Florence – A tökéletlen hang
Meryl Streep legfrissebb filmjében egy kissé habókos, túlpörgött csilliomos örökösnőt alakít, aki, mint oly sokan, az álmait követi. Az ő álma pedig az, hogy operaénekes legyen – aprócska probléma, hogy szegény nemhogy nem különösebben tehetséges, de egészen konkrétan olyan repedtfazék hangja van, hogy még felvételen sem lenne könnyű hallgathatóvá varázsolni. Ebből az alaphelyzetből indulunk, a többi pedig a főszereplőn múlik, márpedig Meryl Streep ritkán hibázik – az első visszajelzések alapján most sem tette ezt. Partnere a filmben Hugh Grant, aki emblematikus szomorúkiskutya-szemeivel minden bizonnyal szintén moziszékbe ültet néhány nézőt. Fun fact: a film egyébként az a fajta “remake”, amely azért készül, mert angolszászék természetesen sokkal jobban értenek mindenhez, így európai mozikat forgatnak újra, hogy aztán a saját közönségüknek – aki ugyanazt a sztorit számára ismeretlen színészekkel nyilván nem nézi meg – eladják a saját verziójukat, menőbb színészekkel, komolyabb büdzsével, és nyilvánvalóan komolyabb bevételi potenciállal. Így a tavaly bemutatott francia Marguerite – A tökéletlen hang című mozihoz képest itt névcsere történt, Marguerite-ből Florence lett, és a sztori is átköltözött Párizsból New Yorkba.
Sully – Csoda a Hudson folyón
Tom Hanks, ez a drága ember, filmes karrierje során lassan már minden létező élethelyzetben és közlekedési eszközön mentett már életeket, most éppen egy utasszállítón teszi mindezt, megejtően karakteridegen fehér hajjal és bajuszkával. A film, micsoda meglepetés, megtörtént eseményeket dolgoz fel: 2009 januárjában egy épphogy felszállt utasszállító csaknem teljesen működésképtelenné vált, amikor érthetetlen okból egyszerre mindkét hajtóműve kisült, és azzal fenyegetett, hogy New York városára zuhan, ami, tekintve a város népsűrűségét, a gépen tartózkodók mellett még isten tudja hány ember életét követelhette volna. Szerencsére a gép pilótája, Sullenberger kapitány észnél volt és – ezzel semmit nem árulok el, amit a szinopszis nem tartalmazna – hihetetlen ügyességgel és helyzetfelismeréssel a Hudson folyó vizén tette le a gépet, ezzel nullára csökkentve az áldozatok számát. A sztori azonban nem is annyira erről szól, inkább az eseményt követő felhajtásról, melyben hősiesség ide vagy oda, Sully felelősségét firtatták. A főszereplő Tom Hanks mellett van még egy meggyőző érv a film mellett: a rendező maga Clint Eastwood.
Mondd ki, hogy uborka
Nagyon, nagyon leülnék elbeszélgetni azzal a briliáns elmével, aki ezt a filmcímet kitalálta. Ennél elrugaszkodottabb, indokolatlanabb, lököttebb címet rég hallottam, pedig azért az Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről erős versenyző. Akárhogy is, ez a francia tragikomédia megér egy nézést. Főhősünk, Philippe a tipikus nemet mondani képtelen jóember, akinek a hátán fát lehet vágni, és vág is mindenki, aki csak teheti. Kollégája jelenlétében kattan meg, majd, miután megszökik a pszichiátriáról, nála akar elrejtőzni, nővére, aki azzal sokkolja a családot, hogy a szüleiről fest aktképeket, nála hagyja idegesítő kutyáját, gyerekei is a saját aktuális hülyeségeikkel vannak elfoglalva, melyek mindegyikéhez Philippe-nek kell alkalmazkodnia. Az eredmény természetesen káosz és elmebaj, amolyan franciásan.
Kilenc élet
Van ez a film, és nem értem. Nem értem, hogy engem hagyott cserben az avantgárdra és/vagy abszurdra érzékeny humorom, vagy Kevin Spacey testét megszállták a tudjukkik, hogy ezt a mozit elvállalta. Az a lehetőség ugyanis aligha áll fenn, hogy Spacey megszorult volna anyagilag, így a Kártyavár sikereinek csúcsán és három, utómunka-fázisban lévő mozifilmmel a tarsolyban. Szóval vagy valami végzetes fogadás, esetleg baráti szívesség áll a szerep elvállalásának hátterében, vagy tényleg a tudjukkik. Esetleg rátört az az életközepi válság, ami az általa oly feledhetetlenül megformált Lester Burnhamre az Amerikai szépségben, és egész egyszerűen ő is minimális felelősséggel járó, pihentető melóban akarta kipróbálni magát? Rejtély. Arra ugyanis kevés esély van, hogy Spacey őszinte művészi érdeklődésből, karrierjének egy fontos mérföldköveként vállalta el a bugyutácska szerepcserés mozi szerepét. A helyzet: Spacey egy nagymenő bizniszment alakít, aki annyira a munkájának él, hogy felesége és kislánya gyakorlatilag alig látja. Leánya szülinapján viszont valahogy úgy esik, hogy Spacey valahogy a kislány ajándékának szánt macska testébe költözik, hogy aztán oda bezárva legyen kénytelen rájönni az élet minden bizonnyal óriási tanulságaira. Félreértés ne essék: bugyuta családi vígjátékot nézni nagyon is jó néha, de hogy ezekben miért szerepel az A-listások krémje, mikor annyi a B-ZS-kategóriás mókamiki Hollywoodban, azon nem térek magamhoz. Akárhogy is, ez is lesz a héten, na.
