– Roma és rottweilerkeverékek, szépek, három hónaposak, már mindnek van gazdája.
– Roma?
– Ja, az anyjuk ilyen alvilági keverék, az apjuk meg egy szerelmes rottweiler valahonnét a szomszédból.
Pál Csabánál, Chubbynál vagyunk, a legelviszebb magyarnál, Somogyban, Nagyszakácsiban, zilált udvaron totyognak a kutyakölkök. Az utóbbi bő húsz évben tizenkilenc albérletet fogyasztott el a Pál-család, de ez a ház végre saját tulajdon, apránként renoválják, ahogy jut rá pénz a fellépésekből, előbb-utóbb a kert is sorra kerül. „Annyit vándoroltunk, azt hiszik, romák vagyunk, haha.”
Chubby szakmája Elvis-imitátor. Pontosabban: „Fellépéseken az első dal után elmondom, hogy nem imitátor vagyok, csak nagyon szeretem a Király dalait, hoztam tőle párat, meg persze másokat is. Lionel Richie-t, meg Fenyő Mikit, Meg a nézését, meg a járását. Na, a nézésétre mindig szétszedik a helyet, tiszta in the ghetto, ha tudod, jó zenész vagy, ha nem, akkor nem. Diszkóhajózó haverom meséli, nála is folyamatosan ezt kérik, mire kiírta a pultra, hogy ötvenezer forintért teszi fel ezt a számot. Semmi bajom a mulatóssal, csinálom én is, de hát mégiscsak Elvis a Király!”
Csaba ’76 novemberében született, Keszthelyen nőtt fel, szülei vendéglátóztak, édesanyja, ha letelt a műszak a gyárban, magyar nótákkal lépett fel, apja tangóharmonikával kezdett, szintis lett belőle.
A fiút a ritmus érdekelte, kilencévesen kapta első dobszerkóját, „csehszlovák Amati, Remo-bőrözve, úgy szólt, mint egy Tama”, apját kísérte vele. Odahaza énekelt is, Elvisszel, Csaba élőben, a Király az MK 29 kazettás magnóról.
Fater annyit mondott, hagyjam a külföldi szarokat, a magyarok, a Horvát Pista meg a Bangó Margit az igazi. De amikor előadtam neki A fiam című dalt, a felét magyarul, a többit angolul, nagyon sírt.
Négyen laktak egy szoba-konyhában, „pici, de korrekt, és igazán nem mondható szegénynek a gyerekkorom, ugyanúgy megkaptam a Jessy farmert, mint a nem roma osztálytársaim”.
Csabi tizenhat múlt, amikor meghalt az apja. „Cukorbeteg volt meg veseköves, meg szívelégtelenség, meg minden, ráadásul az édesanyám agyvérzést kapott, lerokkant. Ott maradtam vele és szülési sérült, szellemi fogyatékos bátyámmal. Kellett a lóvé, mentem dolgozni.”
Szendvicsembernek állt, egy Night Club reklámtáblái között járta a keszthelyi sétálóutcát, ott haverkodott össze pánsípos perui utcazenészekkel.
Balhéba keveredtek az indiánok, sápadtarcúak agyonverték a dobosukat, kérdezték, van-e kedvem beszállni a srác helyére. Hohó, mondtam, mikor lehet kezdeni?! Csapódtam aztán más zenekarokhoz is.
Ahogy a hangja lassan elviszessé mélyült, lett saját bandája, a hatszemélyes Xantia.
A zongoristánk találta ki a nevet, Citroen szervizben dolgozott, és nagy szám volt akkoriban a Citroen Xantia, hát innen. Valami istennő a jelentése.
’96-ban a Xantia benevezett a Ki mit tud?-ra, Elvis-dalokkal. Keszthelyen megnyerte a területi selejtezőt, Egerszegen a megyeit, Szentendrén meg azt a versenyt, amiről képernyőre lehetett jutni, a nagydöntőn második lett a banda. Csabi duóra lépett a zongoristájával, learatták a tévés ismertség fialta haknikat.
Hévízi night klubba szerződtek.
Negyvenöt percig mi zenéltünk, aztán szintén negyvenöt percig magnószóra rúdtánc ment. Az első hét fantasztikus film volt, bámultuk a meztelen csajokat, ahogy kevernek, én berekedtem néha, a kollégám mellényúlt, de aztán beleszoktunk, mindenki tette a dolgát, elbeszélgettünk hajnal négyig, akkor bezárt a bazár, hazamentünk. Azzal, hogy odakerültünk, meztelen csajok ide vagy oda, házaspárok kezdtek lejárni táncolni: az egyik boxból pénzt gyűrtek a bugyikba, a másikban nekünk tapsoltak. Olyan híre lett a helynek, még a Zalai Hírlap is cikkezett róla!
Öt év után, egy keszthelyi pubba tette át székhelyét az akkor már Elvis-sérós Csabi és társa, de ott nem sok zselét kentek el.
„Volt bent pár nyerőgép, egy szarvasi vállalkozó üzemeltette őket, hetente járt át üríteni. Megtetszett neki, amit csinálunk, hívott a saját üzletébe, kérdezte, mennyit kapunk, ráígért rendesen, hohó, azonnal mondtam neki: hol kell aláírni? Még nem volt gyerek, csak az asszony, mentünk, világot láttunk, irány az Alföld! Fergeteges partikat csináltunk, plusz a vendégek hívtak szülinapokra, meglepetéspartikra.”
Jól kerestek.
Csak sajnos megbolondult a zongoristám, beleszeretett egy prostituáltba, ami önmagában nem baj, csakhogy a srác nem tudta elviselni, hogy a szerelmét ismeri a postás, a rendőr, a villanyszerelő. Mondjuk tényleg elég kemény látni, hogy rendszeresen jön a csajért a menedzsere, és viszi melózni. A srác arra jutott, nem hallgatja a megjegyzéseket, és hiába szajkóztam neki, hogy egy csaj miatt hülyeség kidobni az ebbe a helybe fektetett munkát, meg ha valaki itt ilyen, másutt is ilyen lesz, hiába. Kifizette a lány árát, nem tudom mennyit ért, mondjuk én nem adtam volna érte egy fillért se, csomagolt, leléptek, aztán tán még fél évig voltak együtt, mígnem a csaj egy este elment borért, és soha nem ért vissza.
Csabi maga maradt Szarvason egy hétfői napon.
„A főnök meg fogta a fejét, hogy péntekre nagy bulit szervezett, és most akkor mi lesz. Mondtam neki, az éneklésen kívül én csak dobolni tudok, meg a szintin pár akkordot, azt se jól. Rendes zenészt nem kapni, aki akkoriban szezonban állás nélkül volt, az nyolckor beállt, és kilencre olyan részeg lett, hogy kiesett a hangszer mögül. Vettünk gyorsan egy szintit, húsz-harminc mulatóst eljátszottam, az nem bonyolult, a komolyabbakhoz, Elvishez, Jimmyhez rendeltünk flopin alapzenét, a szintin kézzel rákamuztam a mozdulatokat. Sima ügy. Folyamatosan tanultam, egyre kevesebb lett a flopizás, egyre több a tisztán élő.”
Szarvasnak azzal lett vége, hogy a főnök diszkót csinált a pubból, kikoptak Csabiék törzsvendégei. „Békességben elváltunk, irány vissza Keszthelyre, az egy kikötőváros, ja, mindig ott kötök ki.”
Nyolctól egy pubban nyomták, éjfélkor átszereltek az utca túl felére, a Kolibri bárba, ott hajnal négyig tartott a műszak.
Egyszer zárórára beestek a kupagyőzelmüket ünneplő keszthelyi teniszklubosok, hogy csináljunk már nekik bulit, naná, hogy mentünk, toltuk tízig, korrektül kicsengettek bennünket, mindenki boldog volt. Sose fáradtunk el, pedig sehol sem kamuztunk.
Fejlődött a technika, a haknipiacon egyre több lett a tátogó fellépő.
Ma már nem számít a hang, elég, ha jól nézel ki és van egy kis karaktered. A múltkor megyek stúdióba, szól a technikus, hogy van előttem egy csaj, két számot gyorsan feltol vele, na, mondom magamban, ez aztán profi énekesnő lehet, ha csak úgy elsőre megy neki, aztán hallgatom, olyan hamis, atyaúristen, eszembe jutott tőle minden tartozásom.
De ha hamis, hát hamis.
“Míg megebédelt a nő, dolgozott a stúdió, odahúzták a hangokat, még az intonációt is, ahová kell, s mire visszajött, a gépről úgy énekelt, mint Madonna. Kérdezte is, hogy ez tényleg én vagyok?, mondta a technikus, hogy hát persze, szegény elhitte, és olyan fejjel lépett ki a stúdióból, hogy valóban ő Madonna. A többi a menedzser feladata, házalni a helyre kevert CD-vel, eladni helyekre… Szombathely, Vásárhely, Keszthely, ja, és meg is veszik, a koncertet pedig playbackről nyomja. Csak a közönség van átcseszve. Ha valami, hát a playback idegesít.”
2002 ínséges esztendő volt Csabinál. „Egy évig abszolút nem csöngött a telefonom.” Pestre költözött, taxisnak állt, Elvis elvisz, nem, ez nem egy gagyi szójáték, komolyan ebből élt.
Az Elvis taxi rendelésre érkezett, amúgy a Szent István körúti droszton dekkolt, ha beült az utas, Csabi CD-n elindította a zenei alapot, „és énekeltem, ha kellett, ha nem”.
Szandin, Fenyő Mikin nőttem fel, arra vágytam, egyszer én is színpadra állhassak. Ehhez képest nagyon magasra jutottam, és magának Mikinek is énekelhettem. Egy közös ismerősünk rendelte neki az Elvis taxit az Amigo Bárhoz. Beszállt, In the ghetto, My way, ezt a kettőt adtam elő neki, a két kedvencemet, az út alatt nem szólt, aztán amikor kiszállt, annyit mondott, hogy ez fantasztikus élmény volt neki, nagyon jólesett.
Csabit megtalálta két kertévés műsor, „a Mónika show és a Balázs is behívott”, ez visszarántotta hősünket a színpadra: élő Elvis show-val rukkolt elő, volt, hogy napi két félórás bulit nyomott, nem válogatott, járt hotelekbe, magánházhoz, ahová hívták.
2007-ben a felesége benevezte a magyar Elvis-imitátorversenyre, menni kellett, rend van otthon. Csabi győzött, így ő utazhatott az angliai Blackpoolba, a világ legjobb Elvisei közé. „Indonéz, indiai, kínai, skót, londoni, német, jobbnál jobb imitátorok, akik nemcsak hangban voltak ott a szeren, hanem koreográfiában, színpadképességben is, odavarázsolták a Királyt, tudtam, itt nem nyerhetek. Az eredményhirdetés alatt kint dohányozgattam a tengerparton, hát rohan ki a szlovák Elvis, hogy Chubby, gyere, a közönség téged követel. Az enyém lett a közönségdíj! Csak azt nem értettem, mit mosolyognak a nevemen, Chubby, Chubby, mi ebben a vicces, aztán otthon beírtam a fordítóba, és kidobja, hogy azt jelenti: dagi.”
Ma sem vézna, de volt százhetven kilós is. „Nem tudtam bekötni a cipőmet, ülve zenéltem, ettem közben rendesen, és este még otthon megtámadtam a hűtőt. De három éve azt mondtam, stop, fejben átkattant, eldőlt, hogy ez így nem mehet tovább, azóta semmi fehér kenyér, inkább hal, csirke, most már csak százharminc, van levegőm, a színpadi teljesítmény is jobb.”
Blackpool hozott neki egy féléves mallorcai szerződést, egy hotelben énekelt. „Ott is szorgalmaskodtam. A legelején az esti műsorom után lezuhanyoztam, átöltöztem, és beültem pár karaoke klubba. Amikor rám jutott a sor, előadtam pár Elvis-dalt, három helyen azonnal odajött a főnök, hogy Elvis show-t akar tőlem.”
A karaoke ma is gyengéje.
Fellépések után az asszonnyal beugrunk Máriafürdőre, a Rezedába. Amikor belépünk, csönd, aztán valaki rákezdi, hogy Elvis, Elvis, hagyom magam, énekelek, beindul a buli, aztán én iszom egy almalevet, az asszony Baileyst, és vagy benézünk a diszkóba, vagy hazajövünk aludni.
Az asszony Csabi előtt virágárus volt, vendéglőkbe járt be. „Már akkor ő gondoskodott rólam, mosott rám, amikor még nem volt köztünk semmi. Kétfajta nő létezik, az egyik a sárba húz, a másik felemel… Igaz-e, cigányasszony?”
Hét gyerekük van, 2000-től jöttek sorban: Csaba Márk, Milán Rafael, Patrik Attila, Vanessza Nikolett, László Barnabás, Rodrigó Olivér.
Több nem lesz, megálltunk. Ez a tévé most működik.
Volt még egy kisfiú, három hónaposan bölcsőhalál vitte el. „Tizennégy éve, pont a születésnapomon, azóta nem is tartom meg.”
„Ebből a hatból egyik sem igazi zenésztehetség, akiben ott a szikra, az már négy-öt évesen frankó. Pedig Csabikának is mennyit szajkóztam, hogy legalább dobos legyél, az a zenész legjobb barátja, vagy valami, de nincs benne a tűz. Milán meg sportoló lesz, mondtam neki, ha már muzsikus nem leszel, legalább focista legyen belőled. Futballakadémista, a lelkére kötöttem, úgy csináld, hogy pótolhatatlan légy, a legjobb, különben találnak helyetted mást. Odarúgja a labdát, ahová akarja, de meccsen még nagyon szerény, így nem lehet, csak belejön. Amúgy nincs rájuk panasz, patentul tanulnak, Milán pár hónapja helyesírásversenyt nyert… Te, nem lehetne egy közös kép az asszonnyal meg a gyerekekkel?”
Csabi sosem tanult zenélni, amit tud, elleste. „Egyszer jártam énektanárnál, meghallgatott, aztán azt mondta, nem akar lehúzni lóvéval, pláne nem akarja elrontani a hangomat, az úgy jó, ahogy van, gyakoroljak sokat, viszlát. A mostani dobosunk dicséretként mondta, de engem bánt, hogy amihez neki tíz év tanulás kell, azt én kapásból tudom, mert a romáknak a vérükben a ritmus, a muzsika. Ebből annyi igaz, hogy az érzék veled születik, vagy tudod, vagy nem, de ennek semmi köze a romasághoz.”
Nem, nem a leromázás fáj, sosincs bajom, ha hív a vendég, hogy gyere, cigány, ezt vagy azt énekeld. Amúgy velem sosem éreztették, hogy roma vagyok, igaz, szót fogadtam faternak, aki sokszor rám olvasta, hogy nekem duplán kell teljesítenem, duplán kell fogat mosnom, duplán kell udvariasnak lennem. Imádtak is mindenütt, segítettek, ahol tudtak. Ha jó a mentalitás, nincs cigányozás.
Pár éve Csabi szerepelt Pálfi György Szabadesés című filmjében, az If I can dreamet énekelte. „Aztán majdnem Amerikába is kikerültem, egy jövőben játszódó fantasztikus filmbe kerestek Elvist, de találtak mást, mielőtt az én anyagom kikerült volna.”
Kipróbálta magát a kertévés tehetségkutatókban is, mindkettőben dicsérték a zsűritagok, de képernyőre nem engedték, más figura kellett a bizniszhez.
A fellépés olyan mostanában, mint a kutya vacsorája, ha hívják, Csabi Elvis-gúnyát húz, belelép fémorrú, fehér bőrcipőjébe, a séró eleve belőve, azt’ hadd szóljon a rákendrol. Ha nincs színpad, más munkát is elvállal, a múltkor biztonsági őr cimborája helyett ugrott be pár műszakra. „A muzsikán kívül máshoz nem értek, ha adsz a kezembe egy motoros fűkaszát, nem tudok vele mit kezdeni. Zene nélkül istenemre végem.”
– Te, mi van, ha Elvis nem is halt meg?
– Hülyeség.
– Lehet, tényleg elvitték az ufók. Vagy csak visszament.
– Nem hiszek a legendákban.
– Talán csak eljátszották a halálát, kicsit átoperáltatta az arcát, bebarníttatta a bőrét, átrepült egy másik kontinensre, és azóta Elvis-imitátorként lép fel.
– Hová akarsz kilyukadni?… Nem én vagyok Elvis!
Interjúkötet a 24.hu szerzőjétől
