Kultúra

Remake még nem volt olyan várós, mint A hét mesterlövész új változata

Új előzetest és posztert kapott a nagy klasszikust feldolgozó mozi, amely western létére az év legütősebb akciófilmjének ígérkezik.

Csaknem három hónapot kellett várni az akciófilmekhez nagyon értő Antoine Fuqua rendezésében készülő A hét mesterlövész (The Magnificent Seven) újabb előzetesére, de megérte, mert a világhálóra most felkerült közel három perc hosszú második előzetes olyan penge és vagány lett, hogy vétek lenne nem végignézni. A klassznak ígérkező produkcióhoz ráadásul megérkezett az első hivatalos poszter is, amely ugyancsak impozánsra sikeredett.

Magnificent Seven poster
Village Roadshow Pictures

A feldolgozás az 1960-as eredetitől eltérő módon egy Rose Creek nevű városkában játszódik majd és arról a hét törvényen kívüliről és a belőlük kovácsolódó valószerűtlen csapatról fog szólni, akiket a település védtelen népe felbérel, hogy védjék meg őket az otthonaikat fenyegető Bartholomew Bogue-tól (Peter Sarsgaard) és embereitől. A nagy hetest az új változatban Denzel Washington (Sam Chisolm), Chris Pratt (Josh Farraday), Ethan Hawke (Goodnight Robicheaux), Vincent D’Onofrio (Jack Horne), Byung-Hun Lee (Billy Rocks), Manuel Garcia-Rulfo (Vasquez) és Martin Sensmeier (Red Harvest) alkotja majd.

A western az amerikai bemutató előtti napon: szeptember 22-én kerül a magyar mozikba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik