Kultúra

Már majdnem 500 filmes nem akar Kálomista Gáborral dolgozni

A producer is reagált a Kút című filmből kivágott jelenet körüli botrányra.

Csütörtökön reggel, nem sokkal 7 óra előtt már 461 filmes írta alá azt a petíciót, amelyben kinyilvánították, hogy nem hajlandóak együtt dolgozni Kálomista Gábor producerrel a Kút című film botránya miatt. Mint az emlékezetes, a már mozikba került filmet visszahívták, hogy kivágjanak belőle egy 3 másodperces jelenetet, amelyben egy évekkel ezelőtti Hír TV-s műsor apró részlete látható, amelyben Kálomista is részt vett.

Hasonló eset a rendszerváltás óta nem fordult elő, de a történet ezzel nem ért véget, Kálomista ugyanis egyes értesülések szerint több embert rúgott ki olyan most induló, vagy már futó projektekből, akik a Kút stáblistáján szerepeltek.

Mi, a magyar filmszakma különböző területein dolgozó szakemberek, mélységesen elítéljük azt és ahogy ön méltánytalanul, embertelenül megvált több filmes kollégánktól egy, a Kút című film bemutatása körül zajlott személyes ügy miatt

– ezt írják petíciójukban a filmesek, akik kinyilvánították, hogy a jövőben nem kívánnak a Kálomista alapította Megafilm produkcióiban részt venni.

Kálomista egyébként az MTI Üzleti Sajtószolgálatán keresztül reagált a petícióra, amelyben arra hivatkozik, hogy felhatalmazása nélkül került a Kút című filmbe a képmását tartalmazó felvétel, és szerinte a Hír TV erre az ő hozzájárulása nélkül nem adhatott volna engedélyt. Azt írja, a film alkotói saját döntésként, önszántukból vágták meg a filmet. Ezt némileg árnyalja, hogy a petíciót Gigor Attila, a Kút rendezője is aláírta.

Kálomista levelét az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:

Tisztelt Tiszteltek!

Hozzám címzett nyílt levelükben foglalt vállalásukat tudomásul vettem. Ám a tények kedvéért – amelyek nem zavarták meg a levél megfogalmazóját – mégis engedjenek meg néhány gondolatot, még akkor is, ha számos alkalommal volt módom tapasztalni azt a kettős mércét, amelyet előszeretettel alkalmaznak.

Vágjunk bele!

A szeptember 20-án, a KMH Holtodiglan Film Kft. gyártásában bemutatásra került “Kút” című filmben, olyan a képmásomat tartalmazó felvételek kerültek közzétételre melyhez előzetes hozzájárulásomat nem adtam, melyről a gyártó cég sem szóban sem írásban nem tájékoztatott. A felvételeket átadó HÍR TV-re történő hivatkozás – mely szerint ők hozzájárultak – nem helytálló, mivel a HÍR TV-nek semmilyen felhatalmazása ehhez részemről nem volt.

A film moziba kerülését követően a Kút készítőit tájékoztattam a tényről, hogy a felvételek közzétételét a hozzájárulásom nélkül tették. A film készítői ezt követően a felvételeket az érintett alkotásból saját döntésként kivették, mindezt önszántukból és saját belátásuk szerint tették. Ezzel elismerték, hogy hibáztak.

Ezek a tények a levelükkel kapcsolatban.  És ezt Önök is pontosan tudják. Csak Önöket ez nem érdekli, engem viszont igen.

Továbbá!

A Megafilm Service Kft-vel különböző produkciók gyártójaként évente több száz embert foglalkoztatunk, adunk munkát, megélhetést, szakmai és közönség-elismerést. Jórészt olyanoknak is, akik most a nekem szóló levelet is jegyzik. Sőt, olyan személy is jegyzi, akit a bíróság tiltott el attól, hogy a nevemet a szájára vegye vagy a tollára tűzze.

Pályafutásom során 42 filmet, sorozatot készítettem. Ezreknek adtam munkát, megélhetést, megjelenési lehetőséget. Színészek százai szerepeltek ezekben az alkotásokban. Közülük sokan olyanok, akik mástól talán sosem kaptak volna lehetőséget. Tudom, ez Önöket nem érdekli. Engem igen.

Nos! Az elmúlt időszakban a Megafilm Service Kft. mindösszesen kettő emberrel módosított szerződést kettő futó produkcióban, így érthetetlen és megdöbbentő azon hazug állításuk, mely számos filmes szakember szerződésének személyes okból való megszűntetéséről szól. Ismétlem, kettejük szerződése került módosításra. Megszüntetésre egyetlen egy sem. Tudom, Önöket ez sem érdekli. Engem igen.

Mert Önök hazugságokat terjesztenek, becsapják a szakmai közvéleményt, a nézőket, az olvasókat. De becsapják azokat is, akikkel aláíratják levelüket, mert Ők azt hiszik, hogy Önök igazat mondanak. Pedig nem. Önök valótlanságot állítanak, terjesztenek. Mondhatni, Önök – a levél megfogalmazói – hazudnak! És mindezt a valóság ismeretében teszik. Tudom, Önöket ez nem érdekli, engem igen.

Viszont kíváncsi lennék, mi történne akkor, ha Önök közül bármelyikük nevét, arcképét, megnyilvánulását egy másik előjelű filmben az Önök hozzájárulása nélkül használnák fel? Mi történne akkor, ha az Önök – s egyúttal gyermekeik nevét – bárki az Önök engedélye nélkül használnák fel e-mail címként, hogy “Tessék, ide lehet küldeni a gyalázkodásokat!” Tudom, Önöket ez, vagyis az engem ért sérelem nem érdekli. Engem igen.

S halkan megkérdezem, a legnagyobb tisztelet mellett:

Önök tudják, mit cselekszenek?

Önök tényleg feljogosítva érzik magukat, hogy bárkit kioktassanak erkölcsből, meg jóérzésből, miközben Önök a nevemet használják, az arcomat használják úgy, ahogyan Önök azt jónak gondolják?

Önök komolyan azt hiszik, hogy nyugodtan lehet hazudozni valakiről, mert úgysem buknak le? Vagy mert ahhoz van éppen kedvük?

Önök tényleg azt gondolják, hogy zaklathatják pl. a Thália Színház művészeit és munkatársait, hogy “Most és azonnal alá kell írnotok!”?

Önök nem szégyellik magukat?

Tudom, mindez Önöket nem érdekli! Engem igen!

Kívánok jó egészséget és további sikeres pályafutást mindannyiuknak,

maradok tisztelettel:

Kálomista Gábor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik