Kultúra

Nem bírtak a kihívók Bridget Jonesszal a magyar mozikban

Tovább vezeti a bevételi listát a Bridget Jones 3, amelyet sem A hét mesterlövész, sem az Idegpáya, sem a Gólyák nem tudott megszorongatni.

Hiába is debütált az amerikai box office-lista élén A hét mesterlövész, ez már nem jött össze neki hazánkban, ráadásul olyannyira nem, hogy végül csupán a dobogó legalsó fokáig jutott, ugyanis még az Idegpálya is megelőzte. A magyar trónt már két hete őrző Bridget Jones babát vár a hétvégén 68 millió forinttal erősítette meg pozícióját, amellyel még az Emma Roberts – Dave Franco duó főszereplésével készült bűnügyi thriller sem tudott mit kezdeni, miután “csak” 37,9 millióra volt képes és így ezüstérmes lett. A Denzel Washington és Chris Pratt neve fémjelezte western pedig 27,3 millióval szerezte meg a bronzot, a második helytől közelebb végezve a negyedikhez, merthogy az azt elfoglaló Gólyák című animációs mozi 21,8 millióval nyitott.

Az új produkcióknak hála másodikból ötödiknek esett vissza a 10,4 milliót összeszedő A kis kedvencek titkos élete, amely mögött a csupán kettőt rontó Snowden futott be 9,1 millió forinttal. Ötödikből lett hetedik a Rossz anyák 8,2 millióval, azaz alig 200 ezer forinttal megelőzve A mestergyilkos – Feltámadást, amely a hét veszteseként a dobogó aljáról zuhant hátra nyolcadiknak. Kilencedikként a hármat rontó Sully – Csoda a Hudson folyón végzett 6,3 millióval, mialatt a listát aktuálisan a Tom Hanks filmjénél mindössze 13 ezer (!) forinttal kevesebbet kuporgató Kilenc élet zárja, a hetedik pozícióból hátra sorolva.

A nemrégiben még bőszen trónoló Jason Statham gyorsan a kiesés közelébe sodródott. Fotó: Millennium Films
A nemrégiben még bőszen trónoló Jason Statham gyorsan a kiesés közelébe sodródott. Fotó: Millennium Films

A múlt héthez képest többé már nem találjuk az elitben az utolsó három pozícióból kihulló Vaksötét, Haverok fegyverben és az Ütközés című produkciót sem. A csütörtöki premierfilmek közül pedig sem Gigor Attila egyébként nagyszerű új filmje, a Kút, sem a Határtalan szerelem című görög romantikus dráma, sem pedig az itthon ismét a mozikba került Casablanca nem termelt eleget ahhoz, hogy bekerüljön a TOP 10-be.

Magyarországi hétvégi TOP 10 (szeptember 22. – szeptember 25.):

1. Bridget Jones babát vár – Hétvégi nézőszám: 50 112 néző. Hétvégi bevétel: 68,0 millió forint. Össznézőszám: 140 769 néző. Teljes bevétel: 187,1 millió forint.
2. Idegpáya – Hétvégi nézőszám: 28 973 néző. Hétvégi bevétel: 37,9 millió forint. Össznézőszám: 28 973 néző. Teljes bevétel: 37,9 millió forint.
3. A hét mesterlövész – Hétvégi nézőszám: 19 696 néző. Hétvégi bevétel: 27,3 millió forint. Össznézőszám: 19 696 néző. Teljes bevétel: 27,3 millió forint.
4. Gólyák – Hétvégi nézőszám: 16 659 néző. Hétvégi bevétel: 21,8 millió forint. Össznézőszám: 16 659 néző. Teljes bevétel: 21,8 millió forint.
5. A kis kedvencek titkos élete – Hétvégi nézőszám: 8 005 néző. Hétvégi bevétel: 10,4 millió forint. Össznézőszám: 604 284 néző. Teljes bevétel: 801,5 millió forint.
6. Snowden – Hétvégi nézőszám: 6 431 néző. Hétvégi bevétel: 9,1 millió forint. Össznézőszám: 21 405 néző. Teljes bevétel: 29,5 millió forint.
7. Rossz anyák – Hétvégi nézőszám: 5 679 néző. Hétvégi bevétel: 8,2 millió forint. Össznézőszám: 233 236 néző. Teljes bevétel: 311,6 millió forint.
8. A mestergyilkos – Feltámadás – Hétvégi nézőszám: 5 741 néző. Hétvégi bevétel: 8,0 millió forint. Össznézőszám: 73 451 néző. Teljes bevétel: 102,1 millió forint.
9. Sully – Csoda a Hudson folyón – Hétvégi nézőszám: 4288 néző. Hétvégi bevétel: 6,367 millió forint. Össznézőszám: 37 913 néző. Teljes bevétel: 53,6 millió forint.
10. Kilenc élet – Hétvégi nézőszám: 4 845 néző. Hétvégi bevétel: 6,354 millió forint. Össznézőszám: 29 864 néző. Teljes bevétel: 38,9 millió forint.

Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete

Ajánlott videó

Olvasói sztorik