saját hangjára, a Wayward Pines című sorozat (pilotja) és A látogatás is bizakodásra adott okot, s most a jövőre érkező Széttörve (Split) trailere sem tűnik rossznak. A film főszereplője, Kevin disszociatív identitászavarban szenved, és ugyan eddig már feltárt 23 személyiséget pszichiáterének, van egy rejtett személyisége is, amely ledominálja a többit. Miután elrabol három tinédzser lányt, köztük az önfejű és eszes Caseyt, Kevinben kitör a harc a túlélésért a többi személyiségével – és a körülötte lévőkkel – miközben elkezdnek leomlani benne a különböző énjeit elválasztó falak. A főszerepet James McAvoy alakítja, aki az X-Men X Professzora óta nem növesztett túl sok hajat.
Némaság (Silence). Bemutató: 2017. január
Martin Scorsese állítólag már 25 éve dédelgeti ezt a filmtervét, amelynek cselekménye a 17. századi Japánban játszódik, ahová elzarándokolva egy portugál jezsuita szerzetes, Rodriguez testvér (Andrew Garfield) az állítólag elveszett néhai mentorát, Ferreira atyát (Liam Neeson) igyekszik megtalálni. A szerzetes küldetését nehezíti, hogy a keleti országban ekkoriban kíméletlen vallásüldözés folyt, ennél fogva Rodrigueznek és társának, Francisco testvérnek (Adam Driver) titokban kell nyomozniuk az eltűnt pap után.
T2 Trainspotting. Bemutató: 2017. február 2.
A húsz évvel ezelőtt készült kultfilm folytatásában – amely meglepő módon pont 20 évvel az előző után veszi fel a fonalat – a főszereplőket megint Ewan McGregor (Mark Renton), Jonny Lee Miller (Simon “Betegsrác” Williamson), Ewen Bremner (Daniel “Spud” Murphy) és Robert Carlyle (Francis Begbie) fogják játszani. Ebben Mark visszatér Edinburghba, hogy felmelegítse haverságát az egykori cimbikkel, miközben nagyon ügyel arra, hogy ne fusson össze Begbie-vel. Nagy kúlság lesz.
Az alapító (Founder). Bemutató: 2017. február 2.
A pankrátort is író Robert D. Siegel és a többek között A szív bajnokai és a Banks úr megmentése című alkotásokat levezénylő John Lee Hancock rendezésében készül Az alapító (The Founder) című életrajzi dráma, amelyben a Birdman-ben nyújtott alakításáért Arany Glóbusszal kitüntetett és Oscarra is jelölt Michael Keaton játssza Ray Krocot, a McDonald’s legendás alapítóját. A biopic értelemszerűen Kroc felemelkedését és a McDonald’s sikeréért vívott küzdelmeit járja majd körül, miután az eredetileg a McDonald fivérek által létrehozott kis étteremláncot az üzletember megvásárolta, majd egy az egész világot meghódító gyorsétterem-birodalommá futtatta fel (és az említett úriembereket forgatta ki). Keaton mellett ott lesz Laura Dern, Patrick Wilson, Linda Cardellini, Nick Offerman, John Carroll Lynch és B.J. Novak is. Az alapító jövő februárban érkezik a mozikba.
John Wick: 2. fejezet (John Wick: Chapter 2). Bemutató: 2017. február 10.
A Keanu Reeves nagy visszatérőfilmjeként emlegetett és szélsebesen kultstátuszba emelkedett John Wick folytatását a pörgős első filmet tető alá hozó David Leitch – Chad Stahelski páros közül az utóbbi rendezi, a forgatókönyvet pedig az alapfilm sztoriját is kidolgozó Derek Kolstad írta. Sokat nem tudunk a történetről, csupán azt, ami a trailerből is kiderül: a jól fésülten és elegánsan lövöldöző ex-bérgyilkosnál már megint az életére törő maffiózók fogják kihúzni a gyufát, mégpedig azzal, hogy levegőbe repítik a házát. Nem is kell majd több a visszavonult életben amúgy is csak unatkozó Wicknek, aki felkerekedik, hogy otthon és külföldön, pl. Rómában is halomra lője azokat, akik nem hagyják nyugton.
Logan. Bemutató: 2017. március 3.
A megöregedett, de meg is keseredett antihőst, Rozsomákot Farkast utoljára eljátszó Hugh Jackman főszereplésével érkező film cselekménye itt-ott még mindig kérdőjeles, de az már világos, hogy Logan utolsó akciójának katalizátora az X-23 kódnevű klónja lesz, aki egy kislány és akit a sokat látott Farkas a rá vadászó fegyveresektől igyekszik majd megvédelmezni. A produkcióban az X Professzort is feltehetően utoljára megformáló Sir Patrick Stewart mellett a mozi mechanikus kezű gonoszát, Donald Pierce-t alakító Boyd Holbrook, továbbá Stephen Merchant és az ex-Vészhelyzetes Eriq La Salle fogják játszani a mellékszereplőket.
Power Rangers. Bemutató: 2017. március 24.
Az biztos, hogy az új Power Rangers már nem az a kalandos ugrabugra lesz, ami régen volt, hanem sokkal komolyabb és parább annál. Sokat itt sem tudni a sztoriról, bár nem kell jósnak lenni, hogy vélhetően arról szól majd, hogyan lett a főszereplő fiatalokból Power Ranger, és miként próbálják megakadályozni a Rita Repulsa világhódító terveit (akit amúgy a háromszoros Emmy-jelölt Elizabeth Banks alakít).
Páncélba zárt szellem (Ghost in the Shell). Bemutató: 2017. március 30.
Az 1995-ös eredeti Ghost in the Shell című anime hihetetlen kultstátusznak örvend, élőszereplős feldolgozása pedig komoly kihívás, a Hófehér és a vadászt is jegyző Rupert Sandersnek pedig biztos van vér a pucájában, hogy be merte vállalni. A filmben az évek óta a Marvel-mozik Fekete Özvegye, Scarlett Johansson alakítja a félig ember-félig gép különleges ügynököt, Motoko Kusanagi őrnagyot, aki a történet szerint az úgynevezett 9-es szekció alkalmazásában áll és egy hírhedt hackerre, a Bábjátékosra vadászik. A Bábjátékos a hálózaton keresztül képes az emberek elméjébe behatolni és hamis emlékeket beléjük táplálni, hogy ezáltal élettelen bábukhoz hasonlóan a saját céljaira használja fel őket. A Bábjátékosról a cselekmény előrehaladtával aztán kiderül, hogy nem ember, hanem egy öntudatára ébredt, mesterséges intelligenciával rendelkező program, amely rövidesen Kusanagit szemeli ki magának áldozatul.
Halálos iramban 8 (The Fate of the Furious). Bemutató: 2017. április 13.
A legjövedelmezőbb franchise nyolcadik részé immár Paul Walker nélkül zakatol tovább (a nyolcadik epizóddal!) és a cselekményről egyelőre nem sokat tudni azon kívül, hogy az Oscar-díjas Charlize Theron lesz a főgané, és New Yorkban játszódik. A szokásos szereplők közül visszatér Vin Diesel, Dwayne Johnson, Michelle Rodriguez, Tyrese Gibson, Jason Statham, Jordana Brewster, Chris “Ludacris” Bridges, Lucas Black, Elsa Pataky, Kurt Russell, de láthatjuk a nagyszerű Helen Mirrent is.
A galaxis őrzői 2. (Guardians of the Galaxy Vol. 2.). Bemutató: 2017. május 4.
A Marvel stúdió eddigi legmeglepőbb és legszórakoztatóbb produkciója, A galaxis őrzői folytatásában egy atombomba felrobbantása vagy fel nem robbantása komoly fejfájást fog okozni hőseinknek, különösen Mordálynak (a hangja ismét Bradley Cooper lesz), aki a trailerben a kis Groottal (őt továbbra is Vin Diesel szólaltatja meg) igyekszik megértetni, hogy melyik gombot nem szabad megnyomni a bomba kapcsolóján, mert különben minden a levegőbe repül. Szóval ez is vicces epizód lesz, nah!
Alien: Covenant- Bemutató: 2017. május 19.
A sci-fi horror a címadó űrhajó felfedező útjának története lesz és a cselekmény arról fog szólni, hogy a Covenant legénysége megérkezik egy még feltérképezetlen bolygóra, amelyről aztán persze kiderül, hogy egy félelmetes és veszélyes világ. Ezen a planétán a csapat nem talál egyebet, csak a végzetes Prometheus-expedíció David nevű szintetikus tagját (Michael Fassbender), no meg egy bizarr formájú űrhajót, tele furcsa tojásokkal.
Wonder Woman. Bemutató: 2017. június 2.
A mozikban világszerte leszereplő Batman Superman ellen – Az igazság hajnalában bemutatkozott themüszkirai amazon önálló filmjében a Diána hercegnőt alakító Gal Gadot, valamint a hősnő pasija, a Steve Trevort játszó Chris Pine együtt keveredik első világháborús parákba, de Wonder Woman előveszi pajzsát, kardját és lasszóját, majd szétcsap mindenkit: embereket, asztalokat, tankokat. Valami ilyesmiről szól majd Csodanő eredettörténete. Reméljük azért izgi lesz, jó szuperhősnős filmekre nagy szükség van!
Z világháború 2 (World War Z 2). Bemutató: 2017. június 9.
Nagyon ne vegyük egyelőre készpénznek, hogy ez a premierdátum helyes, mert egyelőre baromi nagy a hallgatás a 2013-ban viszonylag jó kritikákat kapó zombifilm folytatása körül. Az biztos, hogy az élőhalottak megállításában ezúttal is oroszlánrészt vállal majd Gerry Lane karaktere, akit ismételten Brad Pitt fog játszani. Ugyanakkor a Max Brooks világhírű regényét feldolgozó első rész direktora, Marc Forster már nem ül vissza a rendezői székbe, helyette az Árvaház és A lehetetlen című filmjeiről ismert Juan Antonio Bayona készítheti a folytatást.
Transformers: Az utolsó lovag (Transformers 5: The Last Knight). Bemutató: 2017. június 23.
Az átalakuló robotokról szóló franchise ötödik részének cselekménye nemcsak a 21. században, hanem a középkorban is játszódik majd, a történet fő újdonságát pedig nem az új robotok, de még csak nem is az új szereplők, hanem az érthetetlen módon “meggonoszodó” Optimus fővezér (a hangja ismét Peter Cullen) fogja szolgáltatni, aki amúgy elmegy megkeresni az alkotóit. Az egyelőre ismeretlen szerepben feltűnő Sir Anthony Hopkins, továbbá a negyedik részből Cade Yeagerként visszatérő Mark Wahlberg mellett a csinos Laura Haddock, a nem túl ismert Isabela Moner (Growing Up Fisher, 100 Things to Do Before High School) és Jerrod Carmichael (Rossz szomszédság, Lucas Bros Moving Co), valamint a Joshua Joyce szerepében visszatérő Stanley Tucci és a Lennox ezredes karakterét ismét megformáló Josh Duhamel fog játszani.
Gru 3 (Despicable Me 3). Bemutató: 2017. június 30.
A nagycsaládos gonosztevő újabb kalandra indul, ezúttal a nejével, amolyan Mr. És Mrs. Smith stílusú házaspári közös bevetéssel, új ellenfél ellen. Jó lesz, cuki lesz:
A majmok bolygója: Háború (War for the Planet of the Apes) Bemutató: 2017. július 14.
Az öt évvel ezelőtti A majmok bolygója: Lázadás és a 2014-es A majmok bolygója: Forradalom után nem meglepő módon A majmok bolygója: Háború elnevezésű epizódban teljes mértékben elharapódzik az emberek és majmok közti harc. Cézár (a zseniális Andy Serkis) vezette majmok kénytelenné válnak totális háborúba bocsátkozni az emberekkel, akiktől viszont az első ütközeteket követően súlyos veszteségeket szenvednek. Miután szemtől szemben nem tudják legyőzni az embereket és az őket vezető titokzatos, de kegyetlen ezredest (Woody Harrelson), Cézár tervet eszel ki új nemezisének kiiktatására, amellyel ha sikerrel jár, még azelőtt pontot tehet a két faj közötti küzdelem végére, hogy az emberek felülkerekednének a majmokon.
Valerian és az ezer bolygó városa (Valérian and the City of a Thousand Planets). Bemutató: 2017. július 21.
A Luc Besson által készített sci-fije Pierre Christin és Jean-Claude Mézières képregényén alapul, amelynek sztorija szerint Valerian (Dane DeHaan) és Laureline (Cara Delevingne) a kormány különleges ügynökei, akiket az univerzum rendfenntartásával bíztak meg. Valerian azonban többet remél egy egyszerű szakmai kapcsolatnál, ezért szünet nélkül ostromolja partnerét, aki a klasszikus értékrendje és Valerian kusza nőügyei miatt folyamatosan visszautasítja a srácot. A páros következő küldetése az intergalaktikus városba, Alphába vezet, amely egy folyamatosan növekvő metropolisz a világegyetem négy sarkából érkező ezernyi különleges fajjal. Csakhogy az Alphán nem mindenkinek békés a szándéka és Valerianék rövidesen rájönnek, hogy a háttérben dolgozó erők hatalmas veszélyt hozhatnak az emberiségre.
Dunkirk. Bemutató: 2017. július 21.
Christopher Nolan általában nem az a rendező, aki napugaras, rószaszín, csipkeborítású filmeket készít, most sem lesz ez másként: a Dunkirk irgalmatlanul sötét és reménytelen lesz, mindezt annak ellenére, hogy egy festői partszakaszon zajlik a java.Mivel Nolan-filmről van szó, a sztoriról zéró információnk van, annyi biztos, hogy a dunkerque-i csatáról és a Dinamó hadműveletről szóló Dunkirk igencsak tetszetős társulatot fog felvonultatni, ugyanis a főszereplőt megformáló Tom Hardy mellett az idén Oscar-díjjal kitüntetett Mark Rylance, és az ötszörös Oscar-jelölt színész-rendező Kenneth Branagh és Nolan egyik kedvenc színésze, Cillian Murphy is benne lesz a filmben.
Tökéletes hang 3. Pitch Perfect 3. Bemutató: 2017. július 21.
A Tökéletes hang előző, második része 2015-ben behúzta a valaha volt legjövedelmezőbb nyitóhétvége címet a filmmusicalek között, nem csoda, hogy érkezik a harmadik rész. Az Anna Kendrick – Rebel Wilson párossal hódító acappella kórusos tiniőrület sztorijáról nincsenek hírek, de vélhetően sok lesz benne az ének.
Az (It). Bemutató: 2017. szeptember 7.
Miután 2015-ben rendező nélkül maradt a produkció, sokáig úgy tűnt, végül nem is lesz semmi a Stephen King 1986-os Az című regényéből készült 1990-es tévéfilm mozis feldolgozásából, de végül megtalálta rendezőjét és színészeit, így nemsokára láthatjuk a kisvárosi gyerekeket a csatornába csaló, 27 évente felbukkanó gyilkos bohócot, Krajcárost. Trailer egyelőre nincs, de parakép igen:
Kingsman: Az arany kör (Kingsman: The Golden Circle). Bemutató: 2017. szeptember 29.
Mivel a Kingsmanek főhadiszállása elpusztult, Amerikában próbálják majd megmenteni a világot, a Statesman kötelékében, ráadásul a girlpower jegyében megjelenik Julianne Moore és Halle Berry is.
Thor: Ragnarok. Bemutató: 2017. október 25.
A harmadik Thor-mozit már csak a rendező Taika Waititi személye miatt is várjuk, aki amellett, hogy hihetetlen zseniális színész, kiváló humorérzékkel is bír, ezt bizonyítja lentebbi kisfilmje is, amelyből kiderül, Thor mivel múlatta az időt a Bosszúállók 2. alatt. A filmről egyelőre nincs info, de ha a skandináv mitológiát vesszük alapul, nem sok jóra számíthatunk: a Ragnarok az a világ végén vívott csata, amelyet az Odin vezette istenek és a Lokit is soraiban tudó óriások vívnak majd meg. Ebben az összecsapásban nem csak a benne részt vevő istenek, óriások és teremtmények többsége hal meg, hanem a világon majdnem minden elpusztul.
Az Igazság Ligája (Justice League). Bemutató: 2017. november 17.
Csak remélni tudjuk, hogy a fentebb már szidott Batman Superman ellen – Az igazság hajnalában csorbáját ki tudja köszörülni a tessék-lássék gyorsasággal összegründolt Az igazság ligája, amelyben Bruce Wayne, vagyis Batman (Ben Affleck) igyekszik összeszedni a leendő csapattagokat. Jó lenne, ha ez a film jó lenne.
Star Wars – VIII rész (Star Wars: Episode VIII). Bemutató: 2017. december 15.
A film, amit mindenki vár, de sajnos a franchise következő részének szomorú aktualitást ad mindenki Leia hercegnőjének, Carrie Fishernek a halálhíre, pláne, hogy állítólag az epizódban igen fontos szerepet játszik majd. A cselekményről eddig nem jelent meg semmi hivatalos, de azért a Redditen akad néhány meg nem erősített (de nem is cáfolt) pletyka, aki nem fél a spoilerektől, emitt elolvashatja.
A szépség és a szörnyeteg. Bemutató: március 23.
Ha Emma Watsonnak voltak is Disney-hercegnős szerepálmai, alighanem ez volt az egyetlen, minthogy a könyvmoly Belle az egyetlen, aki elég haladó gondolkodású ahhoz, hogy egyáltalán szóba jöhessen Watson kisasszonynál, aki egyre inkább arra teszi fel az életét, hogy a nők emberszámba vételéért dolgozzon – a Stockholm-szindrómás vonalról most feledkezzünk meg. Akárhogy is, Emma végre Disney hercegnő lesz, és egyelőre minden jel arra utal, hogy a film igazi varázslat lesz.
A sötét ötven árnyalata. Bemutató: február 9.
Pontosítsunk egyből, ezt a filmet leginkább úgy várjuk mi itt a Kultúra rovatnál, mint ahogy a soron következő trashrealityt: tudjuk, hogy annyira ostoba lesz, hogy fájni fog, de legalább lesz miről beszélni, van ebben valami mazochista gyönyör. Ana és Christian fenekelős kalandja, akarom mondani világraszóló szerelmi története folytatódik, újabb változatos helyszíneken fognak ők szexelni, miközben szívlapáttal ütik mindazt, amiért anno a szüfrazsettek megdolgoztak. Valentin-napi tömeg, maszkok és lovaglópálcák, ha más nem, Jamie Dornan felsőteste miatt, reméljük, megéri majd.
Szárnyas fejvadász 2 / Blade Runner 2049. Bemutató: október 5.
Persze ízlés dolga, de a legtöbb mozibubusnak alighanem ez lesz az év egyik legfontosabb filmes eseménye. 35 év telt el az alapfilm bemutatása óta, a film eseményei is harminc évre megpihentek, új generáció emelkedett fel: új replikánsok mellett a főszereplő nyomozó személye is új, Ryan Gosling alakítja majd, de hogy igazán ínyencfalat legyen a mozi, Harrison Ford is szerepel a folytatásban. Önmagában is nagyon várnánk, az pedig, hogy a film nálunk forgott, csak rátesz egy lapáttal.
A számolás joga / Hidden Figures. Bemutató: január 19.
Girlpowerrel indul az év, a díjszezon egyik nagy esélyese hamar megérkezik hozzánk is. A számolás jogát már két Golden Globe-ra jelölték, és esélyes az Oscarra is, nanáhogy, lévén szó valós események és személyek ihlett történelmi, patrióta moziról, tipikusan a zsűrik kedvence. A sztori azokról a nőkről, ráadásul fekete nőkről szól, akik, a kor szavának engedelmeskedve félig-meddig titokban a NASA űrprogramjában dolgoztak. A főszereplő az Empire zseniális Cookie-ja, Taraji P. Henson, már csak már csak miatta is megnéznénk.
Élet / Life. Bemutató: március 24.
Jake Gyllenhaal bármit csinál, arra már évek óta érdemes nagyon odafigyelni, ha pedig marsos sci-fit csinál, arra pláne. Mellette lesz még Ryan Reynolds és Rebecca Ferguson is, ők alakítják a Mars-expedíció legénységét. Gyllenhaal jövőre egyébként a terv szerint négy mozifilmben is feltűnik majd, a Life és a szintén igen várós Okja mellett rámegy arra, hogy beszedjen végre egy Oscart: a Stronger című moziban eljátssza a férfit, aki annak idején mindkét lábát elveszítette a bostoni maratonon történt merényletben, majd, miközben a saját felépüléséért küzdött, még a tettes kézre kerítésében is segédkezett.
A setét torony. Bemutató: július 28.
Az idei év nagy királyság lesz a Stephen King rajongóknak: végre filmvászonra álmodják a legendás Setét torony-sztorit. A szereposztás ráadásul igazán impozánsan alakul, Matthew McConaughey és Idris Elba is szerepel a filmben, a rendező pedig Nikolaj Arcel lesz, aki forgatókönyvíróként olyan zseniális skandináv krimiket jegyez, mint A tetovált lány eredeti verziója vagy a Q ügyosztály-filmek.
A vörös teknős. Bemutató: január 12.
Ha a Ghibli stúdió csinál egy új animációt, az mindig esemény, pláne most, hogy az alapító Miyazaki már nyugdíjba vonult. Bár ebben a filmben inkább csak javaslatokkal, mint konkrét munkatársakkal vettek részt, még így is garancia, hogy csak úgy akármihez ők bizony nem adnák a nevüket. A vörös teknős animációs film, nincsenek benne dialógusok, és elsősorban felnőtteknek szól, egy magányos sziget hajótörött lakójáról, a természet és az ember kapcsolatáról. Igazi különlegesség, nagyon várjuk.
A múmia. Bemutató: június 8.
Be kell valljam, az 1999-es eredeti a kedvenc trashfilmem, így az idén nyárra időzített remake/reboot/folytatás még akkor is nagyon várós, ha annak Tom Cruise a főszereplője, akitől lábrázást kapok. Történetét tekintve ez egy teljesen új sztori, csak az egyiptomi mitológia vonal stimmel, ez is inkább csak érintőlegesen, ez itt leginkább egy brutális katasztrófafilmre emlékeztet stílusában. Igazi nyári agyzsibbasztás lesz.
The Shape of Water. Bemutató: 2017
Szintén pontos premierdátum nélkül, de biztosan idén érkezik egy film a zseniális Guillermo Del Torótól is. A sztoriról egyelőre keveset tudunk, annyi biztos, hogy A faun labirintusa és a Bíborhegy író-rendezője ezúttal egy hidegháborús sztorit hoz, de ahogy azt tőle megszokhattuk, aligha lesz ez egy nagyon földhözragadt darab, már csak azért is, mert műfaját tekintve fantasy-kalandfilmről beszélünk. Igencsak várjuk.
A nagy fal. Bemutató: január 5.
Hát, ha kiindulhatunk az IMDB-s értékelésekből, ez bizony nem lesz az év legsikerültebb filmje, de hát hogy is lenne, amikor az a sztorija, hogy a kínai Nagy Falat azért építették, mert valamiféle bizarr sárkány-gyík-dínó fantázialények támadásától tartottak, joggal. Matt Damon a főszereplő, de a Trónok harca csúf halált halt Oberynje, Pedro Pascal is feltűnik. Hogy mi a végeredmény, már a héten kiderül, mindenképp beszámolunk majd.
The Lego Batman Movie. Bemutató: február 9.
Ha ez a film csak feleolyan zseniális lesz, mint a Lego-kaland, már megéri. Abban a filmben is Batman figurája volt a legviccesebb, itt ő kap egy teljes filmidőnyi lehetőséget arra, hogy visítva röhögjünk a hülyeségén, minthogy a történet arról szól, hogy Batman örökbe fogad egy gyereket, hogy aztán a Gotham Cityvel kapcsolatos teendői mellett még a gyerekneveléssel is megküzdjön. Ígéretes.
Happy End. Bemutató: 2017
Valamikor idén biztosan jön a filmművészet egyik legizmosabb párosa, Michael Haneke rendező és Isabelle Huppert színésznő, hogy A Zongoratanárnő és a Szerelem után újra dobjanak egy óriásit. A téma ezúttal nem is lehetne húsbavágóbb: a film egy család történetét követi a menekültválság sújtotta Calais-ban. Fun fact: Mathieu Kassovitz, az Amélie csodálatos élete férfi főszereplője is szerepel a filmben.
A régi város / Manchester by the Sea. Bemutató: február 23.
Még gyorsan az Oscar Gála előtt mozikba kerül itthon is a film, ami dominálni fogja a díjátadót, legalábbis ha a Golden Globe jelöléseiből bármire is következtetni lehet – és ugye többnyire lehet. Ez a film öt jelöléssel várja a hétvégi díjátadót, Casey Afflecket az év nagy esélyeseként emlegetik,a filmről pedig gyakorlatilag csak szuperlatívuszokban beszél mindenki. Családi dráma, felnövés-történet, érzelmek, óriási alakítások, minden van, amitől egy film várós lehet.
Paterson. Bemutató: 2017
Jim Jarmusch gyakorlatilag bármit csinálhat, arra kíváncsiak leszünk, így van ez a Patersonnal is, amiről egyelőre egyáltalán nem biztos, hogy bemutatják Magyarországon. A film sztorija fantasztikusan különös: egy buszsofőrről szól, Patersonról, akit ugyanúgy hívnak, mint a várost, ahol él, és aki notóriusan ragaszkodik mindennapi rutinjához, egyebek mellett ahhoz, hogy verseket ír. A szinopszis azt ígéri, a film a mindennapok apró győzelmeiről és csodáiról szól, az pedig ránk fér. Főszerepben a Kylo Renként híressé vált Adam Driver.
Holdfény. Bemutató: február 16.
A másik díjszezon-kedvenc idén ez a film lesz, hat jelöléssel várja a hétvégi Golden Globe Gálát. Felnövekvés-történet ez, ráadásul nem egy könnyű darab, egy drogfüggő anya által „nevelt” fekete kisfiú gyerekkorát, kamaszodását és fiatal felnőttkorát követjük végig a balhés környéken, ahová születik, és főleg az érzelmek és a társadalom útvesztőjében.
A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja. Bemutató: május 25.
A nyári moziszezont Johnny Depp nyitja meg Sparrow kapitány újabb kalandjával, amit a Halott ember nem mesél címről valami rejtélyes okból Salazar bosszújaként fordítottak. No jó, annyira nem rejtély: a sztori Salazar, Sparrow ősellensége körül forog majd, aki fejébe vette, hogy minden kalózt eltöröljön a tenger színéről. Jó kis látványos, akciódús mese, ripacs Johnny Depp-pel, nem is várunk mást.
Baywatch és Jumanji. Bemutató: május 25. / december 22.
Dwayne Johnson nagyot megy idén is: ő lesz az egyik főszereplője két nagy remake-nek is. A Baywatchban Zac Efronnal fognak pöcs… helyett bicepszeket méregetni, míg a Jumanjiban értelemszerűen a rejtélyes játék egy újabb kalandjába keveredik bele nyakig. Mindkét film elkészülésének ténye legalább annyira érthetetlen, mint szükségszerű, de épp ezért biztosan megnézzük magunknak mindkettőt.
Weightless. Bemutató: március 17.
Terrence Malick is azon filmesek egyike, aki bármit csinál, azt érdemes megnézni magunknak. Tavaly hozott egy furcsa dokut, Az Univerzum történetét, idén meg egy zenés szerelmi drámával érkezik, amelyben olyan nevek lesznek, mint Rooney Mara, Ryan Gosling, Cate Blanchett, Michael Fassbender, Christian Bale, Natalie Portman, Benicio Del Toro és még sok hasonló kailberű színész. A helyszín Texas, a háttér a zenei szcéna, eddig jól hangzik.
Az egészség ellenszere. Bemutató: február 23.
A horror-rajongóknak jól indul az év már rögtön februárban érkezik egy nagyon, nagyon ígéretesnek tűnő darab. Az egészség ellenszere egy svájci idegszanatóriumban játszódik, ahová főhősünk azért utazik, hogy hazahozza onnan főnökét, ám végül ő maga sem igazán tud szabadulni a minden képzeletet felülmúlóan beteg helyről.
Raw / Grave. Bemutató: március 15.
A két címen is futó film hazai bemutatása egyelőre egyáltalán nem biztos, a franciáknál mindenesetre márciusban mozikba kerül, és nagyon bízunk benne, hogy nálunk is, egy izmosabb horror mindig jól jön, ez pedig elég izmosnak tűnik. A sztori egy vegetáriánus lányról szól, akit az állatorvos szakon arra kényszerítenek, hogy beavatásképpen húst egyen – és aki ennek hatására erősen rákap a húsra. Mindenféle húsra.
Get Out. Bemutató: február 24.
Még egy horrort hozunk a listánkon, mert ez itt az előzetese alapján valami egészen válogatottan bizarr darab lesz. A film két fülig szerelmes fiatalról szól, akik nagy próbatétel előtt állnak: a leány hazavisz a fiúját, hogy bemutassa a családnak. Igen ám, de a lány fehér, a fiú meg fekete, és ez még mindig ad okot némi aggodalomra. Aztán hamar kiderül, hogy nem ez az igazi ok a parázásra, a család otthona ugyanis el van átkozva, és bizarrabbnál bizarrabb dolgok kezdenek történni napról napra.
Az
Bemutató: szeptember 7.
Mint írtuk, a King-rajongók örülhetnek idén, és erre itt van a második indokunk: a legendás Az-t is remake-elik idén. Ami persze tekinthető aggasztónak is, attól függ, mennyire bízunk a remake-lázban. Akárhogy is, a film érkezik, az már az eddigi promóanyagokból is nyilvánvaló, hogy alaposan eltérnek stílusában az előző filmtől, egy esélyt mindenképpen megérdemel a darab.
A kör. Bemutató: április 28.
A tavalyi év egyik legsikeresebb bestseller-kötetéből idén végre kijön a filmváltozat, és elég nagy várakozások övezik, már csak azért is, mert Emma Watson alakítja a főszerepet, ami nem csupán önmagában fontos, hanem azért is, mert Watson utána egy jó ideig a hírek szerint nem fog szerepelni semmiben. Ha ez nem lenne elég, a férfi főszerep Tom Hanksé, aki nem nagyon szokott hibázni, a sztori pedig egy brutális erejű techvállalat viselt dolgait boncolgatja egy olyan világban, ahol a privátszféra egyre inkább megszűnik.
Mother. Bemutató: 2017
A szinopszis egyelőre nem mond sokat: „egy pár kapcsolata próbatétel elé kerül, amikor váratlan látogató érkezik az otthonukba, aki felborítja nyugodt életüket”. Így aztán beszéljenek inkább a nevek: a főszerepben Jennifer Lawrence és az Ex Machinában már óriásit alakított Domnhall Gleeson, a rendezői székben pedig nem kisebb név ül, mint a Rekviem egy álomért és A fekete hattyú atyja, Darren Aronofsky, akinek a Noé bukása után ez a film az esélye a csorba kiköszörülésére.
Jackie. Bemutató: február 9.
Aronofsky ebben a filmben is benne van, csak éppen producerként, és ezzel már biztosan emelkedik is az ázsiója, a film ugyanis a díjszezon egyik nagy kedvence. Az elnök meggyilkolása után talpra állni próbáló Jackie Kennedyt Natalie Portman alakítja, a hírek szerint csodálatosan. Nagyon várjuk.