Az egyelőre Viszkis munkacímen futó, Ambrus Attila életéről szóló filmmel kapcsolatban a legtöbb embert két dolog foglalkoztat:
- Miért áldozott rá több mint egymilliárd forintot a Filmalap?
- Miért emel piedesztálra egy bűnözőt?
Nem véletlenül Hutlassa Tamás, a film producere pont erre a két kérdésre kívánt reagálni először:
Az lehet, hogy két-három átlagos magyar film büdzséje is kijön ebből az összegből, de szigorú értelemben véve ez egy kosztümös film, ami a kilencvenes években, illetve Ambrus Attila gyermekkorában játszódik. Másrészt 70 napot forgatunk, 138 helyszínen, 50 szereplővel, ami szintén nem megszokott. Mi a látványos filmekkel versenyzünk, tehát nekünk is azt kell készítenünk, vagyis nem köthetünk kompromisszumokat. A főszereplőről pedig csak annyit, hogy nem akarjuk heroizálni, hiszen ezt már megtette helyettünk a korabeli sajtó, amikor Ambrusból egy Rózsa Sándor-kaliberű népi hőst faragott. Ha ügyesen készítjük el a filmet, a néző majd meghozza a maga ítéletét.
Ambrus Attilát a való életben a reményvesztettség sodorta a bűnözés felé, „munkásságát” pedig a bulvárlapok, valamint az éppen induló kereskedelmi televíziózás emelte a figyelem középpontjába és tette népszerűvé. Sokan nem a bűnözőt látták benne, hanem a csibészt, aki borsot tör a rendőrök orra alá, pedig tulajdonképpen nem volt más, mint egy szánalmas bankrabló, aki kizárólag önös érdekeit nézte, minden pénzét elverte, és csak a mának élt. Ezt a kettősséget kívánja bemutatni a film is Ambrus gyerekkorától egészen a Gyorskocsi utcából való szökéséig.
– tette föl a költői kérdést Antal Nimród, a film rendezője.
Meglepett, hogy ez a film milyen érzelmeket váltott ki az emberekből. Senki ne ítélkezzen előre, mi egy szórakoztató filmet készítünk! Magyar viszonylatokhoz képest erős költségvetéssel dolgozunk, de ez meg is látszik majd, komoly látványra és kaszkadőri munkára számíthatnak a nézők.
– tette hozzá.
A készítők akció- és bankrablási jelenetekkel teli bűnfilmet kívánnak elkészíteni, mint amilyen a Bonnie és Clyde vagy a Nagymenők, mert ezekben sem az volt a készítők célja, hogy a rosszfiúk feje felé glóriát tartsanak.
A Viszkis főszereplője az elsőfilmes Szalay Bence lesz, a Színház és Filmművészeti Egyetem másodéves hallgatója, aki számos alkalommal találkozott Ambrus Attilával is.
Viszont amikor beszéltünk, nemcsak a rablásokról vagy a börtönéletről esett szó, beszéltünk vallásról, politikáról egyaránt, megismertem Ambrus Attilát mint embert.
A színész testi felkészülése is fontos volt, Szalay Bencét három személyi edző is segítette, hogy úgy ki legyen gyúrva, mint a megformálandó karakter akkoriban, hokiedzésre járt, sőt, a nyakvonalát még gyantáztatta is a szerep kedvéért.
A Viszkis szerelmét az Aglajából ismerős Móga Piroska alakítja, míg Ambrus mortal enemy-jét, az utána nyomozó rendőrtisztet Schneider Zoltán, a Radnóti Színház színésze személyesíti meg.
Antal Nimród a 2001-ben mozikba került Kontroll óta nem készített Magyarországon filmet, ezért szót ejtett a hazatéréséről is:
Sok helyen olvastam, hogy én Andy Vajna által „haza lettem hozva”. Pedig nem voltam én elkóborolt kiskutya, jöttem magamtól. Mialatt az Egyesült Államokban tartózkodtam, rengeteget tanultam, most pedig itt vagyok és itthon készítek filmet. De nem egyet, még sokat szeretnék. Sőt, még bábfilmet is. A Magyarországon működő filmkészítés mélyebb gyökerű, sokkal jobb itt dolgozni, már csak a kommunikáció miatt is.
Szót ejtett a Filmalap által diktált trendre, a műfaji filmek nagyobb támogatására is:
Furcsa azt is tapasztalnom, hogy amíg sokan sokáig a szerzői filmeket bántották, most van egy közvélekedés, hogy miért kell műfaji filmeket gyártani, miért kell Hollywoodot másolni? Én büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, sőt, ennél fogva nem is tudok nem magyar filmet készíteni, még ha más alkotásokból átemelt stílusjegyeim is vannak és műfaji filmben alkotok. Műfaji filmeket készíteni szerintem még nehezebb, mint lilafüstös művészfilmet, mert a mögé sokkal könnyebb elbújni. A zsánerfilmeknek szabályai vannak, és ha azt nem tartja be egy rendező, sokkal jobban feltűnnek a hibák.
Sokan a műfaji filmeket összemossák a hollywoodi filmekkel. Attól, hogy valami zsánerfilm, még nem kell, hogy amerikai példákat másoljon egy az egyben. A mi filmünk már csak azért sem lesz az, mert ízig-vérig magyar sztorit mesél el.
– egészítette ki Hutlassa Tamás.
A film premierje még nem tisztázott, valamikor 2017 tavaszán kerülhet mozikba, és maga Ambrus Attila személyesen is feltűnik majd benne valamilyen formában. Antal Nimród belső poénként Oszter Sándort, az egykori Rózsa Sándor megformálóját is fel akarja majd kérni egy rövid börtönőri cameóra.