Kultúra

Jason Stathamet még Tom Hanks sem tudta legyőzni a magyar mozikban

Nem sokon múlott, de a Sully alulmaradt A mestergyilkos 2-vel szemben, a Kilenc élet és a Florence – A tökéletlen hang pedig csak a középmezőnyig jutott.

Izgalmasnak ígérkezett a hazai bevételi lista hétvégi alakulása és végül izgalmasan is alakult, hiszen a magyar trónt egy hete megkaparintó A mestergyilkos – Feltámadás 23,4 millió forinttal ugyan maradt az élen, de a 20,9 millióval nyitó Sully – Csoda a Hudson folyónnak majdnem sikerült lenyomnia. Ráadásul ez még semmi, merthogy a második helyről a dobogó legalsó fokára kényszerülő A kis kedvencek titkos élete alig 300 ezer forinttal termelt csak kevesebbet Clint Eastwood és Tom Hanks pilótás mozijánál, azaz nem sokon múlott, hogy a megtörtént eseményeket feldolgozó dráma utóbb nem csupán bronzérmesként futott be.

Ugyancsak egy hajszállal maradt le a dobogóról a Rossz anyák, amely 19,6 milliót gyűjtve visszaesett harmadikból negyediknek, jóllehet sikerült továbbra is maga mögött tartania az egy hete még negyedik helyezett és ezúttal 16,7 milliót összeszedő Vaksötétet. Utóbbi mögé érkezett meg a filmben macskát alakító Kevin Spacey neve fémjelezte Kilenc élet 15,3 millióval. Az elé bepofátlankodó premierfilmeknek hála ötödikből hetediknek sorolt hátra a Haverok fegyverben 12,2 millióval, míg a nyolcadik helyen a Meryl Streep főszereplésével készült Florence – A tökéletlen hang debütált csekély 10,5 millió forinttal. 7,1 millióval lett hatodikból kilencedik A barátságos óriás, amelyhez hasonlóan három pozíciót bukva zárt utolsóként a már csak 5,8 milliót kuporgató Öngyilkos osztag.

A magyar mozikban sem voltak túl sokan kíváncsiak Meryl Streep kornyikálós filmjére. Fotó: Pathé Pictures International
A magyar mozikban sem voltak túl sokan kíváncsiak Meryl Streep kornyikálós filmjére. Fotó: Pathé Pictures International

A múlt héthez képest többé már nem találjuk az utolsó három pozícióból kihulló Elliott, a sárkány, Ben-Hur és A zátony című produkciót sem. A csütörtöki premierfilmek közül pedig egyedül a nagyon gyengén nyitó Mondd ki, hogy uborka! című francia vígjáték nem termelt eleget ahhoz, hogy bekerüljön a TOP 10-be.

Magyarországi hétvégi TOP 10 (szeptember 8. – szeptember 11.):

1. A mestergyilkos – Feltámadás – Hétvégi nézőszám: 16 416 néző. Hétvégi bevétel: 23,4 millió forint. Össznézőszám: 49 372 néző. Teljes bevétel: 68,2 millió forint.
2. Sully – Csoda a Hudson folyón – Hétvégi nézőszám: 14 378 néző. Hétvégi bevétel: 20,9 millió forint. Össznézőszám: 14 378 néző. Teljes bevétel: 20,9 millió forint.
3. A kis kedvencek titkos élete – Hétvégi nézőszám: 15 334 néző. Hétvégi bevétel: 20,6 millió forint. Össznézőszám: 576 385 néző. Teljes bevétel: 764,6 millió forint.
4. Rossz anyák – Hétvégi nézőszám: 14 221 néző. Hétvégi bevétel: 19,6 millió forint. Össznézőszám: 209 425 néző. Teljes bevétel: 278,8 millió forint.
5. Vaksötét – Hétvégi nézőszám: 12 119 néző. Hétvégi bevétel: 16,7 millió forint. Össznézőszám: 70 279 néző. Teljes bevétel: 93,9 millió forint.
6. Kilenc élet – Hétvégi nézőszám: 11 663 néző. Hétvégi bevétel: 15,3 millió forint. Össznézőszám: 11 663 néző. Teljes bevétel: 15,3 millió forint.
7. Haverok fegyverben – Hétvégi nézőszám: 8 806 néző. Hétvégi bevétel: 12,2 millió forint. Össznézőszám: 111 344 néző. Teljes bevétel: 148,9 millió forint.
8. Florence – A tökéletlen hang – Hétvégi nézőszám: 7 856 néző. Hétvégi bevétel: 10,5 millió forint. Össznézőszám: 7 856 néző. Teljes bevétel: 10,5 millió forint.
9. A barátságos óriás – Hétvégi nézőszám: 5 034 néző. Hétvégi bevétel: 7,1 millió forint. Össznézőszám: 37 412 néző. Teljes bevétel: 51,2 millió forint.
10. Suicide Squad – Öngyilkos osztag – Hétvégi nézőszám: 3 858 néző. Hétvégi bevétel: 5,8 millió forint. Össznézőszám: 251 785 néző. Teljes bevétel: 359,2 millió forint.

Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete

Ajánlott videó

Olvasói sztorik