Utoljára a rendszerváltás előtt fordult elő ilyesmi, 2016-ban újra megtörtént: cenzúráztak egy magyar filmet.
Gigor Attila Kút című filmjéből egyik napról a másikra eltűnt egy jelenet, amiben Kálomista Gábor producer volt látható – írja a nol.hu.
Több helyen is megerősítették, hogy jelenetcsere történt, és a jövőben már csak ezt a változatot sugározzák majd. Pedig a filmet már egy hete bemutatták.
A kivágott jelenet körülbelül három másodperc hosszú, eredetileg a végkifejlet előtt volt látható.
A jelenetben Kálomista a Páholy című Hír TV-s műsor egyik műsorvezetőjeként tűnt fel. A filmet egyébként a jelenetcsere előtt már hétezren látták.
Kálomista nem foglalkozik az üggyel, nincs semmilyen álláspontja, nem akar belekeveredni. A film producere elismerte a jelenet kivételét, de a hátteréről nem akart nyilatkozni.