Kultúra

A szépség és a szörnyeteg egy fontos részletét biztosan nem vetted észre

Emma Watson egész más Belle lesz, mint az eddigiek. Mármint azon túl is, hogy nem rajzolt.

Amint azt már tudja mindenki, aki követi a mainstream filmes híreket, a Disney élőszereplősítési láza elérte A szépség és a szörnyeteget is, olyannyira, hogy a film már egészen előrehaladott állapotban van: márciusban már mozikba is kerül. A film máris óriási hype, hogy mást nem mondjak, az önmagában is igen beszédes tény, hogy a film nemrégiben bemutatott előzetese rekordot döntött: lenyomva az eddigi csúcstartót – pedig A szürke ötven árnyalatáról beszélünk – ez lett a 24 órán belül legtöbbször megnézett filmelőzetes. Annyira nem vagyunk meglepődve: hogy a Disney láthatóan tudja, mit csinál, már akkor sejthető volt, amikor Emma Watsont castingolták a női főszerepre, akinél jobb Belle-t keresve se találhattak volna. Hogy ez mennyire így van, azt most újabb apróság támasztja alá.

Az említett trailerben ugyanis az éles szeműek kiszúrhattak egy fontos apróságot: Belle bizony, eltérően minden eddigi klasszikus Disney-hercegnőtől, nem visel fűzőt. Persze mondhatnánk, hogy miért is viselne, hisz alapesetben is nádszálvékony, ám felhívnám a figyelmet, hogy ez nem jelent semmit: például a szintén igencsak légies Lily Jamesnek, aki a Disney tavalyi Hamupipőke főszerepét játszotta, bizony alaposan befűzték a derekát, konkrétan kevesebb, mint 45 (!) centisre. Lásd:

hamupipoke_lily_james_richard_madden

Női testkép a filmekben, ugye. No, Emma Watson az ENSZ Nők egyik nagyköveteként és „civilben” sem támogatta ezt az idejétmúlt gondolatot, így aztán a filmben, ahol a szerződése lehetőséget adott neki, hogy beleszóljon karaktere formálásába, nem volt hajlandó fűzőt viselni. Így Emma egyebek mellett szorosan együttműködött a jelmeztervezőkkel is, hogy biztos lehessen benne, hogy a ruhák úgy maradjanak meseszerűek és hercegnősek, hogy nem akadályozzák abban, hogy aktív hősnő lehessen, ahelyett, hogy a sült galambra vár – befűzött derékkal nagyjából ennyire képes az ember lánya.

https://www.instagram.com/p/BMUSsO3hxvq/

Ez csak egy pici részlete annak a folyamatnak, ahogy Watson javaslatai megreformálták Belle alakját, a lány ugyanis a hírek szerint a filmben feltaláló lesz, míg a rajzfilmes eredetiben csak apja volt az. Hogy mi lesz még más, hogyan fordítja át a Stockholm-szindrómát valami egészségesebb nőképpé, az márciusban kiderül.

Olvasói sztorik