Kultúra

A Szellemirtók visszatérnek a tévéképernyőkre

Az AXN tűzi műsorára a csapat kultikus filmjét, amelyről most érdekes kulisszatitkokat olvashatsz.

A nyáron új csapattal és új akciójelenetekkel térnek vissza a mozikba a Szellemirtók, hogy üldözőbe vegyék New York rémséges szörnyeit. A brigád több mint három évtizeddel ezelőtt csapott le először a különféle természetfeletti lényekre, és világszerte hatalmas sikert aratott. Azóta is rengeteg szellemes tény és érdekesség kering a film körül. Az AXN az új Szellemirtók-reboot érkezése előtt levetíti a már két klasszikussá vált elődöt.

Magyar operatőr

Az első rész operatőre Kovács László volt, aki már gyerekkorában is mozikban lógott iskola helyett. Később aztán 24 évesen költözött az Egyesült Államokba, hogy megvalósítsa a hollywoodi álmot. A Szellemirtók mellett többek között a Szelíd motorosok, a Maszk és a Beépített szépség című filmeken is dolgozott.

A siker számokban

Az 1984-es premier után az egekbe szöktek a nézettségi adatok az Államokban, egymás után 7 héten át vezette a top listát, és több mint 240 millió dollárt hozott a konyhára.

Falánk szellem

A zöld, falánk és vicces szellem, Ragacs karaktere John Belushit idézi, akinek filmbéli szerepét váratlan halála miatt végül Bill Murray kapta meg. A forgatás során azonban mindenki csak úgy hívta a komédiás szellemet, hogy “John szelleme”.

Újságcikk adta az ötletet

A filmötlete hirtelen pattant ki a forgatókönyvíró és színész Dan Aykroyd fejéből, amikor egy újságcikket olvasott a természetfeletti erőkről és a kvantum fizikáról, egyből érezte: “ez az!”.

Változó helyszínek

Habár a csapat irodája New Yorkban van, és ezért úgy tűnhet a jelenetek is ott játszódnak, a stáb valójában több helyszínen is forgatott, például Kaliforniában.

Bill Murray-t is megnyerték

Az Oscarra is jelölt Murray kezdetben kockázatos vállalkozásnak tartotta az új rész leforgatását, ám végül igent mondott a női változatra, mivel fantasztikusan szórakoztatónak tartja Kristen Wiig, Melissa McCarthy, Kate McKinnon és Leslie Jones színésznőket.

A Szellemirtók első és második részét június 17-én és 18-án este 21:00-kor vetíti az AXN.

Forrás: AXN Magyarország

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik