Kultúra

Brutális monstrum lesz az új King Kong

Erről árulkodik a Kong: Koponya-sziget című filmből érkezett új részlet, amelyben először pillanthatjuk meg a gigászi fenevadat. Videó.

A filmtörténet leghatalmasabb King Kongját ismerhetjük majd meg a Warner Bros. óriásszörnyes univerzumépítésének második produkciójaként készülő Kong: Koponya-sziget (Kong: Skull Island) című filmben, amelynek a héten jelenik meg az új trailere. A manapság divatos trendnek megfelelően egy rövid ízelítő érkezett a közelgő előzetesből, amelyben a júliusi teaserrel ellentétben már futólag megpillanthatjuk az új Kongot.

A 2014-es Godzillában megismert filantróp gigagyík leendő ellenfelének szánt szőrös titán filmje nem lesz túl komplikált, hiszen kb. ugyanarról fog szólni, mint a korábbi King Kong-mozik: egy csapat ember megérkezik a titokzatos Koponya szigetre, ahol aztán kiderül, hogy ott bizony a valaha élt legméretesebb Gorilla a főnök és mint ilyen nem látja szívesen az apró, de különböző (ezúttal már modern) fegyverekkel felszerelkezett vendégeket. A sztori tehát nem fog sok újdonságot hozni, ellenben a bivalyerősnek tűnő látvány és az előzetesben már-már tapintható feszültség könnyen 2017 egyik legütősebb blockbusterévé tehetik majd a Jordan Vogt-Roberts rendezésében készülő produkciót.

Az idén Oscar-díjat nyert Brie Larson mellett Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, John Goodman, Toby Kebbell, John C. Reilly és az ifjú Thomas Mann alkotta szereplőgárdával készülő Kong: Koponya-sziget 2017. március 9-én fog a magyar mozikba kerülni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik